Bízni kell, hogy lesz majd jobb!

Sorsok, életek, érzések. Magyarország valósága. Olyan történetek, melyek itt zajlanak körülöttünk. Még sem vesszük észre őket…

„A hétköznapokat csak túlélni lehet. Délelőtt főzés, délután kert vagy az udvar. Este meg a tv. Ennyi a kikapcsolódás.” Barbi öt éve él barátjával Pálmajorban egy apró településen Somogy-megye szívében. Jelenleg nincs munkája, szakképzettségét tekintve pénzügyi asszisztens. Mint mondja: „ebben a szakmában maximum csak a bankoknál tudnék elhelyezkedni. De képtelen vagyok arra, hogy bárkire is ráerőltessek bármilyen szolgáltatást.”

Barbara 34 éves. 20 éves koráig a szüleivel élt Kaposváron, majd összejött egy fiúval, akivel összebútorozott. Pár éve találkozott először mostani párjával, Gáborral. „Egy kávézóban találkoztunk először. Ő a barátaival beszélgetett. Majd egymásra néztünk és majdnem, hogy egymásba is szerettünk. Ekkor már elég rossz állapotban volt az előző kapcsolatom. Így pár hónap múlva össze is jöttem Gáborral. Ő világ életében faluban élt. Azt mondta, ott könnyebb és olcsóbb az élet. Beadtam a derekam. Még abban az évben Pálmajorba költöztünk. Most láthatjátok milyen körülmények között élünk.” A zöld tapétán szereplő mintázat jóformán csak egy fakó árnyalaknak tűnik az ódon, repedező falakat eltakarva. Az egykoron szép napokat látott kanapé szakadt huzatán ülve úgy érzi az ember, mintha egy falutörténeti múzeumban ülne. Régi asztal, székek a szoba közepén. A családi vacsorák színhelye. „A ház két szobás plusz a konyha. Azonban a főzőrész beázott és a fal egy idő után bedőlt. Most azt lezártuk így csak ez az előszoba, és a háló van. Főzni a kis gáztűzhelyen tudok, ami ott van a sarokban, mosogatni pedig a fürdőben szoktunk. Most éppen azon vagyunk, hogy félrerakjunk egy kis pénzt a felújításokra. De nehéz. Nagyon nehéz…” Egy keresetből szinte lehetetlen megélni. A segély amit Barbi kap, a rezsire sem elég. „Közmunkán voltam egész nyáron. Elvileg majd télen megint kell segítenem. Örültem neki. A szüleim szintén szegények így esélyünk sincs kölcsön kérni. De ha lenne, sem kérnék. Megoldjuk. Eddig is volt valahogy, ezután is lesz.”

Bízni és hinni kell…

A nincstelenség rányomja bélyegét a fiatal pár életére. Barbi elmondása szerint már csak a guruló boltnál beszélget pár szót más emberekkel. Közösségi tere teljesen beszűkült. Ettől pedig szürkének érzi az életét. „Két naponta találkozok a szomszédokkal a boltos kocsinál. Csak annyit vásárolok, ami éppen kell. A városban körülbelül fél éve nem voltam. Mondtam már többször Gábornak, hogy költözzünk el. Menjünk innen. Ennél még az albérlet is jobb. Ám, egy fizetésből jelenleg az sem menne. Igaz, akkor már én is elmehetnék dolgozni. Akárhova. De hajthatatlan.” A házkörüli munkák és a főzés így is elviszi a legtöbb idejét. De miért választotta ezt az életet? Miért nem lép tovább és próbál új keretek felállítani? „Mert félek. Félek a változástól. Nem akarok egyedül élni. Meg szeretem is Gábort. Úgy érzem, hogy kitartással tehetünk a mostani állapotok ellen. Csak bízni és hinni kell. Más út nincs…”

Vannak helyek és élethelyzetek mikor már nem lehet csak átsiklani a gondok felett. Mikor egy fiatal lánynak az a legnagyobb szórakozási lehetőség, hogy este megnézze az aktuális sorozatot elgondolkodtató. Vajon hányan vannak így? Sokan. Nagyon sokan. Csak látni kéne. Nem csak nézni. Mert nekik nem maradt más csak a hit. Vagy talán még az sem…