Őszi emlékek

Az őszi napfèny bágyadtan tündökölt a parkot körbeölelő fűzfák takarásában. A járdaszigetet díszítő sárga falevelek úgy zizegtek a cipőtalpak alatt, mint valamifèle rossz telefonvonal. A fèrfi szövetkabátjában üldögèlt az egyik padon. Fekete sálát szorosan magára tekerte, majd utána a zsebèbe nyúlt kedvenc szivarjáért. Finoman kipattintotta az öngyújtót ès a szájához emelete. Miután lángra kapott a dohány pár másodpercig mèg melegítette magát az aprócska lánggal majd nèmán beleszívott. Egyedül volt. A csípős szèl halkan jelezte a tèl közeledtèt. Utoljára mikor itt járt mèg verőfènyes napsugár ès vidám, kergetőző gyerekekkel teli kèp fogadta. Most csak a csend ès a magány nehezekè telepszik a tájra.

Az öreg úr, szinte èszrevètlenül ült le mellè. Annyira belemèlyedt a gondolataiba, hogy csak arra lett figyelmes mikor valaki tüzet kèrt tőle. Gondolkozás nèlkül nyúlt a zsebèbe majd odatartotta az ismeretlen cigijèhez. Eszèbe jutott a règi nyarak emlèke. Gyerekkènt lent a Balatonon. Barátok, foci a homokban, vizibicikli ès a jó öreg matrac. Az a kèkszínű agyonragasztott gumimatrac amit mèg akkor vettek mikor megkezdődött a vakáció ès leárazás volt az egyik áruházban. Igaz, háromszor kilyukadt már, de akkor is ez volt a kedvence. Sokmindent átèltek együtt. Akkor mèg mert önfeledt lenni. Nem volt keretek közè zárva. Nem volt elvárás. Az igazi szabadság èrzèsèt csak korlátok nèlkül èlheti át az ember. Ezt pedig a gyerekkorban kaphatja meg egyedül.

Èrezte, hogy a hideg levegő az arcába mar. Dideregve fordult padtársa irányába. Ekkor vette èszre, hogy az öreg figyeli. Mikor összeèrt a tekintetük elmosolyodott ès biccentett egyet felè. Mintha tudta volna mire gondolt. Sötèt, nagyon tiszta barna szeme volt. Talán mèg sosem látott ilyet korábban. Olyan nyugalmat sugárzott, hogy egy-egy pillanatra kilèpett a hètköznapok szürkesègèből egy olyan valóságba, ahol az èrzèsek kimutatàsa normalitás volt. Ehhez nem volt hozzászokva. Ahonnèt ő jött ott ez a gyengesèg jele volt. Apja mindig azt mondta: fiam, majd elmúlik. Csak a gyengèk sírnak. A fèrfiak tartják magukat. Mègis, mikor elköltözött otthonról kicsordult egy könnycsepp. Persze az is csak akkor mikor senki nem látta. Legalábbis azt hitte. Elvonult a konyhába mikor anyjától búcsúzkodott. Csendben odaállt az ajtóba ès nèmán figyelte, ahogy csontos kezeivel megtörli a szemeit.

Az öreg hasonlított rá. Csak az apja kicsi erősebb volt. Bár règen látta. Valamikor meglátogatja. Lehet, hogy a hètvègèn. Ha nem esik. Talán. A fèrfi felállt majd elköszönt az idegentől. Az idős fèrfi csak biccentett. Ezután elsètàlt a hűvös esti fèlhomàlyban...