hirdetés

Partnereink

2021 a fordulatok éve volt a lakáspiacon

hirdetés

2021 a fordulatok éve volt a lakáspiacon

Erősebb évet zárt idén a lakáspiac tavalyhoz képest, amiben a járvány mellett komoly szerepe volt a 2021-ben kibővített állami támogatásoknak is.

Komoly különbségek alakult ki az új és a használt lakások szegmense között, ráadásul a budapesti és a fővároson kívüli piac is eltérő eredményeket ért el, és az agglomerációs térségek pedig lendületben maradtak - áll az ingatlan.com összefoglalójában, amely az év leglényegesebb lakáspiaci tendenciáit gyűjtötte csokorba. Az idén több mint 500 ezer feladott hirdetésen alapuló elemzésből kiderül az is, hogy miként alakult a kereslet és a kínálat 2021-ben.

hirdetés

Újak és használtak

A használt lakóingatlanokra 2021-ben 4,7 millió érdeklődés érkezett az ingatlan.com-on, ami 5,5 százalékos növekedésnek felel meg 2020-hoz képest, amikor a járvány miatt visszafogottabb volt a kereslet. Az év eleje volt kiugróan erős volt és rendkívüli lendülettel indult. "A kiugró év eleji érdeklődésben több tényező játszott szerepet. 2021-ben ugyanis tovább bővült lakástámogatási program és új kedvezmények jelentek meg. Ennek következtében több ezer olyan adásvételt halasztottak az idei év elejére a vevők, ami tavaly lett volna esedékes. Nyár elejére ez a lendület már kevéssé volt érezhető a használt lakások piacán." - mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. Hozzátette: „Késő nyártól kora őszig a hitelkamatok emelkedése jellemezte a lakáspiacot, ami szintén fékezőleg hatott a lakáspiac lendületére. Októberben azonban elindult a zöld otthon program, amelynek keretében kedvezményes hitelt igényelhetnek azok, akik energiatakarékos új lakást vagy házat vásárolnának vagy építenének. Ez pedig berobbantotta az új lakások piacát. A kedvezményes lakásépítési áfa idei visszavezetése amúgy is felpörgette a lakásépítési kedvet és komoly lendületet adott a lakásépítéseknek." A használt lakásokhoz képest az új lakóingatlanok iránti kereslet sokkal nagyobb mértékben, 64 százalékkal emelkedett tavalyhoz képest. A tendenciák azt is előrevetítik, hogy 2022 az új lakások éve lesz.

Budapest és a fővároson kívüli piac

"Már a járvány előtt, 2019 második felében látszott, hogy a fővárosi használtlakás-piac a korábbi évekhez képest lelassult, a pandémia rátett egy lapáttal. Ugyanakkor az ország többi részében a használt lakások forgalma lendületben maradt." - emelte ki Balogh László. A budapesti lassulás leginkább az adásvételek csökkenő számában mérhető: 2018-hoz képest 2021-ben 40 százalékkal kevesebb adásvételre kerülhetett sor a fővárosban. Az ország többi részén viszont élénkült a lakáspiaci forgalom, és a drágulás is nagyobb ütemű volt.

Az ingatlan.com szakértője közölte azt is, hogy 2021-ben kitartott, sőt, erősödött a járvány miatt kialakult tendencia, amelynek köszönhetően budapesti és a megyeszékhelyek agglomerációja felértékelődött. "A covid miatt sok saját célra vásárló vevő keresett kerttel, udvarral rendelkező lakást elsősorban az agglomerációs településeken. A második otthont keresők és befektetők egy jelentős része pedig a Balatonon vásárolt, aminek következtében az északi part 28 százalékkal a déli part pedig több mint 40 százalékkal drágult 2021-ben."

Drágulás eltérő mértékben

Összességében idén is emelkedtek az árak, de markáns különbségek láthatók a különböző területeken.

A fővárosban a használt lakások átlagos négyzetméterára a kínálati piacon 9 százalékkal 800 ezer forintra nőtt 2021 januárja és decembere között. A legdrágább városrész az V. kerület, ahol decemberben közel 1,2 millió forint volt az átlagár. A legolcsóbban - négyzetméterenként 509 ezer forintért - a XXIII. kerületben kínálták a használt lakóingatlanokat. Közben az új budapesti lakásoknál 14 százalékos áremelkedés következett be, így az év utolsó hónapját 984 ezer forintos átlagárral zárták. Utóbbiakat nézve a XII. kerület a legdrágább 1,9 millió átlagos négyzetméterárral, a sor másik végén a XX. kerület áll 705 ezres összeggel.

A megyeszékhelyeken a használt lakásoknál 15 százalékos drágulás történt, így decemberre 485 ezer forintra nőtt az átlagos négyzetméterár. A top 5-ben kapott helyet Debrecen, Győr, Székesfehérvár, Szeged és Veszprém 500-611 ezres átlagos négyzetméterárral. A legolcsóbbak közé sorolható Kaposvár 316 ezer, Békéscsaba 287 ezer és Salgótarján 187 ezer forintos árral.

A megyeszékhelyeken eladó új lakóingatlanok négyzetméterára 2021 elejétől számolva 19 százalékkal 651 ezer forintra emelkedett. Veszprémben, Debrecenben, Szeged és Pécsen 718-766 ezer forint volt a decemberi kínálati ár, így ezek a városok a legdrágábbak. Legolcsóbban pedig Kaposváron, Békéscsabán és Nyíregyházán hirdették az új lakásokat, utóbbi megyeszékhelyeken 464-512 ezer forintba kerül egy négyzetméter.    

Forrás: ingatlan.com

 

 

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Könyvajánló

Névnap 03.28.

Ma Gedeon, Johanna napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés