hirdetés

Partnereink

"A másik ember ugyanúgy taxisofőr" - utcai művész képei a Saatchi Galériában

hirdetés

"A másik ember ugyanúgy taxisofőr" - utcai művész képei a Saatchi Galériában

A bevándorlástól a fegyvertartási szabályokon át az izareli-palesztin konfliktusig - a JR néven ismert francia utcai művész, fotográfus a jelen legfontosabb társadalmi és politikai témáira reflektál a londoni Saatchi galériában nyílt kiállításán.

- Ez az egész a helyi közösségekről szól - mondta JR az Euronewsnak. - Megpróbáltam kitalálni, hol lehet az a világon, ahol az emberek azt mondanák nekem: művészet? Itt inkább ne. Nem találtam ilyen helyet. Még Észak-Korea állt a legközelebb ehhez, ott annyira nem örültek nekem.

hirdetés

JR karrierje azzal kezdődött, hogy Párizsban más művészeket ábrázoló fényképeit illegálisan ragasztotta ki a falakra. Amikor a francia külvárosokban zavargások törtek, a külvárosok lakóiról készített képekkel tette ugyanezt. A cél mindig a szokványos médiabeli ábrázolás megkérdőjelezése volt.

- Az gondoltam, lefényképezem a barátaimat úgy, hogy saját karikatúrájukat alakítják, és kiragasztgatom a képeket Párizsban - mesélt erről az időszakról JR. - Ez segített ezeknek a karikatúráknak a dekonstruálásában, lehet látni a nevet, a kort és a házszámot. Eljutunk a félelmet keltő médiabeli képtől valakihez, akihez akár be is lehet kopogtatni.

JR a Közel-Keleten is járt, ahol ugyanazon munkát végző palesztinok és izraeliek páros portréit ragasztotta a Ciszjordániát elválasztó falra.

- Mindig azt mondják, mi itt nyitottunk vagyunk rá, csináld, az ellenségünket is kiragaszthatod a falra, de a másik oldalon gyűlölnek minket, biztos nem fogják hagyni - beszélt erről JR. - Aztán a másik oldalon pontosan ugyanezt mondják. Rájössz, hogy a médián keresztül az emberek a kontextus miatt csak a legrosszabbat látják a másikban, és elfelejtik, hogy a másik ember ugyanúgy taxisofőr.

A kiállítás már megjárta az Egyesült Államokat, de új elemekkel is bövült. JR reméli, hogy a munkája pozitív energiákat szabadít fel.

- Ha megváltoztatod azt, ahogy az emberek egy népre vagy egy helyre tekintenek, azzal kicsit megváltoztatod a világot. A művészeknek optimistának kell lenniük, van elég pesszimizmus a világban.

A JR Krónikái kiállítás október elejéig tekinthető meg Londonban, a Saatchi Galériában.

Forrás: Euronews

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Könyvajánló

Névnap 04.16.

Ma Csongor napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés