hirdetés

Partnereink

Jó, hogy újra együtt vagyunk – évadnyitó a Radnóti Színházban

hirdetés

Jó, hogy újra együtt vagyunk – évadnyitó a Radnóti Színházban
„Jó, hogy újra együtt vagyunk; kívánom, hogy így legyen az egész évadban!" – nyitotta meg a Radnóti Színház 36. évadját Kováts Adél igazgató, aki röviden összegezte a közelmúltat, de a hangsúlyt a jövőre fektette. Mint elmondta, alapvetően arra számítanak, hogy végigjátsszák az évadot, de egy olyan, többlábon álló tervet dolgoztak ki, ami működik, ha korlátozások lesznek és akkor is, ha egyáltalán nem tudnak játszani.
 

Az igazgatónő a nyár eseményei közt kiemelte, hogy nagy sikere volt a Radnóti Tesla Labor kertjében a két Petri-estnek, ami több meghívást is kapott a nyár folyamán. „Túlcsorduló teltház" előtt játszották A szerelmesek házai című Bernard Shaw darabot a Városmajori Szabadtéri Színpadon. "Ez az évad a III. Richárd előadással indul, melyre három nap alatt elkelt az összes jegy" – tette hozzá az igazgatónő. 
Kováts Adél bizakodóan beszélt arról, hogy még az évben befejeződik a Paulay Ede utcai építkezés, ami miatt a Radnóti színpada már negyedik éve szinte lefeleződött. A színpad felújítását – bízva abban, hogy folyamatosak lesznek az előadások – júniusra tervezik, de egy nagyobb álom szerint a nézőteret is átalakítanák. „Mindez pénz kérdése" – jegyezte meg röviden a színház vezetője.
A stream-előadásokkal kapcsolatban elmondta: „Valószínűleg ez a műfaj velünk marad, ezt fogjuk fel a járvány egy jó hozamának, hiszen a vidéken és külföldön élőkhöz is eljutunk, sőt, egyfajta akadálymentességet is biztosít az arra rászorulóknak." Több előadást már felvettek, és a jövőben is folytatják ezt a munkát. 
A Radnóti Ifjúsági Műhely (RIM) az új évadban folytatja a Hosszútávú programot a középiskolások számára. A kortárs irodalomközvetítő program célcsoportja idén az egyetemista korosztály lesz. Folytatódik az előző évadban nagy sikerrel indult részvételi színházi műhely, melyre ismét a felnőtt korosztályt várják. A Többlépcsős program a középiskolásoknak szól, itt az előadásnézés mellett ráhangoló és feldolgozó foglalkozásokon vehetnek részt a diákok. Lesznek P+R  workshopok is a tanévben. 
Idén indul egy írói rezidencia program is, amelyre a Kovács ikreket hívta meg a színház. Kovács Dominik és Viktor írópáros, akik fiatal koruk ellenére több díjat és drámát tudnak maguk mögött. 

A 2021|2022-es évad hét bemutatóval és további tizenhárom, már repertoáron lévő darabbal telik meg.
 
Kováts Adél a Radnóti művészeti koncepcióját korábban így jellemezte: „A kiemelkedő klasszikus és kortárs irodalmi alapanyagokra, markáns rendezői vízióra és erős színészi alakításokra épülő, kamarajellegű, igényes művészszínházi munka a Radnóti működésének alapja." Ezt az irányt követik az idei évad bemutatói is. 
Sorban az első Roberto Bolaño Vad nyomozók című regényének színpadi változata, Kelemen Kristóf rendezésében, amit szeptember 7-én mutatnak be. Az életrajzi elemeket és zabolátlan fantáziavilágot ötvöző történetben egy hetvenes évekbeli, mexikóvárosi, underground költőmozgalom életébe pillanthatunk bele, melyből a szerelem és a költészet, a bulik és manifesztumok, a szexuális kalandok és az irodalmi reformtörekvések sodrásában egy évtizedeken és kontinenseken átívelő, krimiszerű utazás bomlik ki. 
Szintén szeptemberben, 26-án debütál Valló Péter rendezésében az Egy csepp méz.  Az angolszász színházi közegben rendkívül népszerű színdarabban egy fiatal lány vágyai és keserűségei, anyjához való viszonya és nélküle megélt terhessége kerülnek a fókuszba, mindezeken keresztül pedig a marginalizált helyzetben lévők élete.
Október 3-án a Keres Emil Próbateremben mutatják be Bálint András új önálló estjét, a Szerb Antal Száz verse című előadást, Deák Krisztina rendezésében. Levelek, regény- és naplórészletek, emlékezések, anekdoták és versek idézik fel Szerb Antal alakját, és ahogy Bálint Andrástól megszoktuk, az irodalmon keresztül ezúttal is egy személyes, bensőséges hangvételű esttel készül.
Az évad következő bemutatója – október 10-én – Schiller Don Carlosa, a rendezőként frissen a Radnótihoz szerződőtt Nagy Péter István rendezésében. A spanyol királyi udvarban játszódó családi- és politikai tragédia generációk ütközésének történeteként kerül színre a Radnóti színpadán. Nagy Péter István kapta idén a színikritikusok Legígéretesebb pályakezdő díját. 
Tom Stoppard Travesztiák című színdarabja december 19-én debütál, szintén Valló Péter rendezésében. A szerző a Rosencrantz és Guildenstern halott című darabjából saját maga által rendezett film okán lett ismert Magyarországon. A szintén Tony-díjas Travesztiákban most olyan emberek tűnnek fel, mint Lenin, James Joyce vagy Tristan Tzara...
Szophoklész Antigonéja a 2022-es év első bemutatója lesz a Radnótiban, Porogi Dorka rendezésében március 6-án, Olvastuk, tanultuk, ismerjük, fölismerjük az Antigonét: a játékot, amely két és félezer éve sürget, nyomaszt és emlékeztet arra, hogy eljön a pillanat, amikor el kell dönteni, mert muszáj, hogy egy igazság van-e, kettő vagy millió. Május 8-án debütál a Ray Bradbury regénye alapján színpadra írt 451 Farenheit, Nagy Péter István rendezésében. A darab a jelenünket továbbgondolva keresi életünkben és világunkban a kátyúba be- és az onnan kivezető utat.
 
Folytatják azt a koncepciót, mely szerint a Kazinczy utcai Radnóti Tesla Laborban a saját progresszívebb, kísérletezőbb előadásaik mellett független produkciók is helyt kapnak. A színház tervei között szerepel még egy különleges formátumban megvalósuló felolvasószínházi sorozat is.
 
Szeptember 1-jétől három bérletet hirdet meg a színház, mindegyiket pluszokkal. A Radnóti+ bérlet és a Tesla+ bérlet helyszínekre szól és a teljes repertoárra, ráadásként adnak pluszban egy előadásra szóló 50%-os kupont is. Váltható majd havonta is bérlet, ezzel az a Radnóti célja, hogy azok is eljussanak színházba, akik nem engedhetik meg maguknak az első helyárkategóriát. 
Az esetleges aktuális járványügyi szabályokról és a színházlátogatással kapcsolatos rendelkezésekről a színház honlapján tájékoztatják  a nézőket.

Forrás: Presspresso

hirdetés

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Könyvajánló

Névnap 03.29.

Ma Auguszta napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés