hirdetés

Partnereink

Egy legendás zenekari darab Mahler IX. (D-dúr) szimfóniája

hirdetés

Egy legendás zenekari darab Mahler IX. (D-dúr) szimfóniája

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar 2022. január 13-ai koncertje egész estet szentel egy már-már epikus hosszúságú szimfóniának. Gustav Mahler IX. (D-dúr) szimfóniája a Müpa – Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében csendül fel.

A koncert címe is árulkodó: „Hattyúdal”. Költőknek vagy zeneszerzőknek röviddel haláluk előtt írt utolsó műveit illetjük ezzel a főnévvel. Gustav Mahler életének is utolsó, befejezett darabja volt a IX. szimfónia, amit 1908/09-ben írt. A sors kegyetlen játéka, hogy bármennyire is szerette volna elkerülni a cseh-osztrák származású zeneszerző Beethoven sorsát, a történelem megismételte önmagát. Beethoven IX. szimfóniája után ugyanis kialakult a zeneszerzőkben egyfajta félelem a 9-es számtól. Sokan attól tartottak: ahogy a bécsi klasszika halhatatlan mestere, ők sem tudják majd megírni a maguk Kilencedikje után a Tizediket. Mahler úgy próbálta „kicselezni” a jövőt, hogy VIII. szimfóniáját követő kilencediknek szám helyett inkább címet adott: Dal a Földről. Amikor azonban megnyugodva elérkezett az immár sorszámmal is vállalt Kilencedikhez, utolérte őt is az „átok”: ez lett utolsó szimfóniája, a Tizediknek már csak első tételét tudta befejezni.

hirdetés

A koncert karmestere, a hetvenéves Kovács János lesz, aki 1973-ban kapta meg diplomáját a Zeneakadémián. Számos stílusban és műfajban otthonos, kivételes tudású és igényességű művész, akivel minden zenekar örömmel dolgozik együtt.

Forrás: Momentum Mundi

Fotókredit: Hargitay Olivér

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Könyvajánló

Névnap 06.26.

Ma János, Pál napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés