hirdetés

Partnereink

Bekezdett a lakáspiac januárban

hirdetés

Bekezdett a lakáspiac januárban

Az erős évkezdet általában irányadó az év hátralévő részére, a forgatókönyv várhatóan a tavalyihoz hasonlóan alakul, az első félév várhatóan erősebb lesz, a második részben az emelkedő lakásárak, a drágább lakáshitelek és a kifutó támogatások miatt gyengébb lehet.

Pörgős rajtot vett az idén a lakáspiac a járvány előtti utolsó évkezdethez, azaz 2020 januárjához képest - derül ki az ingatlan.com legújabb elemzéséből, amely saját adatok alapján, közel egymillió telefonhívás alapján vetette össze az idei keresletet a 2021-es és 2020-as évkezdettel.

hirdetés

Évkezdet számokban

Az idei év első három hetében az új és használt lakások iránt érdeklődők száma 8 százalékkal haladta meg a járvány előtti - 2020 januárjában látott - szintet. Ez pedig erős évkezdést jelent.

"A tavalyi első három héthez képest azonban csökkent a kereslet, több mint 10 százalékkal. Ennek a magyarázata, hogy 2021 eleje kiugró volt a 2020-ról elhalasztott adásvételek miatt. A vásárlók ugyanis már 2020 októberében számolni tudtak az állami lakásprogram tavaly bővülő új elemeivel, többek között a kedvezményes lakásépítési áfa újbóli bevezetése, a csok-os vevők illetékmentességével. Áttételesen pedig a lakásfelújítási program elindítása is extra lendületet adott a tavalyi keresletnek." - mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Kiugró eredmények

Az elemzés szerint Budapesten a kereslet 10 százalékkal nagyobb lett a kereslet 2020 januárjához képest. Ez pedig meghaladja a teljes piacon látható majdnem 8 százalékos keresletbővülést, a fővároson kívüli piacon pedig több megye még ennél is komolyabb növekedést könyvelhetett el a tavalyelőtti szintekhez képest.

 

      Bács-Kiskun megyében közel 17 százalékkal,

      Jász-Nagykun-Szolnok megyében 18,4 százalékkal,

      Vas megyében majdnem 32 százalékkal,

      Somogy megyében 33 százalékkal,

      Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében pedig 44 százalékkal nőtt az eladó lakások iránt érdeklődők száma.

 

Bár tavalyi első három héthez képest az országos kereslet csökkent, azért akadnak kivételek, ugyanis Baranya megyében majdnem 6 százalékkal, a kétéves összevetésben kiugró keresletbővülést elkönyvelő Szabolcs-Szatmár-Beregben pedig közel 8 százalékkal fokozódott az érdeklődés. Budapesten 10 százalékos valamivel meghaladó csökkenés következett be.

Ez a forgatókönyv várható idén

Balogh László az idei évben várható tendenciákról azt mondta, a tavalyihoz hasonló forgatókönyvre lehet számítani.

"Az erős évkezdet azért is kedvező, mert a tapasztalatok alapján januári indulás meghatározza az év hátralévő részében várható folyamatokat, a keresletet és a lakáspiaci forgalmat tekintve. Összességében a tavalyihoz hasonló forgatókönyvre számítunk" - tette hozzá. „Az első félév erősebb lehet mint a második. A vevők ugyanis az emelkedő lakásárak, a dráguló hitelek miatt inkább az év első felében lesznek aktívabbak. Sokan hozhatják előrébb a vásárlást amiatt is, hogy a jelenlegi szabályozás alapján néhány állami támogatás kifut az idei évben." – fogalmazott az ingatlan.com szakértője.

Forrás: ingatlan.com

Kép: AchDaily

 

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Könyvajánló

Névnap 10.10.

Ma Gedeon napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés