hirdetés

Partnereink

Férfiéleteket mentett a novemberi bajusz

hirdetés

Férfiéleteket mentett a novemberi bajusz

Ahogy minden évben, a Jameson idén is teljes vállszélességgel vonult fel a férfiakat érintő egyik legnagyobb csatában és társként állt a MentsManust alapítvány mellett novemberben. Az ír whiskey márka a Movember mozgalom újragondolásaként hívta életre a Bajszosok Klubját, ezzel is felhívva a figyelmet a férfiak egészségügyi problémáira és azok megelőzésére. Az edukációs kampányban a novemberi bajusz 2021-ben is a minőségi menőség jelképe volt, ennek is köszönhető, hogy múlt hónapban érzékelhetően megnőtt azoknak a száma, akik részt vettek a MentsManust ingyenes szűrésein.

Csak Magyarországon évente ötezer férfinél diagnosztizálnak prosztatarákot, melyek közül a statisztikák szerint 1500 halálos kimenetelű. Ennek nem kellene így lennie, hiszen ha a betegséget időben diagnosztizálják, a gyógyulás esélye is hatványozottan magasabb.

hirdetés

Az angol moustache (bajusz) és november szavak keresztezéséből kialakult Movember mozgalom célja éppen az, hogy felhívja a férfiak figyelmét a szűrővizsgálatok, kivizsgálások jelentőségére és tudatosítsa bennük, hogy az egészség nem magától értetődő, azért igenis tenni kell.

Sokan tudnak azonosulni a kampánnyal

Honti Dániel, a MentsManust alapítvány vezetője elmondta, az idei kampánnyal minden tekintetben nagyon elégedettek, és egyúttal köszönetet is mondott a Jamesonnak a támogatásért.

„Rengeteget köszönhetünk a munkájuknak, hiszen az adományokból férfiéleteket próbálunk megmenteni. A járványhelyzet megnehezítette a dolgunkat, de az idei kampány a várakozásainkat is felülmúlta, rengeteg telefonhívást kaptunk nap mint nap azzal kapcsolatban, hol lehet kivizsgálásra menni, és az ingyenes szűréseinken is szép számmal jelentek meg a férfiak” – mondta.

Mint fogalmazott, a novemberi bajusznak nagyobb az értéke, mint más arcszőrzetnek, az elmúlt években ez a minőségi menőség jelképévé vált. A következő esztendőre is vannak már megkereséseik az ország számos pontjáról, többek közt Szegedről és Pécsről is érdeklődtek az ingyenes szűrési lehetőség iránt.

Közölte azt is, ugyan a koronavírus miatt valamelyest korlátozottabbak voltak a lehetőségeik 2021-ben, így is több mint ezer férfit szűrtek meg, akiknek a 17 százalékánál mértek magas PSA szintet.

Figyelemfelhívás humorral fűszerezve

A Jameson évek óta együtt dolgozik és folyamatosan egyre szorosabbra fűzi kapcsolatát a MentsManust egyesülettel, idén pedig egy teljesen új koncepcióval álltak elő. Pesti Gergely, a cég márkamenedzsere elmondta, úgy érezték, a Movember kezd kicsit elfáradni, ezért megpróbálták felfrissíteni a kommunikációt.

„A csapatunk szerette volna továbbgondolni az edukációs kampányban való részvételt, ezért életre hívtuk a Bajszosok Klubját. Ez klasszikus értelemben véve nem egy klub, nem kötöttük regisztrációhoz a részvételt, nem tartottuk számon a tagokat, de ha valaki beállt az ügy mögé, akkor idézőjelesen felvételt is nyerhetett. A belépő lényegében a bajusznövesztés volt” – fogalmazott.

Közölte, idén szerettek volna még több emberhez eljutni, ezért a bevezető kampányban is sejtelmesek maradtak. Bár ki lehetett következtetni, mi is lesz a Bajszosok Klubjának a lényege, mégis jobban megütötte az emberek ingerküszöbét, mintha szimplán a Movember mozgalmat hirdették volna.

Pesti Gergely szerint a visszajelzések kivétel nélkül pozitívak voltak. A márkát sokan kedvelik, és sikerült közvetlenül, némi humorral fűszerezve megszólítani az embereket, akikre ez így nem volt elrettentő hatással. A sikert jól szemlélteti, hogy a közösségi oldalakon sokan barber shopokból bejelentkezve küldtek a Jamesonnak bajszos fotókat, pedig erre nem is készített felhívást a vállalat.

Bajszosok Klubja számokban

Az akcióhoz csatlakozó vendéglátóknál összesen 894 liter Jameson fogyott a kampány ideje alatt, a cég így 894 ezer forintot ajánl fel a MentsManus egyesületnek. A whiskey márka emellett Egerben is szervezett egy kóstolást 23 fő részvételével, ahol további 115 ezer forint adomány gyűlt össze a jótékonysági célra.

A 17 résztvevő barber shopban 281 vendég fordult meg a kampányhoz csatlakozva bajusz- vagy szakálligazításra, akik összesen 311 ezer forintot gyűjtöttek ezáltal a MentsManusnak. Ez azt jelenti, hogy több mint egymillió forint gyűlt össze a Jameson és az alapítvány közös akciójában.

A Bajszosok Klubja weboldalon 84 465 egyedi felhasználó fordult meg 2 hónap alatt, miközben a közösségi oldalakon több mint 2,6 millió 18 év feletti felhasználó találkozott az üzenettel, videóval. Emellett az egyéb online felületeken (hírportálokon, lifestyle és egyéb tartalmak mentén) is ugyancsak több mint 2,1 milliós elérést generáltak a márka hirdetései.

A Facebookon egyébként 4 127 240 követője van a Jamesonnak, ami jól tükrözi a márka 78,2 százalékos ismertségét a 18-45 évesek között egy friss kutatás alapján.

Forrás: akoczka.com, Jameson

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Könyvajánló

Névnap 07.25.

Ma Kristóf, Jakab napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés