hirdetés

Partnereink

Megnyílt az első autószerviz, kifejezetten nőknek

hirdetés

Megnyílt az első autószerviz, kifejezetten nőknek

Rendhagyó üzlet vezérelte az első olyan magyar autószervíz ötletét, ahol a női ügyfelekre építenek. A budapesti műhelyben a pult túloldalán is szakértő nők várják a kuncsaftokat, örömmel látják a gyerekeket, sőt hozom-viszem szolgáltatást is indítottak.

Sok nőnek ismerős lehet az érzés, amikor a férfiak körülötte autókról, alkatrészekről, futóműről, fékbetétekről beszélnek és ő csak áll ott csöndben. Vagy amikor vezetés közben hallja, érzi, hogy valami nincs rendjén a gépjárművével, de fogalma sincs, mi lehet a probléma. Az pedig még nagyobb nehézséget okoz, hogy ezt elmondja a szerelőnek. Kotyog, kopog, fura hangot ad - de nem tudja pontosan megfogalmazni, hogy mi a baj.

hirdetés

Budapesten megnyílt Magyarország első kifejezetten nőknek kialakított autószervize, ahol nem fogja magát senki rosszul érezni bizonytalansága miatt. Manapság már nem ritka, hogy egyedül élnek a hölgyek, elfoglaltak, rengeteget dolgoznak, de van egy hely, ahol ezt tudják, megértik és emellett pénztárcabarát, precíz szolgáltatást nyújtanak.

Ahol szakértő nők várnak mindenkit

“A Green Car Prémium Szerviz égisze alatt működő autószervizben tudjuk, hogy nehéz egy férfi közegben úgy megnyilvánulni, hogy ne legyen zavarban az ember lánya, ezért ebben az autószervizben nem férfiaknak kell átadni az autót. Szakértő nők várják az ügyfeleket, hogy segítsenek eligazodni a szerviz rejtelmeiben” - mondta Deierl Anita, a Green Car Prémium Szerviz ügyvezetője. A hiánypótló műhelynél tudják, hogy sokaknak nincs ideje vagy lehetősége elmenni időben az autószerelőhöz, ezért erre is van megoldásuk. Az Autószerviz Nőknek kérésre házhoz megy az autóért és vissza is viszi azt. Jól jöhet ez a lehetőség, ha valaki elfoglalt, egyedül él, nem tudja megoldani a visszafuvart vagy csak kényelmi megoldásokra vágyik. Így mindenki azzal töltheti az idejét, amivel csak szeretné, amíg autóját megjavítják.

Gyermekkel a szervizben... miért ne?

Az első női autószervízben külön gondoltak a családanyákra is, így gyerekbaráttá tették a környezetet. “Sokszor rettentően nehéz megoldani a fontos ügyek, mint például az autószerviz intézését kisgyerekkel, így kialakítottak a szervizben egy játszósarkot, ahol elszórakozhatnak a kicsik, amíg Anya elintézi a szervizes ügyeket. A gépjármű szervizelését nem érdemes halogatni, főleg, ha gyermek is van a családban. Hiszen az a legfontosabb, hogy az autó biztonságos legyen, a kicsik miatt pedig különösen” - mondta Deierl Anita, a Green Car Prémium Szerviz ügyvezetője.

Gumihotel szolgáltatással az abroncsok biztonságos tárolásáért

A nőknek szóló szervízben nemcsak hogy profin és gyorsan cserélik a gumiabroncsokat, de az éppen nem használt szettet is szívesen eltárolják. Így nem kell azon törni a fejét az ügyfeleknek, hogyan fér be a csomagtartóba, gyerekülést miként rögzítik újra, és hogy otthon hová teszik el, amíg nem lesz újra szezonja. Az Autószerviz Nőknek megfelelően helyen tárolja őket, amíg újra rájuk kerül a sor. Arról nem is beszélve, hogy a felnik, gumik tisztítás és ápolás után kerülnek elszállásolva ezzel is megóvva azt a környezeti hatásoktól. A nők most már nem maradnak egyedül az autó karbantartással. Az Autószerviz Nőknek mindenben igyekszik segíteni.

“Manapság már nem ritka, hogy egyedül élnek a hölgyek és rengeteget dolgoznak. Ha éppen nem szervizre, hanem más egyéb autóval kapcsolatos teendőre van szükség, akkor is érdemes minket választani, segítünk a kárügyintézésben, gumiszervizben, műszaki vizsgában és mindenben, ami az autóhoz-autózáshoz köthető” - mondta el Ghimán Lajos, a Green Car Premium Autószerviz vezetője.

Forrás: akoczka.com

Fotó: Pixabay

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Könyvajánló

Névnap 04.20.

Ma Tivadar napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés