hirdetés

Partnereink

Mostantól napi fél percet tölthetünk el a Jóistennel

hirdetés

Mostantól napi fél percet tölthetünk el a Jóistennel

Te szoktál beszélgetni Istennel? Akár követünk egy egyházat, akár nem, a legtöbbünk vágyik arra, hogy ezt bensőségesen tegye meg – mondják a Rapid Randi a Jóistennel életre hívói. Az új kezdeményezés éppen ezt igyekszik becsempészni az Istennel való kapcsolatunkba, úgy, hogy közösségi élményt is ad.

“Szeretnénk rávenni az embereket, hogy ne csak a testüket kényeztessék 30-40 másodperces cselekvésekkel - mint amilyen például egy üdítőt meginni, ha szomjasak vagyunk. A kezdeményezés abban nyújt segítséget, hogy mindenki legalább napi 30 másodpercet szánjon a lelkének kényeztetésére is, forduljon a Jóistenhez, szólítsa meg, kérjen tőle”.

hirdetés

A megálmodók szerint sokan vannak, akik adott esetben nem járnak templomba vagy nem olvassák a Bibliát, de szívesen alakítanának ki személyesebb kapcsolatot Istennel. Néha elég, ha a hétköznapok zűrzavarában rászánunk naponta néhány percet, hogy megéljük a jelenlétét az életünkben. Ebben mostantól influenszerek, sztárok, sportolók, színészek és zenészek lesznek a segítségünkre, akik személyes, 30 másodperces videókban tárják a közönség elé, mi volt az ő legemlékezetesebb találkozásuk a Jóistennel.

A kisfilmeken olyan közkedvelt hírességeket láthatunk majd, mint Péter-Szabó Szilvia, Kautzky Armand, Kovács András Péter, Mező Misi, Janicsák Veca vagy Bangó Margit. De nem maradnak el a TikTok-generáció kedvencei és a közkedvelt youtuberek sem: többek közt Szőcs Reni, Kovács Dóra, Szabó Kitti és Vicc Elek osztja meg az élményeit. Történeteikhez bibliai idézetek kapcsolódnak, így valós példák világítják meg egy-egy örök érvényű gondolatnak a hátterét.

Nem áll mögöttük egyház vagy márka, a Rapid Randi a Jóistennel teljes egészében közösségi kezdeményezés. Eleinte heti két-három, később remélhetőleg naponta egy videó készül majd, ami a YouTube-on és a közösségi oldalakon lesz megtekinthető. Ezekben újabb és újabb ismert emberek mesélik el a saját élményeiket.

A hely, ahol mindenképp szakadni fog a hó

A Rapid Randi célja ugyanakkor az is, hogy közösségi élményre buzdítsa az érdeklődőket. Ehhez kapcsolódik a legelső, november 18-i Rapid Randi a Jóistennel Live: az ingyenes eseményen 18 órától közös gyertyagyújtáson vehetünk részt a Várkert Bazár mellett, a Lánchíd utca 23-ban található “Csendes-lépcsőn”. Ez a név nem hivatalos, a szervezők adták a lépcsőnek.

Akárcsak a „silent disco”-ban, az összegyűlő első 200 ember mindegyike kap fejhallgatót, amiben egy 15 perces zenés gondolatsort hallgathat végig, egy közös gyertyagyújtás keretében. A Csendes lépcső területén garantált hóesés lesz– ígérik a szervezők az este 6 órától kezdődő programmal kapcsolatban, amelyhez a Facebookon is érdemes előre csatlakozni.

A tervek szerint ez csupán az első alkalom lesz: a jövőben várhatóan minden hónapban tartanak majd a Rapid Randi a Jóistennel Live-ot, ha szükséges, nagyobb helyszínen is.

A szervezők várják azokat a magánszemélyeket és médiafelületeket, akik szívesen csatlakoznának ehhez a kezdeményezéshez, amely őszintén vallja, hogy Isten mindenkié.

Forrás: akoczka.com

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Könyvajánló

Névnap 04.20.

Ma Tivadar napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés