hirdetés

Partnereink

Rising Star: Ma este Ádám Krisztián búcsúzott a tehetségkutatótól

hirdetés

Rising Star: Ma este Ádám Krisztián búcsúzott a tehetségkutatótól

Két hét szünet után idén első alkalommal volt Rising Star. A tehetségkutató versenyben még 11 versenyző szerepelt, akik közül ma este is egytől búcsúzni kellett. A szabályok változatlanok maradtak, a nézők egy telefonos/tabletes applikáció segítségével szavazhattak a versenyzők produkcióira, a legkevesebb szavazatot elérő előadó pedig párbajozott egy általa kiválasztott ellenféllel.

Azt tudni kell, hogy aki már 70%-al felemeli a falat, az biztonságban érezheti magát. Viszont, aki 70% alatti eredményt ér el, automatikusan a veszélyzónában marad. Ezen versenyzőkből kerül ki a két párbajozó. A legjobb 12ből már ketten kiestek, először Heiser Ádám, majd a Sárközi testvérek. Azonban az elmúlt adásban vígasz-ágról beszavazták Várhegyi Lucas Palmirát, így nőtt meg egyel a bent maradók száma.

hirdetés

Az est első fellépője Peter Sramek volt, aki kisfilmjében elmondta, meglepi a nagy rajongótábora, aminek többsége hölgyekből áll. Ma este egy Wham! dallal igyekezett falat emelni, és igen nagy esélye volt rá, hiszen már a dal felénél 60% felett volt az arány. Végül 73%-al zárta a produkciót. Ez biztos továbbjutást jelentett.

Múltkor Fehérvári Gábor Alfréd egy Bruno Mars dallal lépett színpadra, ma este pedig egy John Newman slágerrel készült. Kisfilmjéből az is kiderült, hogy egy kétéves kapcsolatot tudhat maga mögött. Az előző fellépőhöz hasonlóan, ő is a dal közepén már felemelte a falat az elért 70%-al, végül 75%-ot kapott.

A vígasz-ágról visszakerült Várhegyi Lucas Palmirát hallhattuk harmadik előadóként, aki ma estére Seal egyik ismert slágerével készült. A zsűri minden tagja igennel szavazott rá, ami azt jelenti, hogy zsűritagonként +7%-ot kapott. Végül összesen 79%-ot énekelt össze.

Ádám Krisztián volt a következő fellépő. A miskolci srác múlt alkalommal nem tudta felemelni a falat, így kénytelen volt a veszélyzónában végig izgulnia a műsort. Most egy magasabb hangokat megkövetelő dalt hozott magával. A Back II. Black együttes dala ma este sem hozott sikert, 44%-al szintén veszélyzónában maradt.

Gondi Helén azonban 81%-ot ért el a ma esti Alicia Keys-dallal, aki a kisfilmjében is elmondta, hogy minden napja reggeltől estig be van táblázva és igyekszik így is jó anya lenni. Helén ezzel a magas százalékkal az eddigi fellépők listájának első helyére került.

Kovács Gyopár volt a következő előadó, aki mellesleg szülinapos is. Caramel egyik dalát adta elő, amit szintén egy tehetségkutatón belül ismerhetett meg az ország. A zsűri férfitagjai nemmel szavaztak, egyedül Pásztor Anna adott igent. Gyopár 43%-al nem csak veszélyzónás lett, de jelenleg ő fog ellenfelet választani, ha ennél alacsonyabb százalékot senki nem produkál.

A következő előadó Czibi Norbert volt, aki a múlt adásban igen magasra röpítette a falat. Most egy pörgősebb dallal hozakodott elő, amit eredetileg a Take That fiúcsapat énekelt a 90-es években. Mivel a 4 zsűritag igennel szavazott, a fal már a dal első felében felemelkedett. A produkciójára nagyon sokan szavaztak, 83%-al a fellépők listájának élén zárt.

Udvaros Annát is halhattuk, aki a New York, New York ismert dalt adta elő ma este. Elmondása szerint ezt a dalt régóta ismeri, régóta énekli, így teljesen felszabadultan tudja előadni. Mező Misi szerint az előadása túl színházias, színpadias volt, ami szakmai ártalomnak tudható be, ezért is szavazott nemmel. A többi zsűritag azonban pozitívan értékelte őt. Azonban veszélyzónás versenyző lett, mert csak 62%-ot kapott produkciójára.

Könnyedséggel tele lépett fel Palmer Izsák, akinek megnyerő hangja és előadásmódja 85%-ot hozott a mai estén. Pásztor Anna úgy nyilatkozott az előadott dal után, hogy most érezte először azt, hogy a produkció igazán Izsákos volt.

A következő fellépő Szén Alexandra volt, aki a tavalyi Euróviziós Dalfesztivál győztes dalát adta elő, és végre sikerült felemelnie a falat, ezzel együtt megúszta azt is, hogy újra párbajozzon. A zsűritagok nagyon elégedettek voltak a fejlődésével. A legmagasabb százalékot érte el a mai estén, méghozzá 86%-ot.

Utolsóként Singh Viki énekelt, Wolf Kati slágerével lépett a színpadra. 81%-ot kapott, amivel biztos továbbjutó lett. A zsűritagok is megdicsérték, és elmondták, hogy nagyon szeretik az előadásmódját, ami mindig más oldaláról mutatja meg az érzékeny lányt.

Miután mindenki elénekelte a dalát, a műsorvezetők összegezték a látottakat és megkérték Kovács Gyopárt (aki a legkisebb százalékot érte el), hogy válasszon párbaj-ellenfelet a veszélyzónából. A veszélyzónában Udvaros Anna és Ádám Krisztián volt. Gyopár Krisztiánt választotta ellenfelének.

A párbaj során Gyopár Sia ismert dalát, a Titanium c. számot adta elő. 62%-ot ért el vele, ami azt jelenti, hogy Krisztiánnak legalább 63%-ot kell elérnie ahhoz, hogy továbbjusson, mint párbaj-győztes. A csöppnyi fiú Máté Péter Ez majdnem szerelem volt c. dalával próbált hatni a szavazókra, azonban 51%-ot sikerült csak elérnie. Korábbi adásoktól eltérően most a kihívott fél esett ki a tehetségkutató versenyből.

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Könyvajánló

Névnap 04.20.

Ma Tivadar napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés