hirdetés

Partnereink

Színházba tér vissza idén karácsonykor az ÁLOMUTAZÓ

hirdetés

Színházba tér vissza idén karácsonykor az ÁLOMUTAZÓ

Színházi előadásként éled újra 2017-2018 „szuperprodukciója", a legismertebb hazai énekes-színész előadókat felsorakoztató ÁLOMUTAZÓ című családi mesemusical. A látványos „arénashowt" 100 ezren látták, majd a darabról készült felvételre mintegy 300 ezren voltak kíváncsiak. Idén karácsonykor a színházi verzió ősbemutatójában láthatjuk majd az ismert mesealakokat, a RaM Színházban. A sztárcsapat Wolf Katival és Péter Szabó Szilviával egészül ki.  

A parádés színészgárdával rendre karácsonykor bemutatott ÁLOMUTAZÓ című mesemusical egy egyedülálló, 100%-ban hazai produkció, melyet eddig élőben valamint az előadást bemutató egész estés videóközvetítés megtekintése útján már több mint 400 ezren láttak.  

hirdetés

"Idén decemberben a RaM Színház falai között egy családiasabb, színházi előadás keretei között mutatjuk be az ÁLOMUTAZÓt. Természetesen az elődások védjegyévé vált látványvilág és koreográfia idén sem marad el, csak most még bensőségesebb karácsonyi hangulatot varázsolunk a nézőinknek"- meséli a darab rendezője Juronics Tamás.  

"A színházi változat iránt külföldi színházak is érdeklődnek, így most olyan környezetben tér vissza a történet, ami számukra is elérhető méretekben mutatja be az ÁLOMUTAZÓt. Nagy öröm, hogy felfigyeltek ránk nemzetközi szinten is, a kőszínházi keretek adottságai miatt viszont a hazai bemutatót mindössze 3000 nézőnek lesz alkalma megtekinteni itthon"- mondta el a TulipánTündér Produkció vezetője, Illés Gabriella.  

Idén karácsonykor, december 26-án és 27-én a korábbi sztárok - Szabó Győző, Schell Judit, Keresztes Ildikó, Falusi Mariann, Ábel Anita, Varga Viktor, Hajdu Steve és a Rippel fivérek – mellé csatlakozik majd Wolf Kati és Péter Szabó Szilvia is. 

"A kislányom első színpadi élménye volt ez a darab, már két és fél évesen beszippantotta az ÁLOMUTAZÓ, annyira, hogy azóta a Bárány mindig ott van az ágyán, azzal alszik" – mesélte Péter Szabó Szilvi. 

Wolf Kati szintén nagy rajongója volt az előadásnak. "Lenyűgözve néztem ezt a nagyszabású produkciót és titkon azt vártam, hogy én is szerepelhessek benne" – mondta a népszerű énekesnő. "Most ez a vágyam is megvalósul és egy olyan szuperlátványos mesemusicalben vehetek részt, ami ugyanúgy szól a kisebbik gyermekemnek, mint ahogy élvezheti a nagyobb is, és ez fantasztikus, hogy egyszerre nézhetik majd idén karácsonykor " – mondja a művésznő.   

Jegyekért a www.jegy.hu/alomutazo linkre érdemes kattintani, további információért pedig irány a  https://tulipantunder.hu/alomutazo oldal.

Forrás: Presspresso

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Könyvajánló

Névnap 11.30.

Ma András, Andor napja van.

Közel 70 millió forintot fektettek be másfél hónap alatt MST-be

Hazai viszonylatban kiemelkedő eredményeket ért el az indulását követő első két hónapban a legújabb magyar kriptovaluta. A privát értékesítési szakasz...

  • 2021-11-29 21:50
Szerezd már most be a legjobb schi-fi vagy fantasy regényt a karácsonyfa alá!

Sárkányok vagy űrhajók? Most az egyszer választanod sem kell, hiszen a Bookline listájában a sci-fi és a fantasy legfrissebb gyöngyszemeit találod meg...

  • 2021-11-29 20:25
Súlyosbodik a chiphiány

Tovább súlyosbodik a globális chiphiány, az autóipar mellett begyűrűzött a számítástechnikai eszközök piacára is, súlyosan érintve azt. A kialakult he...

  • 2021-11-29 19:00
Kapros juhtúrós gombóc recept húsok mellé

A túró annyira sokoldalú alapanyag, hogy édes és sós gombócokat is készíthetünk belőle. Ráadásul többféle ízesítés, fűszerezés is jól áll neki, és se...

  • 2021-11-29 17:10
Románia csak európaiakat enged be a dél-afrikai térségből, őket pedig karanténba küldi

Románia a dél-afrikai térségből érkezők közül kizárólag az Európai Unió, az Európai Gazdasági Közösség és Svájc állampolgárait engedi be területére, s...

  • 2021-11-29 15:30

hirdetés

Egyre több a kamugyógyszertár az interneten

Tucatszám bukkannak fel a hamis készítmények és a megbízhatatlan webáruházak, a pandémia óta pedig az ilyen átverések valósággal elárasztották az inte...

  • 2021-11-29 14:00
A világ tíz legsikeresebb elektromos járműgyártója közül hat a Continental gumiabroncsait választotta

Bizalom a technológiai szakértelemben: a Continental a Tesla, a Volkswagen, a Mercedes-Benz és még további gyártók elektromos autóinak elsőszerelésre ...

  • 2021-11-29 12:20
Az önbecsülés fontosságára tanítják egymást a Rozmaring kunyhó lakói

Miközben elmerülünk a közösségi média világában, hajlamosak vagyunk magunkat a tökéletesnek tűnő posztok szereplőihez hasonlítani és önmagunkat emiatt...

  • 2021-11-29 10:54
Magyarországon még nem detektálták az omikron variánst

Magyarországon a jelenlévő mintákban még nem detektálta a koronavírus új változatát, az úgynevezett omikron variánst a Nemzeti Népegészségügyi Központ...

  • 2021-11-29 09:36
Bika: A befolyásolással csak óvatosan!

Hagyja, hogy mások döntsék el, érdemes-e hallgatni Önre vagy sem. Az minden, amit megtehet, hogy lelkiismeretesen és világosan, de mindenekelőtt őszin...

  • 2021-11-29 08:17

Minden cikk

hirdetés

hirdetés