hirdetés

Partnereink

Visszaléptek az angol klubok a labdarúgó Szuperligától

hirdetés

Visszaléptek az angol klubok a labdarúgó Szuperligától

Alig két nappal a megalapításról szóló hivatalos bejelentést követően mind a hat angol klub visszalépett az európai Szuperligától. Brit sajtóhírek szerint a szurkolói ellenszél mellett ennek legfőbb oka, hogy az Angol Labdarúgó-szövetség, az FA közölte, hogy azok akik részt vesznek a kezdeményezésben, nem léphetnek pályára a hazai versenysorozatokban.

Az angol klubok közül elsőként a Manchester City jelentette be, hogy nem kíván részt venni a Szuperligában. A szűkszavú közleményben nem indokolták meg a döntést. A bajnokságot vezető klub egyébként az utolsók között csatlakozott az új kezdeményezéshez, attól tartva, hogy ha nem teszik, hátrányba kerülnek ellenfeleikkel szemben.

hirdetés

Woodward viszi el a balhét a United-nél

Manchester vörös oldalán sem telt nyugodtan a kedd este. A United közleményében azt írta, hogy meghallgatták a szurkolók, a brit kormány és mások reakcióit, ezt követően döntöttek a visszalépés mellett.

A visszakozás nagy vesztese Ed Woodward ügyvezető alelnök lett, aki a honlapon 22 óra magasságában megjelent bejelentés szerint lemondott posztjáról. A sportvezető 2005 óta dolgozott a Manchester Unitednél, 2012-ben nevezték ki a klub ügyvezető alelnökének.

A szurkolók körében soha nem volt népszerű. Kiszivárgott információk alapján az idény végén egyébként is távozott volna, de a bejelentéssel megvárták volna az utolsó fordulót. Ezt most a Szuperliga körüli botrány miatt előrehozták, ennek ellenére Woodward még két hónapig ügyvezető alelnök marad.

Liverpool: a játékosok és a menedzser is a Szuperliga ellen

Az angol bajnoki címvédő Liverpool szintén rövid közleményben jelentette be távozási szándékát. Korábban Jürgen Klopp menedzser és Jordan Henderson csapatkapitány, a Pool játékosai nevében is a status quo mellett foglalt állást, gyakorlatilag szembemenve a klubvezetéssel.

Arsenal: hibát követtünk el

Az Arsenal elismerte, hogy hibázott azzal, hogy csatlakozott a Szuperligához. Közleményükben azt írták, hogy nem akarták elszalasztani azt a lehetőséget, hogy megóvják az Arsenalt és a klub jövőjét, de a reakciók miatt mégis a távozás mellett döntöttek.

"Hibát követtünk el, amiért elnézést kérünk. Tudjuk, hogy időbe telik majd visszanyerni a bizalmatokat, de ne legyen kétségetek afelől, hogy a Szuperliga-részvétellel az Arsenal érdekében cselekedtünk." -írták a közleményben.

A másik két londoni csapat is visszalépett

A Tottenham Hotspur közleményében Daniel Levy klubelnök jelezte, hogy fontosnak tartották volna a Szuperliga-részvételt, amely egy biztosabb pénzügyi fenntarthatóságot hozott volna.

A Chelsea kedd este lépett pályára a Brighton ellen, és játszott 0-0-ás döntetlent. A meccs 15 perces késéssel indult, mert a Szuperliga ellen tüntető szurkolók nem engedték be a Stamford Bridge-re a játékosokat szállító buszt.

A klub közleményében azt írta, hogy volt idejük átgondolni a helyzetet, és úgy vélik, hogy a Szuperliga-részvétel nem felel meg a klub, a szurkolók és a széles körű futballközösség érdekeinek.

Szétesett a Szuperliga

A Szuperliga 12 alapító klubja közül hat visszalépett. Olyan egyesületek, mint a Paris Saint-Germain, a Bayern München, az RB Leipzig és a Borussia Dortmund jelezték, hogy nem akarnak részt venni benne.

Könnyen elképzelhető, hogy szerdán a még bent maradó hat klub (Real Madrid, Barcelona, Atlético Madrid, Juventus, Internazionale, Milan) közül többen is bejelentik, hogy visszalépnek. Nagyon úgy tűnik, hogy a Szuperliga a megalapítása után pár nappal már szét is esik.

Ezt azonban egyelőre a versenysorozat vezetése - élén Florentino Perezzel, a Real Madrid elnökével - még nem ismerte el. A Szuperliga az angol klubok kilépése után közleményt adott ki, melyben azt írta, hogy a torna jogilag teljesen rendben van, csak át kell alakítani a terveket az új helyzetnek megfelelően. A közlemény szerint az angol klubok a rájuk nehezedő hatalmas nyomás miatt fújtak visszavonulót, de ez nem jelenti azt, hogy az európai labdarúgás rendszere jelenleg jól működik, így mindenképpen meg kell változtatni a status quót.

Forrás: Euronews

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Könyvajánló

Névnap 06.24.

Ma Iván napja van.

Diós marlenka

Nem olcsó, nem könnyű, és elképesztő sok kalória van benne. De aki valaha elkészíti vagy megkóstolja ezt a házi diós marlenkát, egészen biztos, hogy f...

  • 2021-06-23 22:36
Ingatlanpiac: nyáron lehet jó üzletet kötni

A koronavírus-járvány lecsengése és az otthonteremtési kedvezmények hatására ugyan az év első felében fellendült az ingatlanpiac, ami az árakban is me...

  • 2021-06-23 21:39
Rejtélyes csontokat találtak Nyírbátorban

A legtöbben csak a fantasztikus filmekből ismerik a sárkányokat, de a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében élők közül sokan úgy tartják, hogy egykor hazánk...

  • 2021-06-23 20:05
Nagy Feró még sosem tett olyat, mint az Akusztik színpadán

A Beatrice rockegyüttes Kossuth-díjas énekese még mindig tud meglepetést okozni a közönségnek. Az M2 Petőfi TV Akusztik című műsorában a Kiss Kata zen...

  • 2021-06-23 18:40
Botrányos a "melegeket megbélyegző" magyar törvénymódosítás 14 tagállam szerint

Tizennégy tagállam közös nyilatkozatban ítélte el a magyar parlament által a múlt héten megszavazott pedofiltörvény módosításait, melyek „összemossák ...

  • 2021-06-23 17:11

hirdetés

Igazi sztárparádé várható a Gyulai Memorialon

Idén is igazi sztárparádé várható a Gyulai Memorialon: július 5-én és 6-án hazánk legjobb atlétái mellett világsztárok versenyeznek Székesfehérváron. ...

  • 2021-06-23 15:21
Erdei Zsolt 10 kilótól szeretne megszabadulni

Erdei Zsolt nemrég egy három hónapos fogyókúrás kihívásba kezdett. Az egykori ökölvívó világbajnok versenysúlyához képest 20 kiló plusszal rendelkezik...

  • 2021-06-23 14:03
Használt sütőolaj-gyűjtéssel csökkenti a környezeti terheket a SPAR

A vállalat a környezettudatosság jegyében a feleslegessé vált otthoni étkezési olajok és zsírok szakszerű összegyűjtését is megkezdi mostantól. Hullad...

  • 2021-06-23 12:23
Rátonyi Krisztának nemcsak a mikrofon, hanem a népviselet is jól áll

Az Észak-Alföld festői szépségű településén, Berettyóújfaluban járt Rátonyi Kriszta a NYÁR 21 riportereként. A bejátszóban történelmi és kulturális ér...

  • 2021-06-23 10:57
Ákos: a fiatalok által kelt új életre az Eucharisztikus Világkongresszus himnusza

Ákos: a fiatalok által kelt új életre az Eucharisztikus Világkongresszus himnusza Elkészült a Győzelemről énekeljen napkelet és napnyugat kezdetű dal ...

  • 2021-06-23 09:49

Minden cikk

hirdetés

hirdetés