Pécsi egyetemi hallgatók a L’Oréal Brandstorm döntőjén
hirdetés
![Pécsi egyetemi hallgatók a L’Oréal Brandstorm döntőjén](https://delina.hu/userfiles/2/5/25d0de1f0975a1e7cc64d64fc38cc494_thum_300x336.jpg)
Április 16-án rendezték meg a L’Oréal Brandstorm innovációs versenyének regionális fordulóját, ahol magyar, cseh, illetve szlovák felsőoktatási hallgatók mutatták be ötleteiket a zsűrinek. A megmérettetésen az első három helyezettet díjazták, a győztes pedig továbbjutott a májusi döntőbe. Az első helyezést a pécsi egyetemisták csapata, a L’Oréal FaceTech érte el, így ők fognak versenybe szállni a 3 hónapos gyakornoki programért Párizsban.
Idén összesen 210 hallgató, vagyis 70 csapat jelentkezett a versenyre. Közülük 16 csapat vehetett részt a pozsonyi regionális döntőn. A feladat az egészségtudatos fogyasztóknak szóló áttörő, innovatív bőrápolási élmény megtervezése volt. Az ötletnek kapcsolódnia kellett az Aktív Kozmetika Divízió üzleti modelljéhez és márkáihoz. A zsűri innovatív, digitális és fenntartható megoldásokat várt.
hirdetés
A regionális fordulón a L’Oréal FaceTech csapat nyert, melynek tagjai a Pécsi Tudományegyetemről érkeztek, ötletük egy szilikonból készült, fenntartható, újrahasználható, okos arcmaszk volt, melynek digitális szenzorai az arcbőrt területenként, az arcbőr igényeinek megfelelően hidratálják, míg a hozzá kapcsolódó alkalmazás bőrápolási és sminktanácsokkal is ellátja a felhasználókat. Ötletüket május 23-án, a nemzetközi döntőn is bemutatják majd Párizsban. A tét nagy, ugyanis ha az ő ötletük tetszik leginkább a zsűrinek, 3 hónapos gyakornoki programot tölthetnek el a Station F startupnál, Párizsban.
„Remek lehetőség egy ilyen nagy, nemzetközi cég működésébe belelátni, ráadásul érdekes projekten dolgozhatunk. Jó volt látni a L’Oréal dolgozók lelkesedését, látszott, hogy szeretik, amit csinálnak, mintha egy nagy család lennének. Izgatottan várjuk a párizsi utazást és a döntő újabb kihívásait is” – mondták el a L’Oréal FaceTech csapat tagjai, akik két éve tanulnak a Pécsi Tudományegyetemen.
A második helyezett a cseh Vision from Prague cseh csapat lett, míg a harmadik díjat a szintén magyar Skinderella kapta.
A L’Oréal Brandstorm a kreatív és vállalkozó szellemű fiatalok versenye, amely 27 éves története során a világ egyik legnagyobb hallgatói versenyévé nőtte ki magát. A Brandstorm egyedülálló lehetőséget kínál, hiszen a versenyzőknek valós projekten kell dolgozniuk az egyetemen tanultak alkalmazásával, valamint a L’Oréal által elérhetővé tett, több mint 70 e-learning anyag segítségével. A feladatuk önálló projektterv készítése, amelyet a L’Oréal zsűrijének prezentálhatnak.
A verseny célja egyben a tehetséges fiatalok felkutatása is, hiszen a vállalat nemzetközi szinten évente 150-200 diákot vesz fel a Brandstormnak köszönhetően.
Forrás: Avantgarde
Hozzászólások
hírdetés
Kapcsolódó cikkek
![Egy diéta, amitől jobban alszol és nem kívánod a nassolást](https://delina.hu/userfiles/0/3/03d4a81ca3544f2f33b04d32775b79cd_thum_130x135.jpg)
![Tények és tévhitek a téli hajápolásban](https://delina.hu/userfiles/4/c/4cd2016264ee4f6e7ae4a11c959f92ef_thum_130x135.jpg)
![Erre figyeljünk, hogy elkerüljük a „krémes baleseteket”](https://delina.hu/userfiles/9/b/9b8b29bbbf0e7b796011712ec449fd32_thum_130x135.jpg)
![Baconnel is lehet diétázni](https://delina.hu/userfiles/c/c/cc9a337b26c0b4dc9a33f8d60613ea0b_thum_130x135.jpg)
![Kanye West csinálta Julia Fox borzalmas sminkjét](https://delina.hu/userfiles/0/7/07c2c04886878f6eb36d9c082d76a926_thum_130x135.jpg)
![Botox partit rendeznek Budapesten](https://delina.hu/userfiles/0/e/0e5cc426e6326c52343431c8eba1554b_thum_130x135.jpg)
![Mesterséges intelligenciával alakítja át a hajfestést a L’Oréal](https://delina.hu/userfiles/f/6/f64873f8b84a2dec7c8d1b3f58c4550c_thum_130x135.jpg)
![Újévi fogyókúra? A jó alvás segít sikerre vinni](https://delina.hu/userfiles/c/1/c1a16f289bc17a2ee34f6cfd25317c28_thum_130x135.jpg)