A L’Oréal folytatja átalakulását
hirdetés
![A L’Oréal folytatja átalakulását](https://delina.hu/userfiles/3/e/3ef5fedb4e925e07f6821a40967dc7a5_thum_300x336.jpg)
A L’Oréal nem sokkal a Föld Napja után közzétette fenntarthatósági programjának éves jelentését. A „Sharing Beauty With All” program jelentős eredményeket mutat a vállalat éghajlatváltozás elleni küzdelemben vállalt kötelezettségét tekintve.
A L'Oréal 2005 és 2018 között 77%-kal csökkentette üzemeinek és elosztóközpontjainak szén-dioxid-kibocsátását, miközben 38%-kal növelte termelését. A tavalyi év végére a L'Oréal 38 ipari telephelye karbonsemlegessé vált. Ez megmutatja azt is, hogy miközben a vállalat gazdasági sikereket ér el, képes jelentősen csökkenteni a környezeti hatását.
hirdetés
A CDP is elismerte ezeket az eredményeket, hiszen a L'Oréal az első és egyetlen vállalat a világon, amely három egymást követő évben is „AAA” besorolást, azaz a legmagasabb minősítést kapta mind a három értékelt kategóriában: az éghajlatvédelem, a fenntartható vízgazdálkodás és az erdőirtás elleni küzdelem területén is.
A L’Oréal vállalati felelősségvállalás vezetője, Alexandra Palt a következőképpen nyilatkozott: „Az éghajlatváltozás komoly aggodalomra ad okot a világ számára, és következményei sürgős fellépést igényelnek. A L'Oréal Csoport igyekszik vezető szerepet játszani ennek a kihívásnak a legyőzésében. A vállalatoknak részt kell vállalniuk, cselekedeteink és eredményeink alapján kell megítélni bennünket.”
A márkák lépéseket tesznek
A L'Oréal arra ösztönzi márkáit, hogy felhívják partnereik, ügyfeleik és fogyasztóik figyelmét, és mozgósítsák őket a főbb környezeti és társadalmi problémák terén. A „Sharing Beauty With All” program részeként a márkák kiválasztanak egy-egy konkrét ügyet és figyelemfelkeltő kampánnyal támogatják. 2018-ban a Csoport márkáinak több mint fele (57%) vállalt részt ebben, többek között az Armani, Biolage, Biotherm, Garnier, La Roche-Posay és a Ralph Lauren.
SPOT értékelési eszköz: az első a kozmetikai iparban
A Csoport valamennyi márkáján bevezetett fenntartható termékoptimalizálás eszköz (SPOT= Sustainable Product Optimisation Tool) az első a kozmetikai iparban, mely képes a termékek környezeti és társadalmi hatásait mérni. A SPOT fontos szerepet játszik abban, hogy 2020 végére a L'Oréal elérje azon célját, hogy az új termékei esetében javítsa azok társadalmi vagy környezeti profilját. 2018-ban az új vagy megújított termékek 100%-át - összesen 2 195 terméket – értékeltek a SPOT segítségével, és a termékek 79%-ánál javult a mért teljesítmény.
Forrás: Avantgarde, L'Oreal
Hozzászólások
hírdetés
Kapcsolódó cikkek
![Egy diéta, amitől jobban alszol és nem kívánod a nassolást](https://delina.hu/userfiles/0/3/03d4a81ca3544f2f33b04d32775b79cd_thum_130x135.jpg)
![Tények és tévhitek a téli hajápolásban](https://delina.hu/userfiles/4/c/4cd2016264ee4f6e7ae4a11c959f92ef_thum_130x135.jpg)
![Erre figyeljünk, hogy elkerüljük a „krémes baleseteket”](https://delina.hu/userfiles/9/b/9b8b29bbbf0e7b796011712ec449fd32_thum_130x135.jpg)
![Baconnel is lehet diétázni](https://delina.hu/userfiles/c/c/cc9a337b26c0b4dc9a33f8d60613ea0b_thum_130x135.jpg)
![Kanye West csinálta Julia Fox borzalmas sminkjét](https://delina.hu/userfiles/0/7/07c2c04886878f6eb36d9c082d76a926_thum_130x135.jpg)
![Botox partit rendeznek Budapesten](https://delina.hu/userfiles/0/e/0e5cc426e6326c52343431c8eba1554b_thum_130x135.jpg)
![Mesterséges intelligenciával alakítja át a hajfestést a L’Oréal](https://delina.hu/userfiles/f/6/f64873f8b84a2dec7c8d1b3f58c4550c_thum_130x135.jpg)
![Újévi fogyókúra? A jó alvás segít sikerre vinni](https://delina.hu/userfiles/c/1/c1a16f289bc17a2ee34f6cfd25317c28_thum_130x135.jpg)