hirdetés

Partnereink

Maszk nélkül érzékenyebb lehet a bőrünk

hirdetés

Maszk nélkül érzékenyebb lehet a bőrünk

Újabb lépést tettünk afelé, hogy visszatérjünk a megszokott hétköznapokhoz: az utcán végre lekerülhetnek a maszkok, így a szó szoros értelmében fellélegezhetünk. Ám tévedés lenne azt gondolni, hogy a bőrünk nem érezte meg az elmúlt hosszú hónapokat.

„Sokan bele sem gondolunk, hogy a maszk nem csak a kórokozók, de a szél és a hideg ellen is véd. A bőr ezt az állapotot a pandémia alatt már megszokta, ezért most túlérzékenyen reagálhat az időjárás viszontagságaira: ha leveszik az emberek a maszkot, a bőrük éghet, húzódhat, kipirosodhat” – mondja Csom Barbara kozmetikus mester, a Body-Face Academy & Spa képviseletében.

Mivel a maszkot beltéren sok helyzetben még mindig kötelező hordani, teljesen nem szabadulunk meg a vele járó kellemetlenségektől, mint az illesztékek nyomására esetlegesen kialakuló pirosodások, foltok, duzzanatok vagy a „maszkné”, azaz a maszkhordás hatására megjelenő pattanások.

Mint Barbara elmondta: „A kilégzés következtében befülled a bőr, lezárt, párás meleget generálunk, így el tudnak szaporodni a baktériumok az arcbőrünkön. A helyzetet tovább rontja, ha az arcunk vastagon be van krémezve, esetleg ki van sminkelve, ráadásul a maszkot sem cseréljük naponta, ahogyan kellene.”

Szakemberünk azt tanácsolja, hogy ne vigyünk fel (vastag) sminket a maszk alá, és ne kenjünk ragacsos, nehezen felszívódó krémet a bőrünkre. Észszerű különböző nyugtató, gyulladáscsökkentő krémek, gélek, maszkok használata, de nem biztos, hogy sikerül a bőrtípusunknak megfelelőt választanunk – így jobb, ha ehhez szakember segítségét kérjük.

Barbara meglátása szerint „sajnos egy drogériai eladó nem feltétlenül fogja megtalálni a legtökéletesebb terméket az egyedi igényekhez, hiszen több száz hasonló termék áll a polcon. Pedig a megfelelő arcápolási rutin ilyenkor rengeteget tudna segíteni.”

Hozzátette, hogy nyáron elengedhetetlen az 50 faktoros fényvédő használata is, hiszen az UV-sugárzás nagyban befolyásolja többek között az öregedést, illetve a foltosodás és a ráncok kialakulását. A bőrünk szépségét emellett belülről is támogathatjuk kollagénnel – mely fokozatosan feltölti a ráncokat és teltebbé varázsolja a bőrt –, illetve „belső” fényvédő kapszula segítségével, ami nem csak védi a sejteket a káros napsugárzástól, de segíti a barnulást és annak megtartását is. Ami pedig semmibe nem kerül, de ugyancsak nagyon fontos, a friss levegő és az, hogy elegendő vizet igyunk!

Hogy a testünk éppen mennyire hidratált, azt azzal a trükkel is meg tudjuk állapítani, hogy megnézzük a tükörben, csipkézett-e a nyelvünk széle. A nyelvet ugyanis egyfajta szivacsként lehet elképzelni, ha nincs elegendő folyadék a szervezetünkben, „kiszárad”, és ilyenkor a fogaink nyomot hagynak rajta.

Öt tényező, amiből nem csak a bőr állapota látszik

A maszkhordás nem csak azok bőrét viselte meg, akik hajlamosak a pattanásokra: a stressz, a kimerültség is nyomot hagyott az arcunkon. Nem csoda, hogy ebben az időszakban a nők többet költenek anti-aging pakolásokra, ampullákra, szérumokra, amelyek használatával szeretnék visszaállítani bőrük fiatalos megjelenését.

Barbara más műhelytitokba is beavat bennünket: ő mindig ötlépcsős arcdiagnosztikával kezd egy új vendég esetében, ami nemcsak a termékválasztás és a személyre szabott kezelések összeállításában nyújt segítséget, hanem egyben egy személyes utazás is. 

„Ilyenkor meghatározzuk a bőrtípust, azután következik a belsőszerv-analízis: mit jelez a bőr, mely területeken lehetnek elváltozások, túl- vagy alulműködés. Fontos: kozmetikusként NEM diagnosztizálunk betegséget, nem vagyunk orvosok, de tanácsot adhatunk a vendégnek, hogy mire figyeljen egy kicsit jobban oda, vagy milyen szakembert ajánlanánk egy esetleges kivizsgálás szempontjából. Kitérünk a lelki tényezőkre is, hiszen a stressz, a kialvatlanság, a szorongás is óriási hatással van a szervezetünkre, a bőrünkre. Ráncdiagnosztikát is végzünk, ami pontos képet ad az öregedési folyamatokról, végül géppel felmérjük a bőr hidratáltságát. Ezt megismételjük a kezelés után is, és sokan meglepődnek, amikor akár 50 százalékkal is jobb eredményt kapunk.”

Mikor lehet igénybe venni a kezeléseket? Különböző okokból sokan még mindig nem tudnak vagy nem mernek elmenni kozmetikushoz. Szerencsére ilyenkor is van megoldás: nekik találták ki az online tanácsadást.

Ennek során Barbara videóhívásban „találkozik” a vendéggel, és egy részletes kérdőív segítségével határozza meg, milyen hatóanyagok és termékek lennének a vendég bőrére a legjobbak.

„Ilyenkor kikérdezzük, mennyi folyadékot fogyaszt, milyen az alvási ciklusa, mennyit dolgozik, mozog, mivel táplálkozik és így tovább. Ilyenkor inkább a széles spektrumú termékeket ajánljuk, de természetesen azokat is a kozmetikai termékpalettánkról. Azért ezeket, mert ezekkel a magas hatóanyagtartalmú, gyakran orvosi tisztaságú termékekkel dolgozunk, mi magunkon is ezeket használjuk, és nagyon jól ismerjük a hatásukat. Tőlünk közvetlenül megrendelhetőek, így biztos lehet benne a vendég, hogy kiváló minőségű új termékhez jutott, és később is bármilyen felmerülő kérdés esetén készséggel állunk a rendelkezésére.”

Az arcápolást már valós találkozó nélkül, az online térből érkező szakszerű támogatással is megkezdhetjük, így már a szalonban történő kezelések előtt is szépíthetjük magunkat, vagy megakadályozhatjuk, hogy egy bőrprobléma kialakuljon.

hirdetés

Forrás: akoczka.com, Body-Face Academy & Spa

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szépség

Névnap 12.03.

Ma Ferenc, Olívia napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés