hirdetés

Partnereink

Fűzfakéreg segít a problémás bőr állapotán

hirdetés

Fűzfakéreg segít a problémás bőr állapotán

Az iskolai év elindult, és ez egy egészen biztos jele annak, hogy a gyerekek ismét idősebbek lettek egy évvel. Nagy váltás az is, ha elsős lesz a gyerek, de az is, ha éppen felső tagozatba, vagy középiskolába indul.

A kiskamasz kor már előrejelzi, a nagykamasz kor pedig meg is hozza a klasszikus pubertáskori problémákat, azaz a selymes kisgyermekbőrön orvul megjelennek az első pattanások, első bőregyenetlenségek. A bőr könnyebben zsírosodik, problémássá válik, így itt az idő, hogy bevezessük a kamaszgyerekeket a bőrápolás rejtelmeibe is, hiszen közel 80 %-uk találkozik ezzel a gonddal. Persze vannak felnőtt nők és férfiak is, akik egész életükben problémás bőrűeknek számítanak, nekik is érdemes odafigyelni az alábbi jótanácsokra.

hirdetés

A pattanásos, problémás bőr igazából a faggyútermelés túltengése, amelytől a bőr felső rétege megvastagodik. Fontos alapszabály, hogy nem szabad piszkálni, nyomkodni, és semmiképpen se akarjunk a saját kozmetikusunk lenni. Vigyázzunk rá, hogy csak tiszta kézzel nyúljuk az arcunkhoz, hiszen a pattanások könnyen elfertőződhetnek, tehát a higiéniára fokozottan figyelni kell. A napozás nyáron jó ötletnek tűnhet, hiszen a barnaság mindenkinek jól áll, és a napozás ideiglenesen el is fedi a bőrhibát, azzal, hogy átmenetileg csökkenti a pattanások mennyiségét, hiszen az ultraibolya sugaraknak erős gyulladáscsökkentő hatása van, segít legyőzni a pattanások kialakulásáért felelős baktériumokat. A hatás viszont csak nagy UV sugárzás esetén érvényesül, ez viszont fokozza a ráncképződést, és hozzájárulhat a bőr idő előtti öregedéséhez. Ugyancsak nem nyerő ötlet a túlzásba vitt sminkelés. Hiába gondoljuk, hogy sminkkel könnyen, gyorsan palástolható a takargatnivalónk, csak ronthatunk a helyzeten. A legtöbb alapozó, korrektor ugyanis komedogén hatásával eltömíti a pórusokat. Ami nagyon fontos: türelem, türelem, türelem. Bármilyen kúrában is hiszünk, bármilyen kezelést is kezdünk, az nem fog pillanatok alatt csodát tenni, biztosan kell majd pár hét, amíg javulás következik be. De a megfelelő szer használata meg fogja hozni a kellő eredményt.

Sokan sokféle praktikára és gyógynövényre esküsznek, így például a teafa, a körömvirág, a propolisz, az aloe vera vagy a közönséges galaj is felveszi a küzdelmet a pattanások ellen. Talán kevesebben tudják viszont, hogy a fűzfa kérgének kivonata is egy remek ellenszer, már évezredek óta használták gyulladásos, lázas állapotok kezelésére, kínai, asszír, egyiptomi, görög, sőt indián receptúrákban is szerepelt a használata. Nem véletlen tehát, hogy a szervezet öngyógyító képességeire koncentráló Weleda ezt az anyagot dolgozta fel a problémás bőrre ajánlott készítményeiben. Arctisztításhoz ajánlják például azt az antibakteriális tisztítógélt, amely a fűzfakéreg kivonat mellett hamameliszt tartalmaz, és ezek segítségével hatékonyan tisztítja a pórusokat anélkül, hogy a bőrt kiszárítaná. Ott kezdi a munkáját, hogy csökkenti a felesleges faggyútermelést és megelőzi a bőregyenetlenségek kialakulását, és ott folytatja, hogy gyengéden tisztítja és egyben megnyugtatja a bőrt. A termék természetes illatát kifejezetten a „Naturally Clear” termékcsalád számára fejlesztette ki a Weleda, olyan gondosan válogatott illóolajokat alkalmazva, amelyeket hagyományosan is a problémás bőr kezelésére használnak.

És ha a tisztítás megtörtént, akkor szükség van ápolásra is, de természetesen csakis mattító hatású ápolókrém jöhet szóba. A Weleda új terméke ez a fűzfakéreg kivonat tartalmú hidratáló krém, amely mattítja és meg is nyugtatja az érzékeny, zsíros bőrt. A könnyen felszívódó krém smink alá is alkalmazható, de fő erénye, hogy láthatóan javítja a bőr egyenetlenségeit, csökkenti a zsíros bőr csillogását, és nem tömíti el a bőr pórusait.

Úgyhogy akár csak életkori sajátosság, akár alkati adottság a problémás bőr, érdemes megismerkedni a fűzfakéreg varázslatos erejével.

Forrás: Arterego, Weleda

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szépség

Névnap 12.04.

Ma Barbara, Borbála napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés