hirdetés

Partnereink

Sikertörténet lett a Caola Zrt. talpra állítása

hirdetés

Sikertörténet lett a Caola Zrt. talpra állítása

A múlt hét csütörtökön megrendezett BÉT50 konferencián mutatott be 50 újabb hazai sikersztorit a kkv-szektorból a Budapesti Értéktőzsde. A legfrissebb kiadványban szerepel a 190 éves múltjával a második legrégebbi, folyamatosan működő magyar cégnek számító Caola Zrt. is. Dr. Bándi Imre és befektetőtársai 2020-ban az utolsó pillanatban mentették meg a vállalkozást A helyzetet sikerült stabilizálni, új gyártócsarnokok épülnek határon innen és túl, higiéniai és kozmetikai termékekből álló termékcsaládot pedig folyamatosan fejlesztik.

Tőzsdei cégek, illetve az idei új belépők mellett a korábbi BÉT50 kiadványokban szereplő cégek tulajdonosai, cégvezetői, hazai kereskedelmi bankok, brókercégek, tanácsadó cégek vezetői és külföldi előadók egyaránt részt vettek október 28-án a Budapesti Értéktőzsde kifejezetten a hazai közép- és nagyvállalatok vezetőinek szóló őszi rendezvényén, a BÉT50 konferencián.

hirdetés

Az eseményen bemutatták az immár hatodik éve elkészített BÉT50 kiadványt, amelyben kis- és középvállalkozások sikersztoriját gyűjtötték össze. A kiadvány koncepciója az, hogy nem specializálják szektorra vagy téma mellé: az IT szektor a legnépesebb, de az építőipar is jelentős számban képviselteti magát, és a szokásoknak megfelelően a feldolgozóipar különböző ágazataiból is sok cég került be a válogatásba.

190 év a Caola Zrt. háta mögött

A BÉT50 idei szereplői között ott van a 190 éves múltjával a második legrégebbi, folyamatosan működő magyar cég, a Caola Zrt. is.

Az 1831-ben indult gyárat egy pesti szappanosmester, Hutter József alapította meg a régi Váci úton. Ez lett a ma is jól ismert cég jogelődje, egyben a magyar kozmetikai ipar alapja. Idővel folyamatosan bővült a kínálat, az 1930-as évekre már a régiós országok piacait is meg- hódították. A szocializmus alatt ebből jött létre a vegyipar mamutvállalata, amely Közép-Kelet Európa legnagyobbjává nőtte ki magát.

A rendszerváltás után azonban gyorsan odalett a piacvezető pozíció, a Caola a nyugati multinacionális cégekkel nem bírta a versenyt. Ráadásul a kétezres években elhanyagolták a márkaépítést, így – miközben az olyan jól ismert brandeket, mint pl. a Baba, multinacionális gyártók megszerezték – a megmaradt termékek zömét már csak az idősebb korosztály ismeri és használja.

Megmentették a pusztulástól a hungarikummal felérő céget

Dr. Bándi Imre és befektetőtársai 2020 áprilisában hajtották végre az akviziciót, akkor már gyakorlatilag a cégnek hónapjai voltak hátra a teljes fizetésképtelenségig.

Végül azért döntöttek a megvásárlás mellett, hogy megmentsék a hungarikumnak is nevezhető céget a pusztulástól, amit egyfajta társadalmi felelősségvállalásnak is tartanak. Az akvizíció nem jöhetett volna létre a MGV Magyar Gazdaság- és Vállalkozásfejlesztő Zártkörűen Működő Részvénytársaság, mint pénzügyi vállalkozás részvétele, szakszerűsége és gyorsasága nélkül, tekintettel arra, hogy az MGV Zrt. biztosította a felvásárláshoz, a működéshez és a projektfejlesztésekhez a finanszírozást.

„2019 szeptemberében kezdtünk el tárgyalni az akvizcióról, tavaly tavasszal értünk célba. Éppen elindítottuk volna a reorganizációt, amikor beütött a járványhelyzet. Hirtelen hiánycikk lett a fertőtlenítőszer. Nehéz pillanatokat éltünk meg akkor, egyszerre kellett menteni a menthetőt, fizetni az elmaradt számlákat, elindítani az átszervezést, miközben minden gyártósorunkon gőzerővel állítottuk elő a fertőtlenítőszereket” – mondta Dr. Bándi Imre, - aki korábban a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és az egészségügyi ágazatba tartozó cégek átstrukturálását végezte - hozzátéve, hogy mostanra – az MGV Zrt. bevonásának és segítségének is köszönhetően -sikerült stabilizálni a helyzetet.

A cél, hogy a cég régi fényében tündökölhessen

A kormányzati támogatást felhasználva Martonvásáron elkezdtek egy új gyárat felhúzni, amelyet a legmodernebb svájci berendezésekkel szerelnek fel. Az új infrastruktúra mellett megújítják a professzionális fertőtlenítők palettáját is, annak érdekében, hogy a hazai intézményeket és cégeket kellő szinten és minőségben ki tudják szolgálni. A kozmetikai termékeiket is igyekeznek a magasabb szintre emelni, és eredeti ötletekkel előállni: ilyen a Szentkirályi Magyarország, a Vízangyal Kft. és a Caola közös újdonsága, az ásványvízből készült szépségipari termékek piacra dobása.

A társadalmi felelőégvállalás és munkahely teremtés jegyében cég augusztusban együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá Csíkszereda önkormányzatával és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemmel egy új gyártócsarnok felépítéséről, amelynek az erdélyi város ad majd otthont. A zöldmezős beruházás során mintegy 4000 négyzetméteres alapterületen épül fel a gyár, ahol a szükséges raktárfelületek 2-3000 négyzetmétert foglalnak el.

Dr. Bándi Imre célja, hogy a következő években a Caola visszanyerje régi fényét, és újra a régió meghatározó szereplője legyen egy jó termékportfólióval, elismert, neves brandekkel. Ezt elsősorban kiváló minőségű termékekkel szeretnék elérni, amit az új berendezések és minőségi alapanyagok felhasználásával biztosítanak.

Forrás, fotó: akoczka.com, Caola Zrt.

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szépség

Névnap 04.18.

Ma Andrea, Ilma napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés