A "Csipkeváros"

No, no! - mondaná erre Fülöp Róbert polgármester, mert igaz, hogy Kiskunhalas hírnevét a 111 éve csipke alapozta meg, de az 53-a út melletti üdvözlőtábla a „Szőlő és bor városában" köszönti az érkezőket.

Azután itt vannak - szintén több mint száz éve - a lovasok és a huszárok, és egyre többen a gyógyvizű fürdőért keresik fel a Kiskunság szívében fekvő, harmincezer lakosú városkát. Legjobb, ha egyik nevezetességet sem hagyjuk ki, és ha már erre vetett bennünket a sors és a turista kíváncsisága, akkor szánjunk legalább egy hétvégét a látnivalók megtekintésére.

Akár kocsival érkezünk, akár vasúton, ne hagyjuk otthon a drótszamarakat, mert a környék felfedezésére a legalkalmasabb eszköz a kerékpár. Az 53-as úton Soltvadkert felöl érkezve a város határában egy hatalmas szőlőprés fogad, mintegy nyomatékot adva a „Szőlő és bor városa" üdvözlőfeliratnak.

Kanyarodjunk be akár csak egy rövid megálló erejéig a 150 éves Sóstói csárdához, és sétáljunk át a főút túloldalán a Sós-tó partjáig. Remek kilátás nyílik itt a nyitott vízterületre és a túlparti kilátókra. A tóban nyáron fürödhetünk is, és évszaktól függetlenül próbára tehetjük horgászszerencsénket. A klasszicista stílusban épült csárdába később is visszatérhetünk egy udvari kemencében sütött finomságért vagy a helyi specialitásként felszolgált halasi savanyúmájért.

Kicsit tovább, egy rövid séta árán fel is kapaszkodhatunk a millenniumi évben állított, fából épített kilátóba, ami az alföldi viszonyok között magasnak számító, 13O méteres dombon található. A kilátó teraszáról is felfedezhetjük Halas első jegyzett műemlékét, az 186O-as években épült Sáfrik-féle szélmalmot, amit a Kölcsey utcán közelíthetünk meg. A malom után az egykori halasi paraszt-polgári élettel való ismerkedést a Max téren(!) álló Tárházban folytathatjuk. Bor és gyógyvíz ide vagy oda, azért Halas legfőbb látványossága mégiscsak a Csipkeház. A Kossuth utcai bejáratnál fogadja a látogatót a csipke megálmodójának, Dékáni Árpad gimnáziumi rajztanárnak, illetve gyakorlati megvalósítójának, Markovits Máriának a szobra. A vert csipkével ellentétben, melynek készítését több mint százötvenen művelik hazánkban, varrt csipke csak itt, Kiskunhalason készül. Azzal a technikával, amit még Markovits Mária teremlett meg – hajszálvékony, különleges cérnával és hozzá Illő tűvel varrja napjainkban is kilenc asszony a „királyok csipkéjét és a csipkék királyát". Az aranynál is drágább, leheletkönnyű csipkék közül a medalionba zárt 2-3 centiméteres néhány óra alatt, az 50-6O centis terítő több ezer óra alatt készül el. A varróműhelyben nemcsak a varróasszonyok fürge kezeit figyelhetjük meg, de megkísérelheti ük magunk is befőzni g cérnát a tűbe.

Bármennyire is csábit a pihenésre a Csipkeház körüli part, a felfedező vér a városközpont, pontosabban a Hősök tere felé hajt bennünket. Itt áll az 1906-ban Hikisch Rezső és Kotál Henrik tervei alapján épült tornyos városháza hatalmas szecessziós tömbje, a Dél-Alföld egyik ma is működű, régi mozijával. A park számos emlékműve és szobra közül is kiemelkedik a világháborús emlékmű. A májusi Borudvar és az őszi Halasi Szüreti Napok idején az árnyas platánok és japánakácok közötti teret fabódék, asztalok, székek és vidám emberek töltik be.

Forrás

https://ro.wikipedia.org/wiki/Kiskunhalas

fotók: postcards.hungaricana.hu, kiskunhalas.utisugo.hu