Női versenypilóta fogja tesztelni az Extreme E széria gumiabroncsait
hirdetés
Egy svéd pilóta, Mikaela Åhlin-Kottulinsky lesz a Continental új tesztpilótája, aki az Extreme E sorozatban futó elektromos SUV-okra fejlesztett nagyteljesítményű gumiabroncsokat fogja tesztelni.
Tavaly ő lett az első nő, aki futamgyőzelmet ért el a Skandináv Túrautó-világbajnokságon. Idén pedig a svéd PWR-csapat színeiben már a szezon első versenyén megszerezte a pole-pozíciót, a futamot pedig meg is nyerte.
hirdetés
Mikaela Åhlin-Kottulinsky megtiszteltetésnek érzi, hogy az úttörőnek számító Extreme E tesztpilótája lehet. „Ez egy fantasztikus projekt, nagyon örülök, hogy én is vezethetem ezt az elektromos meghajtású SUV prototípust, és remélem, hogy a világ minden pontján sikerül felhívni a figyelmet a klímaváltozásra. Számomra ez elképesztően izgalmas utazás lesz, még mielőtt kezdetét venné a versenyszéria”- jegyezte meg a felkérés kapcsán a 26 éves hölgy. Mikaela tehetségét nagyapjától, Freddy Kottulinsky-tól örökölte, aki 1980-ban megnyerte a Párizs-Dakar ralit
A világ egyik legnagyobb autóipari beszállítója, a Continental az Extreme E versenysorozat hivatalos, alapító partnere. A versenyen csak elektromos meghajtású SUV prototípusok indulnak azzal a céllal, hogy felhívják a figyelmet a klímaváltozás globális hatásaira. További információ a www.EngineeredForTheExtreme.com oldalon érhető el.
Szöveg és kép: One on One Kommunikáció
Hozzászólások
hírdetés
Kapcsolódó cikkek
![Vadiúj, ingyenes autós applikáció alakíthatja át az autópiacot](https://delina.hu/userfiles/7/1/7145fa02e4cb1650b7e61f9db074eead_thum_130x135.jpg)
![Két év után újranyílik a lourdes-i barlangkápolna](https://delina.hu/userfiles/c/0/c0341b82ac1bf6853ac8db1dabfdd861_thum_130x135.jpg)
![Elérte a hibrid a dízelek eladását az EU-ban](https://delina.hu/userfiles/a/c/acad53f9dff6690de1c6726c0f299bc1_thum_130x135.jpg)
![A kerékpáros turizmus a járvány „nyertese”](https://delina.hu/userfiles/3/7/371113858e9fc519ffc286d2668a6fac_thum_130x135.jpg)
![WHO: A nemzetközi közlekedési tilalmakat fel kell oldani vagy enyhíteni kell](https://delina.hu/userfiles/e/3/e32f59964ddd8b9fb0830e6c4ce2e6ba_thum_130x135.jpg)
![Az 5G-káosz miatt több nemzetközi légitársaság törölte járatait az Egyesült Államokba](https://delina.hu/userfiles/0/a/0a540e2d4d00c0ea7493c8d2315f157d_thum_130x135.jpg)
![Kiemelkedő árbevételre számít az Accent Hotels egyes szállodáiban az idén](https://delina.hu/userfiles/0/6/067ba0d3db8da90afe0d17b6a8113723_thum_130x135.jpg)
![Kornavírus: több ország is könnyít a beutazás szabályain](https://delina.hu/userfiles/8/7/87db17239ea65139ada3f68c44ab19cc_thum_130x135.jpg)