hirdetés

Partnereink

Féreértett gázmotor

hirdetés

Féreértett gázmotor

A folyékony földgázt tankoló (LNG) nehéz tehergépkocsik levegőszennyezése többszöröse a dízelekének, derült ki a holland állam által megrendelt méréssorozatból.

A használat közben lezajlott mérések eredménye látványosan cáfolja azt a vélekedést, miszerint a gázhajtású kamionok mintegy 30 százalékkal bocsátanak ki kevesebbet a nitrogén-oxidokból (NOx), mint a dízel üzemű tehergépkocsik.  Az Európai Közlekedési és Környezetvédelmi Szövetség (T&E) mai napon közzétett tanulmányában foglalta össze a vizsgálat eredményeit.  A mérésekből felelősen csak az a következtetés vonható le, hogy az Európai Unióban mindenütt fel kell hagyni a gázhajtás támogatásával.

hirdetés

A mérések során városban, országúton és autópályán hajtották a három LNG kamiont és a kontroll dízeljárműveket. Az LNG kamionok legjobb eredménye is kétszer annyi nitrogénoxid-kibocsátás volt, mint a kontrolljárművek legjobb eredménye, de előfordult az ötszöröse is.

Még inkább lesújtó eredménye a méréseknek, hogy mindegyik LNG kamion nagyjából ugyanannyit bocsátott ki a rendkívül egészségkárosító apró részecskékből, mint a dízeles kontrollkamion.

Végül ami a széndioxid-kibocsátást illeti, a szikragyújtású Scania és Iveco LNG kamionok egy kontroll dízelkamion legjobb eredményénél mindössze 3-5 százalékkal bocsátottak ki kevesebb üvegházhatású gázt működés közben. A Volvo nagynyomású közvetlen befecskendezéses (HPDI) LNG nehéz tehergépkocsija bizonyult lényegesen jobbnak dízelnél, 14 százalékkal kisebb volt a fogyasztása.

Változik azonban a kép, ha figyelembe vesszük a földgázbányászat és -szállítás veszteségeit, beleértve a metánszökést is. A T&E számításai szerint ennek figyelembevételével a szikragyújtású LNG kamionok már rosszabbak, mint a dízelesek, és a közvetlen befecskendezéses járművek előnyéből sem sok marad.

Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke elmondta: „A témával foglalkozó számos környezetvédő szervezetnek mindig voltak kétségeik a gázhajtást illetően, és ez a méréssorozat igazolni látszik az aggodalmaikat. Különösen fontosnak tartom az eredményt az autóbuszok szempontjából. Most, hogy a villanyhajtású autóbuszok polgárjogot nyertek szerte a világon, hiba lenne további gázkutak, gázos infrastruktúra telepítésére fordítani azt a pénzt, amiből városaink átállíthatók lennének az elektromos tömegközlekedésre."

„Ezekből a mérésekből és számításokból látszik, hogy értelmetlen a gázkamionos fuvarozás minden adó- és útdíjkedvezménye, illetve közvetlen támogatása. Ha nem lennének rajta ezek a támogatások, nem is érné meg LNG kamiont vásárolni, és több figyelem összpontosulna a környezetkímélőbb megoldásokra" – állapította meg Vargha Márton, a Levegő Munkacsoport közlekedési témafelelőse.

Forrás: Aeffect Communications

Fotó: OnLocation

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szabadidő

Névnap 04.18.

Ma Andrea, Ilma napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés