hirdetés

Partnereink

A BKK átadta a Mikulástrolin gyűjtött ajándékokat

hirdetés

A BKK átadta a Mikulástrolin gyűjtött ajándékokat

A BKK Zrt. december 19-én, csütörtökön átadta a Mikulástrolin összegyűjtött ajándékokat a Baptista Szeretetszolgálat Cipősdoboz Várában. Az utasok a Cipősdoboz Akció keretében nemcsak együtt utazhattak a Mikulással a feldíszített, környezetkímélő és akadálymentes trolibuszon, de az ünnepi adománygyűjtő kampányban is részt vehettek. A feldíszített jármű Fénytroliként közlekedik január 5-ig.

A Mikulástroli által gyűjtött mintegy 350 csomag, a Baptista Szeretetszolgálat által gyűjtött 60.000 cipősdoboznyi ajándékkal együtt Magyarország legszegényebb, legtávolabbi részeibe is eljut, hogy megörvendeztesse a gyerekeket. Most először az E.ON Hungária Zrt. is támogatta a Mikulástrolit. A vállalat jóvoltából a program ideje alatt minden járaton egy angyalka segített az időseknek, illetve a családosoknak a fel- és leszállásban, a csomagok cipelésében, valamint igény szerint közös képeket készíthettek a Mikulással. Az E.ON emellett apró ajándékokkal kedveskedett a járaton utazó gyerekeknek. A szervezők köszönik minden adományozónak, hogy segítettek szebbé tenni az ünnepet.

hirdetés

A feldíszített környezetkímélő és akadálymentes Solaris–Škoda trolibusz pedig december 19-ét követően Fénytroliként közlekedik tovább a megszokott napi közlekedés részeként, január 5-ig. A Fénytroli olyan trolibusz vonalakon is jár, amelyeket a Mikulástroli a kéthetes közlekedése során nem érintett – ezzel biztosítva minden trolibusszal elérhető kerület, térség számára a „Fénytrolis élményt”. A jármű már nemcsak az esti időszakban, hanem egész nap elérhető a meghirdetett vonalakon, ajándékokat viszont ebben az időszakban már nem gyűjt.

Forrás: Avantgarde

 

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szabadidő

Névnap 03.29.

Ma Auguszta napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés