hirdetés

Partnereink

PLÁZS SIÓFOK: „készen állunk a nyárra"

hirdetés

PLÁZS SIÓFOK: „készen állunk a nyárra"

A Siófoki Nagystrand homokos „tengerpartja", a Plázs Siófok idén is úgy készül, hogy fix pontja legyen a balatoni nyárnak. Bízva abban, hogy a szezonban zöldre vált a bulilámpa, a hazai pop-rock-party élet legismertebb előadói már ott sorakoznak a Plázs programnaptárában, sőt több nemzetközi sztár is várja, hogy idén a Balaton-part legluxibb strandján léphessen fel.
 
A Plázs a Balaton „felüdülőközpontja", ahol nappal egy mediterrán tengerparti napfürdőzés élményét élhetjük át, este pedig a hely - „mini fesztivállá" változva - koncertek és különféle partyk otthonaként csalogatja a látogatókat. 

„A vírus szinte teljesen átírta az életünket, de bízunk benne, hogy feledtetve a nyomasztó bezártságot, a nyár már a szabadságról fog szólni" – mondta Barna György, a Plázs főszervezője, hozzátéve, hogy igyekeznek idén is mindenre felkészülni és többféle forgatókönyvvel várják a vendégeket a startra, a naptár pedig már most tele van jobbnál jobb programokkal. Többek között nappali beach partykkal, foci EB szurkolói zónával és változatos zenei stílusokat felölelő koncertekkel és bulikkal készülnek az idei nyárra.

Az összes dátum és fellépő bejelentésére hamarosan érkezik, de az már biztos, ahogy eddig is, péntekenként Metzker Viktória és meghívott barátai rendelnek majd az Arénában és többek között Majka & Curtis, Horváth Tamás, a Follow The Flow és az Edda is tiszteletüket teszik a Balaton-parton, sőt külföldi előadókban sem lesz hiány.

Érdemes tehát követni a Plázs Siófok Facebook oldalát, ugyanis, amint bármilyen formában is, de szabad utat kap a vízparti bulinyár, a Plázs a legelsők közt nyitja meg kapuit, hogy ebben az évben is fellegvára lehessen a biztonságos és önfeledt balatoni ellazulásnak.

Forrás: Presspresso

hirdetés

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szabadidő

Névnap 04.18.

Ma Andrea, Ilma napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés