hirdetés

Partnereink

Hogyan illeszkedhetünk be elektromos rollerrel a városi közlekedésbe?

hirdetés

Hogyan illeszkedhetünk be elektromos rollerrel a városi közlekedésbe?

A rollerekre vonatkozó KRESZ-szabályok még mindig nem tiszták, ám lassan kialakul a helyük a magyar városok közlekedési rendszerében. Mire érdemes addig is odafigyelnünk, hogy megelőzzük a baleseteket és elkerüljük a bírságot?

Ma már Budapesten is mindennapos látványt jelentenek a rollerezők, ahogyan az út mentén parkoló zöld járgányokat is megszokhattunk. Minek köszönhető, hogy a magyarok is ennyire megszerették ezt a közlekedési módot?

„Amikor az ember rááll a rollerre, azonnal megszületik egy életérzés. Felfedezünk egy olyan lehetőséget, ami korábban ismeretlen volt. Hamar rá lehet szokni a rollerezésre: akik kipróbálják, gyakran nyaralni is magukkal viszik, aztán az egész családnak vesznek, és 5-15 km-es viszonylatokban városi ingázásra használják, esetleg az alkalmazottak mozgatását is így oldják meg a cégükön belül a nagyobb telephellyel rendelkező vállalkozók, mára már rengeteg használati minta van” – mondja Róth Csaba, az 
E-TWOW elektromos rollerek hivatalos hazai forgalmazója.

Az e-rollerek által képviselt mikromobilitás fejlődésére hatással volt a Covid is, hiszen a vírusveszély idején az emberek nem akartak összezsúfolódni a tömegközlekedési eszközökön. A piac már csak azért is szépen növekszik, mert egyre többen szeretnének változtatni, egészségesebben, környezetbarátabb módon, például tisztább levegőjű városban élni – vélekedik Róth.

De milyen szabályok vonatkoznak az e-rollerekre?

Az Innovációs és Technológiai Minisztériumtól megtudhattuk: ahogy a legtöbb uniós országban, az e-rollerekre vonatkozó szabályzat nálunk is kidolgozás alatt van.

„A kölcsönzős rollerek tömeges elterjedése óta romlott az eszközök megítélése, mivel hirtelen sokan kezdték el használni őket, akik korábban soha nem rollereztek. Ez például ronthatja a közlekedési morált, főleg, hogy a kölcsönzős felhasználók nem mindig ugyanazon az útvonalon közlekednek, így nagyobb eséllyel találják magukat ismeretlen, veszélyes helyzetekben. Pedig ez a rollerezőkön múlik, nem magán az eszközön” – mondja Sugár István közlekedésmérnök, elektromos roller szakértő.

Sugár szerint olyan utat jár most be az e-roller, mint annak idején a kerékpár, aminek 20-30 évvel ezelőtt szintén be kellett ágyazódnia a városi közlekedés szövetébe. A roller hirtelen robbant be, ezért fontos mielőbb megtanulnunk, hogyan használjuk helyesen, és ebben a kölcsönzőknek, illetve a forgalmazóknak is felelősségük van.

„Fontos, hogy mi, e-rolleresek új elemek vagyunk a közlekedésben, így az autósok például a zebrán is meg fognak lepődni rajtunk. A zebrán éppen ezért egy gyalogos tempójában haladjunk át, tehát például lábbal rollerezzünk, vagy toljuk az eszközt. Ugyanígy kell viselkednünk a járdán is. Egy kis méretű elektromos rollerrel az ember nem lóg ki a tömegből, és nem foglal több helyet, mint egy gyalogos” – teszi hozzá Sugár István, aki szerint mindez a rollerező jól felfogott érdeke is, hiszen fix szabályozás hiányában a rendőr bármikor megbüntetheti.

„Ha egy könnyű elektromos rollerrel a kerékpársávot a biciklihez hasonlóan használom, a járdán sétatempóban haladok, sisakot veszek hozzá, nem száguldozom cikázva, és nem veszélyeztetem a többi közlekedőt, akkor a rendőr nagy valószínűséggel nem fog megbüntetni (2021. 07. 27-én nincs még érvényes szabályozás)” – mondja Róth Csaba, aki a gyerekek részére mindenképp kötelezővé tenné a sisakot, 12 év alatt pedig nem is engedélyezné az elektromos rollerek használatát. A 
Futurer nemsokára éppen ezért Rollersulit indít, ahol bárki megtanulhatja a biztonságos rolleres közlekedés alapjait.

„A tesztpontunkon természetesen ingyenesen kipróbálhatóak a rollerek. Missziónknak tekintjük, hogy megfelelő módon beilleszkedjenek a városi közlekedésbe” – mondja Róth, aki szerint az E-TWOW rollerek óriási előnye, hogy extrém módon terhelhetőek: hosszú távon elbírnak egy 100 kilós felnőttet is, alig kell őket szervizelni, általában akár 4 000-5 000 kilométert is megtesznek bármilyen műszaki probléma nélkül. Így gyakorlatilag a 3 év jótállás nem kihívás egy E-TWOW esetében.

„Az igazi, könnyű, városi felnőttroller szerintünk mindenképp teljesen összecsukható, és 15 kiló alatti. Csak felkapod, magaddal viszed a kocsiba, a lakásba, a tömegközlekedésre, a munkahelyedre. A több ezer wattos, robogó súlyú rollerektől jogosan félnek az emberek, egy ilyen könnyű darabról viszont elég leugrani, és könnyen megelőzhetjük az esetleges balesetet” – zárja Sugár István.

Egyre többen szeretnénk elkerülni a szűnni nem akaró dugókat, a parkolási nehézségeket és élhetőbbé tenni a várost. A Futurer rolleresei 2014 óta rengeteg tapasztalatot gyűjtöttek ahhoz, hogy át tudják adni az ehhez a hatékonyabb és sokkal rugalmasabb közlekedési módhoz a szükséges tudást bárkinek, aki úgy dönt, rollerezne.
És hogy mi a tanulság? Közlekedj okosan!

Forrás: akoczka.com

hirdetés

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szabadidő

Névnap 12.05.

Ma Vilma napja van.

Gesztenyeszív ünnepnapokra

Ha kicsire feldarabolunk befőtt meggyet, azt is a masszába keverhetjük, vagy fél meggyeket a golyók közepébe tehetünk.

  • 2021-12-05 10:14
Már itthon is elérhető a Pac-Man karóra

A Casio Vintage karóracsaládja idén több ikonikus modellel bővült. Ez a kategória világszerte egyre népszerűbb, de a retró japán karórák iránt mutatko...

  • 2021-12-05 08:30
A Szűz most a legegyszerűbb megoldásokat kell megkeresse

Ha ma probléma merül fel, keresse meg a legegyszerűbb megoldást. Nem minden probléma olyan bonyolult, mint amivé alakítja. Gyakran a legkézenfekvőbb v...

  • 2021-12-05 06:57
Szűzpecsenye áfonyaöntettel

Sertésszüzet elkészíteni egyáltalán nem olyan nehéz, mint azt sokan gondolnák, ugyanakkor egészen fenséges fogásokat hozhatunk össze belőle - a vörösá...

  • 2021-12-04 23:04
Megvan az év legfinomabb diós bejglije

Elkezdődött az idei advent és ezzel együtt a karácsonyi sütik időszaka is. Az ünnep közeledtét jól jelzi, hogy a Magyar Cukrász Ipartestület eredményt...

  • 2021-12-04 21:16

hirdetés

Visszatér a Gina a Radnóti Teslába

Borosékhoz, a vidéken élő konszolidált családhoz az éjszaka közepén egy nyomozónő állít be és közli, hogy a fiukat, és vele együtt az egész vízilabdac...

  • 2021-12-04 19:47
Ismét Meghannak adott igazat a bíróság

Hosszú ideje húzódik a botrány, ugyanis Meghan Markle és Harry herceg házassága megosztó volt az emberek számára. Nem egyszer röppent fel valamilyen p...

  • 2021-12-04 18:30
Átadták a Prima Primissima Díjakat

Tíz kategóriában vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában közönség ...

  • 2021-12-04 17:06
Újabb feketelista a vállalkozásokról

A pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvény értelmében már 2017 óta kötelező a vállalkozásoknak minő...

  • 2021-12-04 15:37
Idén már advent idején elindul a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR jótékonysági gyűjtése

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország idén is elindítja az Adni Öröm! akciót. A karácsonyi gyűjtés keretében a vásárlók adománykárt...

  • 2021-12-04 13:56

Minden cikk

hirdetés

hirdetés