hirdetés

Partnereink

Kiemelkedő árbevételre számít az Accent Hotels egyes szállodáiban az idén

hirdetés

Kiemelkedő árbevételre számít az Accent Hotels egyes szállodáiban az idén

Az Accent Hotels szállodaüzemeltető várakozásai szerint 2022-ben hotelei egy részében a foglaltság éves átlagában már elérheti, a bevétel pedig jócskán felülmúlhatja a 2019-es rekordév eredményeit, ugyanakkor a jelentősen növekvő üzemelési költségek fel is emésztik a szállodák várható többletbevételeit.

Magyarország egyik legnagyobb szállodaüzemeltetője az MTI-vel közölte: 2022-ben a főleg üzleti vendégkörre építő  budapesti és vidéki szállodák foglaltsága még a 2019-es eredmények alatt lesz, ám a wellness hotelek foglaltsága már meghaladhatja, bevételeik pedig túlszárnyalhatják a rekordév mutatóit. Ausztriában, a népszerű síterepek melletti hotelek esetében a piac fokozatos felépülésével számolnak.

hirdetés

A tavaly év elején több hónapos üzemszünetre kényszerülő szállodáik nyáron már az előzetes terveken felül teljesítettek, ősszel pedig a budapestiek foglaltsága is bizakodásra adott okot. Tavaly május végén az élénkülő kereslet nem várt eredményeket hozott: a vidéki wellness szállodák a nyári szezonban 90 százalékhoz közeli kihasználtsággal üzemeltek az átlagár 10,5 százalékos javulása mellett. Szeptembertől a főváros iránti érdeklődés is fokozódott, így a szállodalánc budapesti érdekeltségeinek átlagos foglaltsága megközelítette a 80 százalékot.

Kerek Péter, az Accent Hotels stratégiáért felelős ügyvezető helyettese a közleményben kiemelte: a szakképzett és tapasztalt személyzetnek köszönhető, hogy rugalmasan tudtak reagálni a piac gyors változásaira. Az MTI érdeklődésére a cég közölte: bár elindult a turizmus lassú felépülése, a pandémia újabb hullámai folyamatos veszélyt és bizonytalanságot hordoznak. Az Accent Hotels lánchoz tartozó 25 szálloda kumulált árbevétele 2020-ban a 2019-es év árbevételének 60 százalékát érte el. A tavalyi év előzetes eredményei 30 százalékos javulást mutatnak 2020-hoz képest. A szállodalánc 2021-es árbevétele 21 százalékkal maradt el a járvány előttitől. Közlésük szerint a teljes forgalmuk 87 százaléka Magyarországon keletkezik. A teljes szobakapacitás 80 százaléka belföldön van, 20 százaléka pedig Ausztriában, ahol a rendkívül szigorú járványügyi intézkedések még nagyobb kiesést okoztak a szállodák forgalmában.

A szállodalánc portfóliója 2021-ben három új szállodával bővült: megnyitott az osztrák Aiden by Best Western @ Stadtgut Hotel Steyr, a Boutique Hotel Bruggwirt, valamint az Accent Hotels üzemeltetésében fogad újra vendégeket a Hotel Bristol Budapest is. Az idén teljeskörű felújítás kezdődik a szállodalánchoz tartozó egyik Balaton-parti hotelben, továbbá a szegedi szálloda egy emelete is megújul. A fejlesztéseket a szállodák tulajdonosai finanszírozzák, a beruházások értékéről így az üzemeltető nem közölt adatot.

Magyarországon és Ausztriában is vannak idény jelleggel nyitva tartó szállodáik, ezért a létszám szezononként változó. Jelenleg 650 dolgozót foglalkoztatnak.

Forrás: MTI

 

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szabadidő

Névnap 12.03.

Ma Ferenc, Olívia napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés