hirdetés

Partnereink

Együtt az állatokért a MOM Parkban

hirdetés

Együtt az állatokért a MOM Parkban

Gondolva a biztonságra vágyó házi kedvencekre több mint egy hónapos adománygyűjtő program indul az állatbarát bevásárlóközpontként működő MOM Parkban. Július 20. és augusztus 27. között a bántalmazott állatok rehabilitációját, kezelését, örökbefogadásukat elősegítő hegyvidéki szervezet, az Állatrendőrség Alapítvány számára adakozhatnak a vásárlók, akár pénzbeli hozzájárulással, akár a hétvégi személyes kitelepülések alkalmával tárgyi felajánlásokkal is.

„A MOM Park a megnyitása óta a kerületi értékek, programok támogatása és felkarolása mellett kötelezte el magát. Fontosnak érezzük, hogy az itt élőket, a helyi közösségeket, szervezeteket közelebb hozzuk egymáshoz. Szeretnénk ezekkel az összefogásokkal hozzájárulni a szűkebb környezetünk jobbá tételéhez. Örömünkre szolgál, hogy ebben a vásárlóink, a hozzánk betérő látogatók mindig partnerek. Mivel itt, a XII. kerületben tevékenykedik az egyik legaktívabb, kisállatokat mentő szervezet, az Állatrendőrség Alapítvány, útjára indítjuk a mostani adományozói programunkat. Biztos vagyok benne, hogy sikeres lesz a kezdeményezésünk, hiszen látjuk, hogy vásárlóink számára is fontos az állatok szeretete, és mennyire boldogok, hogy a MOM Parkba is együtt jöhetnek a kedvenceikkel.”– hangsúlyozta Szegedi Anna, a MOM Park marketing és PR igazgatója.

hirdetés

A MOM Park eddig is olyan hely volt, ahol kellemes környezetben a gazdik és kedvenceik közösen tölthették el az időt. Nem kellett otthon hagyni senkinek a háziállatát azért, mert fontos találkozója volt, elintéznivalója akadt, vagy éppen vásárolnia kellett. Ezt a kedvező tendenciát látva, az emberek és az állatok harmonikus egymás mellett élésnek további teret adva, illetve ehhez kedvet is teremtve a MOM Park vezetősége alkalmat biztosít most arra, hogy a vásárlók az adománygyűjtő program keretein belül személyesen találkozhassanak július 25-én és 26-án, augusztus 1-jén és 2-án, továbbá augusztus 15-én, illetve 16-án az Állatrendőrség Alapítvány munkatársaival, valamint az általuk gondozott, örökbefogadásra váró kisállatokkal. A kitelepülések során tárgyi felajánlásokat is (pórázt, állateledelt stb.) fogadnak, míg a pénzgyűjtő urna minden nap kint lesz a -1. szinten, a mozgólépcsővel szemben, így abban a bevásárlóközpont látogatói folyamatosan, napszaktól függetlenül elhelyezhetik az Állatrendőrség Alapítványnak szánt támogatásaikat.

Forrás: Good Option PR

Fotó: illusztráció

 

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Növények

Névnap 03.28.

Ma Gedeon, Johanna napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés