Pointer, a vadászkutyák speciális fajtája

A pointer (jelentése „mutató") a vadászkutyák speciális fajtája, amelyik szag után vadászik. Amint felfedezi a rejtőzködő zsákmányt, földbe gyökerezett lábbal megmerevedik, és furcsa, „mutató" testtartást vesz fel. Fejét leereszti, nyakát előrenyújtja, farka vízszintes helyzetben hátramered. Egyik mellső lábát pedig a levegőbe emeli, és úgy marad, mintha lépés közben megdermedt volna.

Teljesen mozdulatlanul állva, akár egy kutyaszobor, képes a végtelenségig ebben a pozitúrában maradni. Csupán alig észrevehető remegés, főként a farok meg-megrezzenése árulkodik a pillanat óriási izgalmáról és feszültségéről. Állítólag volt egy pointer, amelyik egyszer több óra hosszat maradt így, szabályszerű vadászat során azonban a kutya emberi társai egykettőre megtörik a varázst, amikor elsütik puskájukat a fedezékéből menekvő prédára. Ezzel a mutatás merev póza is feloldódik, és a szimatkeresés folytatódhat. Olykor két pointert fognak be egyszerre csapatmunkára. Azzal, hogy milyen szögben helyezkedik el, egyetlen állat is képes megmutatni a rejtőzködő zsákmány irányát, a távolságot azonban nem. Két pointer viszont, amint két különböző irányból mutat ugyanarra a zsákmányra, már biztosítja az irányt és távolságot egyaránt megszabó szükséges koordinátákat a vadász számára, kijelölve a szerencsétlen áldozat pontos helyzetét.

A pointer viselkedése vadászat közben fölöttébb mesterkéltnek tűnik, pedig nem az. A vadászó farkasnak is, amikor szimatot fog, földbe gyökerezik a lába, és teste mereven a szagforrás irányába mutat. A falka többi tagja is követi példáját; igyekeznek ők is elkapni a szagot. így állnak mozdulatlan, míg csak mindegyikük „rá nem áll" a préda illatára, azután áttérnek vadászó hadműveletük második fázisára. Ezt a farkasmozdulatlanságot hajtja végre a pointer. A kutyánál csak az az egyetlen furcsaság, ahogy az állat megnyújtja a „dermedtség pillanatát". A cselekménynek ez a meghosszabbítása a fajta specialitása, és nem a mutatás .

A szetterek is a pointerekhez hasonlóan viselkednek, az egyetlen különbség, hogy ők szimatot fogva nem állják, hanem „ülik" a vadat: ülő helyzetben maradva mutatnak a zsákmány irányába. A szetter elnevezés csupán a „sitter" (ülő) szó régies formája.

A szettermagatartás mintha többet kölcsönözne a farkas lesállástaktikájából, mint a mutató technikából. Vannak a vadászatnak fázisai, amikor egy bizonyos farkas körözni kezd, majd rejtőzve meglapul, és várja, hogy a zsákmányt feléje tereljék. A szetter, úgy tetszik, „kibővítette" a farkasvadászatnak ezt az elemét, és fajtája specialitásává tette.

A retrieverek, amelyek elfutnak a lelőtt zsákmányért és visszahozzák ember barátjuknak, megint egy másik vadászatelemet kölcsönöznek a farkastól. A vadon élő farkasok vissza-visszatérnek az odúhoz, hogy ételadományokkal lássák el a szoptatós nőstényt vagy a kölyköket, ha még fiatalok a közös vadászatra. A segítőkész táplálékmegosztás e tendenciáját használták ki az ebtenyésztők generációi, amikor kialakították a mai vadászkutyák e fajtájának önzetlen apportírozó készségét. Ugyanez az aktus, vagyis a visszatérés a táplálékkal az odúhoz, képezi alapját a legnépszerűbb kutyajátéknak, az eldobott bot vagy labda visszahozásának.