hirdetés

Partnereink

Brutális gyerekgyilkosságok

hirdetés

Brutális gyerekgyilkosságok

Elképesztő világban élünk, hiszen ugyan megannyi jó dolog történhet meg velünk, viszont megannyi szörnyű is. Már eleve az egy nagyon szomorú és sajnálatos dolog, hogy mi, emberek képesek vagyunk egymás ellen gyilkosságot elkövetni. Az pedig már lényegében csak hab a tortán, hogy ezt milyen módon tesszük, illetve, hogy ki ellen tesszük. Őszinték leszünk, mi nem igazán tudunk megértőek lenni a gyilkosokkal szemben.

Ebben a cikkben olyan gyerekgyilkosságokat fogunk feleleveníteni, amelyeket elrettentő és elkerülendő esetként tartunk számon.

hirdetés

Azt hinnénk, a következő történet nem több mint egy városi legenda: China P. Arnold esete azonban nem csak a világsajtót járta be, de még wikipédia-szócikk is őrzi az anya brutális tettét. China ugyanis 2005 augusztusában kegyetlen és szürreális módon végzett egyhónapos lányával. Paris súlyos belső égési sérüléseket szenvedett, ám külső jegyek nem utaltak égésre, így jó ideig tartott a nyomozóknak, mire felgöngyölítették az esetet. Hosszas vizsgálódás után azonban rájöttek: az egyetlen magyarázat, hogy a picit a mikrohullámú sütőbe tették.-olvasható a Bors oldalán. Nagyon nehéz az ilyen tettekre bármit is fogalmazni, írni, gyakorlatilag nincsenek is jelzők, amelyekkel ilyen szörnyű tettet lehetne illegetni. Fogalmunk sincsen, hogy milyen ember lehet az, aki saját gyerekét képes megölni, megkínozni. Ráadásul a gyerek még csak 1 hónapos volt. Mindig, amikor ilyen szörnyűségeket hallunk elgondolkodunk, hogy vajon mi is lesz a sorsa az elkövetőnek. Minden bizonnyal számos embernek legelőször a halálbüntetés jut az eszébe, viszont mi magunk is tisztában vagyunk vele, hogy ez nem lehetséges.

Arnold olyan részeg volt a gyilkosság idején, hogy nem emlékezett rá, hogy ő tette volna. Az ügy igen sokáig elhúzódott - többek közt a gyilkosság szokatlan módjának is köszönhetően. Az asszonyt végül 2011 május 20-án tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték, a szabadlábra helyezés lehetősége nélkül.- tudtuk meg a Bors oldaláról. A létező legsúlyosabb ítéletet kapta tehát, amelyet szerintünk maximálisan meg is érdemel. Elképesztő ugyanakkor az is, hogy az alkoholnak milyen szörnyű hatása van a társadalomra. Rengeteg olyan esetről lehet hallani folyamatosan, hogy ittasan elütött valakit, ittasan gyilkolt, ittasan megvert valakit és még lehetne sorolni tovább. Egyáltalán egy anya, akinek 1 hónapos gyereke van minek fogyaszt alkoholt? A legjobb büntetés nyilván az volna a legjobb az ilyen embereknek, hogy ha belebújnának az áldozat bőrébe. Például, ha őt rakták volna gyerekkorban a mikróba, akkor most ezt nem történt volna meg mással.

Szokatlan gyilkosságokat felelevenítő cikkünk másik esetének áldozata szintén egy csecsemő: a 24 éves Austin Hamilton barátnőjének egyéves fiát verte halálra egy bőrövvel, miután a pici levizelte a rá vigyázó férfit. Hamilton akkora haragra gerjedt a pelenkázás közben történt baleset miatt, hogy elkezdte ütni a csecsemőt, aki később a kórházban életét vesztette. Halálát gyilkosságnak állapították meg. Mindez 2014 augusztusában történt, a tárgyalás még nem zárult le.- találtuk meg a gyilkosságról szóló információk a Bors oldalán. Ahogyan fentebb is írtuk, egész egyszerűen nem találunk szavakat. Akinek van ötlete, hogy hogyan lehetne az ilyen brutális tetteket, gyilkosságokat megakadályozni, az bátran fejtse ki nekünk kommentben. Sajnálatos módon egyre több brutalitásról lehet hallani, viszont, ha tudunk, akkor legalább egy ötlettel segítsük ki a társadalmunkat ez ügyben.

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 03.29.

Ma Auguszta napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés