hirdetés

Partnereink

Már több mint 30 országban korlátlan lehetőségek várják az új vállalkozókat

hirdetés

Már több mint 30 országban korlátlan lehetőségek várják az új vállalkozókat

Akár hat hónapon keresztül építheti nemzetközi üzleti kapcsolatait az az új magyar vállalkozó, aki részt vesz az Erasmus Fiatal Vállalkozóknak programjában. Az új vállalkozók tudást és szakmai ötleteket gyűjtenek és cserélnek egy tapasztalt vállalkozónál, akinél tartózkodnak, és akivel együttműködnek a program során. „Hazánkból már több mint félszáz új vállalkozó élt a lehetőséggel a másfélszáz regisztráltból, sőt, az Erasmus Fiatal Vállalkozóknak program testvérprogramjában, a CONNECT-ben olyan vállalkozó kedvű is akadt, aki Brazíliában töltött egy hónapot egy sikeres vállalkozó szárnyai alatt” – fogalmaz Mészáros Mónika Alíz, a Tenderauditor Kft. EU projektigazgatója.

Európai csereprogram vállalkozók számára

hirdetés

Az Erasmus Fiatal Vállalkozóknak határokon átnyúló csereprogram, három évnél nem régebben alapított vállalkozások vezetői számára kínál lehetőségeket arra, hogy tapasztalt, más, a programban részt vevő országokban kkv vállalkozást működtető vállalkozóktól tanulhassanak. A tapasztalatcsere a vállalkozónál való tartózkodás során valósul meg, amelynek segítségével az új vállalkozó szert tesz a vállalkozás működtetéséhez szükséges képességekre. A fogadó előnyre tesz szert azáltal, hogy vállalkozása új látószögbe helyeződik, és lehetősége van a külföldi partnerekkel való együttműködésre, illetve az új piacok megismerésére. A tartózkodást részben az Európai Unió finanszírozza. „Függetlenül attól, hogy új vagy nagy tapasztalattal rendelkező vállalkozóról van szó, a program jelenős hozzáadott értékkel gazdagítja vállalkozását: a lehetséges előnyök között szerepel a tudás- és tapasztalatcsere, az európai hálózatépítési lehetőség, az új kereskedelmi kapcsolatok vagy a külföldi piacok. Ráadásul rendkívül egyszerű a jelentkezési procedúra, és a programban részt vevő Helyi Kapcsolattartó Pontok gyorsan és rugalmasan támogatják a fiatal vállalkozók pályázatait” – összegez Mészáros Mónika Alíz, a Tenderauditor EU projekt igazgatója. Az eddigi tapasztalatok alapján a legtöbb regisztráló a média/építészet-építőipar/oktatás/turizmus/ICT/tanácsadás szektorokból történik.

Egyablakos rendszerben Európa-szerte

A programban részt venni kívánó új és tapasztalt vállalkozóknak egy elektronikus rendszeren keresztül kell pályázniuk, valamint tetszőlegesen kell választaniuk egy Helyi Kapcsolattartó Pontot, amelynek a vállalkozó lakóhelye szerinti országban kell működnie, mivel útmutatóként és kapcsolattartási pontként szolgál a folyamat során. Ez a Helyi kapcsolattartó Pont felelős a jelentkezés érvényesítéséért, és a követelmények teljesítését követően annak elfogadásáért. A Helyi Kapcsolattartó Pont megválaszolja a programmal kapcsolatos kérdéseket, illetve a regisztrációs folyamattal kapcsolatban is információkat szolgáltat.

Érdekesség, hogy míg az új és tapasztalt vállalkozók esetében nagyjából egyenletes a jelentkezések megoszlása a nők és férfi jelentkezők között, addig a tapasztalt vállalkozók esetében a férfi jelentkezők aránya 75%.

Előnyök mindkét oldalon

Az új vállalkozó előnyre tesz szert egy, a résztvevő országok valamelyikében lévő kis- vagy középvállalkozásnál folytatott szakmai oktatáson. Ez megkönnyíti a vállalkozásának sikeres beindítását, illetve az új vállalkozás megerősítését, ágazati tevékenységtől függetlenül. További előny az új piacokhoz való hozzáférés, a nemzetközi együttműködés és a külföldi üzleti partnerekkel való lehetséges együttműködés. A legtöbben Angliába, Németországba, Olaszországba, Spanyolországba vagy Franciaországba utaznának. A fogadó vállalkozó saját vállalkozásában előnyre tehet szert egy új, motivált vállalkozótól származó új ötletekből. Előfordulhat, hogy olyan szakmai képességekkel vagy tudással rendelkezik az adott területen, amelynek nincs birtokában, és amely kiegészítheti a szaktudását. A legtöbb fogadó vállalkozó olyan jó tapasztalatokra tett szert, hogy ezt követően több új vállalkozó fogadása mellett döntött. „Ez valóban olyan együttműködés, amelyben mindkét fél nyer, új európai piacokat vagy üzleti partnereket, illetve eltérő üzletviteli módszereket fedezhetnek fel. Hosszabb távon előnyre tesznek szert a széles körű hálózatépítési lehetőségekből, és előfordulhat, hogy hosszú távú üzleti partnerekként az együttműködés folytatása mellett döntenek (pl. vegyesvállalatok, alvállalkozói tevékenységek, megbízási viszony stb.)” – összegez a Tenderauditor EU projektigazgatója.

Háttér-információk

Az Erasmus Fiatal Vállalkozóknak programot az Európai Bizottság indította el 2009-ben. Jelenleg a programot a Bizottság a COSME (Competitiveness of Enterprises and Small and Medium-sizedEnterprises) keretprogramból finanszírozza, mely a 2014-2020 közötti időszakban az EU-s kkv-k versenyképességének növelését hivatott támogatni. A Tenderauditor 2015. február 1. óta Helyi Kapcsolattartó Pontként vesz részt az Erasmus Fiatal Vállalkozóknak programban.

A Tenderauditor Magyarország első, komplex értékalapú vállalkozásfejlesztéssel foglalkozó szellemi műhelye. A Csoport pályázati tanácsadó, kockázati tőkebefektető, banki terméket is kínál, így egyedülálló inkubátor szerepet tölt be a hazai vállalkozásfejlesztési piacon.

A Tenderauditor emellett az Európai Bizottság által létrehozott 250 innovációs és üzletfejlesztési szervezetet összefogó European Business and InnovationCentres Network nemzetközi szervezet hazai partnere.

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 04.20.

Ma Tivadar napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés