hirdetés

Partnereink

Nagy Feró: „Tehetség? Az lóf*sz!”

hirdetés

Nagy Feró: „Tehetség? Az lóf*sz!”

Nagy Feró nem csak a zenei karrierjéről híres, hanem a sajátos stílusa és természetesen a szókimondósága miatt is. Ez pedig jellemző gyakorlatilag az egész pályafutására, hiszen végülis azért tudott kiemelkedni a tömegből, mert olyat is kimondott, amit más még álmában sem mert volna. Ismét nagy igazságokat közölt, amelyeket cikkünkből elolvashatsz te is!

A Nemzet Csótányával a hvg.hu készített interjút, ebből a legjobb Ferós gondolatokat.

hirdetés

hvg.hu: Sokan támadnak azért, hogy meglehetősen kacskaringós a pályafutásod, ami kezdődött a diszkós Feróval, majd folytatódott a Nemzet Csótányával, az örök lázadó punkkal, később a politikai kiruccanásokkal, a színészkedéssel, és az utóbbi időben a kereskedelmi tévék celebműsoraival.

N. F.: Én azt gondolom, hogy az embernek élnie kell a lehetőségeivel. A lehetőség ugyanis egy kurva dolog, bekopogtat, és ha nem használod ki, akkor lehet, hogy többet feléd se néz. Én eldöntöttem – és ez egy komoly döntés volt! –, hogy részt veszek a bulvárvilágban, mert ma egyszerűen nincs más pálya. Viszont azt is megfogadtam, hogy ha már így bekurvulok a celebek közé, ott megmutatom, hogy valamit tudok, amit ők nem. És persze jöttek a támadások, hogy elárultam a rockot, elárultam a popot. De nem a szabadság a rock and roll üzenete? És én azt csinálok, amit akarok.

hvg.hu: Ez nem egyfajta felmentés, hogy mindent elvállalsz?

N. F.: Azért mindent nem vállalok el. Ami tőlem teljesen távol áll, olyanban nem veszek részt. Ilyen volt korábban egyébként az X-Faktor is. Először nem értettem, miért kellek én oda. De az volt az elvárás, hogy legyek önmagam, nem kellett semmilyen szerepet eljátszanom. Nem gondolnám, hogy kacskaringós a pályám, szerintem teljesen egyenes. Nem én mentem egyszer erre, egyszer arra, a világ jött arra, amerre én voltam.

hvg.hu: Azt mondtad, hogy ma egy zenekarnak két útja van: az egyik, hogy beáll valamelyik politikai erő mögé, és annak a kezéből eszik (amíg tud), a másik a bulvár. Tényleg nincs más?

N. F.: Lehet róla bármit mondani, az emberek a bulvárt szeretik. Ezt el kell fogadnunk. Ha komolyan akarod venni magad, akkor nyilatkozol egy komoly, mértékadó lapnak, amelyeik megjelenik ezer példányban. De akkor soha senki nem fogja rólad tudni, hogy ki vagy. Ha elindulsz a bulvár felé, akkor a kurvulás szele tényleg megcsap, ezt persze kezelni kell. De szerintem minél több zenésznek, színésznek kellene szerepet vállalni a bulvárban, és akkor kiszorítanák azokat a „celebeket”, akik az égvilágon semmit nem tettek le az asztalra.

hvg.hu: A politikai vonal könnyebbnek tűnik. Beállok a megfelelő oldalra, és nyugodtan csinálhatok sportcsarnok-koncertet, kapok támogatást turnéhoz, lemezhez stb. Legalábbis addig, amíg azok vannak hatalmon, aki mögé beálltunk.

N. F.: Azt is lehet, hogy addig dörgölőzök egy párthoz, amíg fényesedik a zsebem. Ha valaki ezt választja, hát tegye. De azért ez sem adatik meg mindenkinek. Az nem úgy van, hogy odaállsz, és addig nyalod a megfelelő valagat, amíg annak tulajdonosa azt észreveszi. És van egy halvány harmadik út is, amit elég sok friss zenekar megcsinált: kisebb klubokban megteremtették a saját kis világukat. De ezek is azóta vagy kerülnek be folyamatosan a bulvárba, vagy maradnak és „meghalnak” a kocsmákban. Ezt szokták a fiatalok a tisztességes vagy hiteles útnak tekinteni. Sajnos, ez nem járható.

hvg.hu: Ez elég kiábrándító. Olyan nincs, hogy egy tehetség megtalálja az útját, és kompromisszumok nélkül is boldogul?

N. F.: Tehetség? Az lóf*sz! Menj ki a színpadra, és legyél ott jó – ez működik, mondjuk 27 éves korodig. Annál kiábrándítóbb nincs, mint amikor valaki 40 éves és tehetséges, és akkor kérdezgetik, hogy na, ez ki? „Ő tudod az a … na tudod… játszott a…” Akkor néhány zenész meg néhány bennfentes újságíró tudja, hogy ő az a nagy gitáros ebből és ebből a zenekarból. A tehetség önmagában semmit nem ér. Menj ki a színpadra, és mutasd meg az embereknek, hogy nem csak tehetséges vagy, hanem jó is, van varázsod!”

Forrás: hvg.hu

Képek: origo.hucultura.hu

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 04.19.

Ma Emma napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés