hirdetés

Partnereink

Születésnapján osztotta meg a jó hírt követőivel Csemer Boglárka

hirdetés

Születésnapján osztotta meg a jó hírt követőivel Csemer Boglárka

Születésnapja alkalmából jelentette be Csemer Boglárka, hogy ismét babát vár. A csinos énekesnő immáron nem csak párjával, hanem kislányával, Lenkével is megosztja a várakozás izgalmas pillanatait.

„Az első várandóságom alatt volt arra idő, hogy megéljem a dolgot, most pedig szinte ezekben a hetekben fogom fel, hogy jön a következő baba. Sokat utaztunk, rengeteg külföldi és hazai koncert volt, miután novemberben hazatértünk, utána jött a felismerés, hogy úristen, tényleg terhes vagyok" – avatott be a részletekbe Csemer Boglárka. „Már nem csak ketten vagyunk, Lenkét is be kell vonni, vele együtt kell megélni, hogy pár hónap múlva ne lepődjön meg."

hirdetés

Boggie kislányát már pár hónapja elkezdték felkészíteni arra, hogy jön a tesó. „Az elején még azt mondta, hogy „nem kell, enyém anya", de aztán hamar megbékélt a gondolattal. Sokat nézegetünk fotókat, képeskönyvet, ami a kicsiknek mesél a baba születéséről, abban meg tudom mutatni neki a fázisokat, hogy épp mekkora a pici. Ez nagyon tetszik neki. Természetesen már az oviban is elmesélte, néha nem kis tesómnak, hanem babámnak nevezi" – mondta nevetve a kismama.

A csinos énekesnő számára nagyon fontos, hogy a várandósság ideje alatt a legjobb kezekben tudja magát és születendő kisbabáját is. „Nekem a Czeizel Intézet biztonságot ad, már akkor is ide jártam, amikor Lenkét vártuk. Mindenki profi, kedves, időpontra várnak, nagyon kényelmes, és a legkorszerűbb technika áll rendelkezésre. Legutóbb vérvizsgálaton voltam, és két nap múlva már jött e-mailben az eredmény, át is küldtem azonnal a nőgyógyászomnak. Nem véletlenül jöttem újra ide."

Boggie azt is elmesélte, mióta anya, a színpadon is magabiztosabb„A hangom is rengeteget változott, sokkal inkább ki merem „nyitni", kevesebb a frusztrációm, jobban elfogadom magam. Nagyon izgalmas ez a folyamat, és ezt Lenkének köszönhetem. Most pedig együtt várjuk a kistesót."

Forrás: Red Lemon Media

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 07.05.

Ma Emese, Sarolta napja van.

A L’Oréal bemutatja fenntarthatósági céljainak új generációját

A L'Oréal elindítja új fenntarthatósági programját „L'Oréal a jövőért” néven, amely a Csoport legújabb céljait határozza meg 2030-ig. Tekintettel a nö...

  • 2020-06-30 18:23
EP: bocsánatkérésre szólították fel a WHO vezetőjét

Bocsánatkérésre szólították fel az Egészségügyi Világszervezet vezetőjét az Európai Parlamentben tartott meghallgatáson. A bírálatok szerint a WHO gya...

  • 2020-06-30 15:02
Így előzhetjük meg a penész megjelenését nyáron!

Legtöbbször a csapadékosabb, őszi idő beköszöntével kezdünk el foglalkozni a falfelületeinket csúfító penészfoltokkal, pedig a nyári hónapokban kellen...

  • 2020-06-30 12:52
Új, környezetbarát csomagolótermékeket kínál a SPAR

Ismét bővült a SPAR környezetbarát termékeinek köre. Az áruházlánc új, élelmiszerek csomagolására és tárolására szolgáló megoldásaival a háztartásokba...

  • 2020-06-30 12:05
Irány a tenger! – új kollekcióval jelentkezett a Praktiker

Új nyári kollekcióval jelentkezett a Praktiker, amely a tengerek hangulatát és az idilli nyaralások végtelen nyugalmát hozza el az otthonokba. Az új l...

  • 2020-06-30 12:04

hirdetés

Fertőtlenít és kozmetikum. Vajon mi lehet ez?

A koronavírus járvány kezdete óta kiemelt szerepet kapott a fertőtlenítés, főleg a tárgyakon, épületekben. A bőrünknek a fertőtlenítő hatású szappan j...

  • 2020-06-30 10:51
Újra nyitva a Closer

A Godot Kortárs Művészeti Intézetben június 22-től újra látogatható Kleb Attila Closer című fotókiállítása, melyen a hazai és nemzetközi művészvilág i...

  • 2020-06-28 19:19
Mennek idén táborba a gyerekek?

Nem csak egy rendhagyó tavaszt tudhatunk magunk mögött, az idei nyár is eltér a megszokottól. Az iskolák bezárása miatt otthonról tanuló gyerekek felü...

  • 2020-06-28 15:48
WHO: újabb járványok szednek majd sok millió áldozatot

A koronavírus-járvány súlyos gazdasági, társadalmi és politikai következményeire, illetve újabb járványok lehetőségére figyelmeztetett a WHO főigazgat...

  • 2020-06-28 14:21
Világraszóló felfedezés Stonehenge közelében

Hatalmas, több ezer éves tárnarendszert fedeztek fel régészek az angliai Stonehenge közelében.

  • 2020-06-28 12:25

Minden cikk

hirdetés

hirdetés