hirdetés

Partnereink

Nyaralni ment a Carson Coma – megrázó!

hirdetés

Nyaralni ment a Carson Coma – megrázó!

A Kobuci kertben végigtombolt két teltházas koncert után rögtön felírták a VAKÁCIÓ első betűjét is a táblára, de persze nem pihentek… Egyből balatoni klipforgatással indították a nyarat, ami persze nyomokban tartalmazott némi lazulást is. A Kék Hullám Kemping videójában a balatoni élmények úgy nyúlnak, mint egy napon felejtett VHS-szalag.

A rendező, Fazakas Lőrinc és a zenekar egy VHS-kamera segítségével idézte meg azokat a felvételeket, melyeket a ‘80-as, ‘90-es évek nyaralásairól ismerhetünk. 

hirdetés

"Már ilyen kamerát sem volt könnyű szerezni, nemhogy üres VHS-kazettát. Végül kaptunk valakitől egy használtat. Az első vágásnál vettük észre, hogy az évekkel ezelőtt felvett tartalmakból is felvillan egy-egy kép. Így lett a teljes koncepció része végül "Eszter-Balázs esküvője" vagy "Tibi előadása" - meséli a zenekar. 

Fontos: ezúton is kérik Tibi bácsit, ha látja a klipet, keresse meg a zenekart a carsoncoma@gmail.com-on, mert szeretnék vendégül látni a következő budapesti koncerten a Monyo Landben július 31-én!’ 

"A forgatást egyébként tényleg nevezhetnénk egy rövid nyaralásnak. Petiék nyaralójában voltunk, zenélgettünk és mindent rögzítettünk. Most megnézve a klipet tényleg olyan, mintha egy egész nyarat lenn töltöttünk volna a Balcsin” - meséi Fekete Giorgio énekes. 

A Kék Hullám Kemping egyébként is zenekar tagjainak kamaszkori élményeit dolgozza fel, azokat a nyaralásokat, amelyeken szerelmek szövődtek vagy épp nem szövődtek - meséli Héra Barnabás a zenekar dobosa. 

Az új dal persze elhangzik majd július 31-én a budapesti koncerten, de július 29-én Balatonvilágoson az akkor ott nyaralók is átélhetik a Kék Hullám Kemping hangulatát. 

Forrás: NAP Média

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 09.21.

Ma Máté, Mirella napja van.

Egy csepp méz a Radnótiban

Szeptember 26-án debütál a Radnóti Színházban Valló Péter rendezésében, az Egy csepp méz. Az angolszász színházi közegben rendkívül népszerű színdara...

  • 2021-09-21 16:25
Gyorsabb és hatékonyabb gyógyszergyártás és áttörés a daganatos áttétek megállításában

Lehet-e napok helyett néhány órán belül gyógyszert készíteni, vagy megállítható-e az áttétes daganatok kialakulása – ezekre a kérdésekre adnak választ...

  • 2021-09-21 15:04
Ma már a fővárosban is keresettek a termelői finomságok

Napjainkban már nem csak a természet közelében élők kiváltsága, hogy friss, organikus, adalékanyagoktól mentes élelmiszereket fogyasszanak. A városiak...

  • 2021-09-21 12:54
Amerikai filmfesztiválon díjazták Szekeres Csabát

Szekeres Csaba rendező, a Kodolányi János Egyetem Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszékének mesteroktatónja az idei Los Angeles-i LOVE International...

  • 2021-09-21 11:40
Mázsás jégtömböt tolt keresztül Budapesten Kováts Adél

Kováts Adél, a Radnóti Színház igazgatója egy mázsás jégtömböt tolt keresztül Budapesten a Margit hídtól a Radnóti Tesla Laborig, míg a hatalmas tömb ...

  • 2021-09-19 22:10

hirdetés

Puskás Peti testvére új szerepben

Teljesen új zenei irányzatra váltott a The Biebers: a legfrissebb, Későn érkezem című daluk ugyanis nemcsak műfajilag, hanem a hozzá készült videoklip...

  • 2021-09-19 21:00
Ezt ne tedd hiszti közben, ha azt szeretnéd, hogy elmúljon

Vannak olyan félreértések, tévhitek, amik makacsul tartják magukat a hisztivel kapcsolatban. Például az, hogy nem kell törődni vele és abbahagyja, vag...

  • 2021-09-19 18:57
Narancsos mascarponés pohárkrém roppanós keksszel

Gyors, könnyed krém, igazi üdítő nyalánkság! Természetesen más gyümölcs levével is elkészíthető, vagy kipróbálhatunk egy kakaós változatot is!

  • 2021-09-19 17:08
Megnyílt a San Sebastián Nemzetközi Filmfesztivál

Péntek este nyílt meg a San Sebastián Nemzetközi Filmfesztivál, a baszk város híres strandján, a La Conchán. Cannes, Velence és Berlin után ez Európa ...

  • 2021-09-19 15:43
Átadták a szemelyi Magyar-Horvát Kultúra Házát

Átadták a magyar kormány támogatásával megvalósult Magyar-Horvát Kultúra Házát a Baranya megyei Szemelyen szombaton.

  • 2021-09-19 13:38

Minden cikk

hirdetés

hirdetés