hirdetés

Partnereink

Amit Dukai Regina munkájáról, életéről tudni érdemes

hirdetés

Amit Dukai Regina munkájáról, életéről tudni érdemes

1999-ben szerepelt először televízió képernyőn, amikor a TV2 Kifutó című műsorában indult. 2001-ben első helyezést ért el a Manhattan Cosmetics versenyén. Ugyanebben az évben indult el az Év Arca versenyen, amelyet meg is nyert, és itt kapta meg élete első autóját is.

Dukai Regina 1983. Augusztus 5-én született Kapuváron. Az általános iskolát itt végezte el, és már fiatalon kezdett érdeklődni a zene iránt is. 5 évig a helyi kórus tagja volt, és rendszeresen fellépett a karácsonyi rendezvényeken. Az általános iskola mellett zeneiskolába is járt, és 4 éven keresztül zongorázni tanult. A középiskolát Győrben végezte, a Szabadhegyi Közoktatási Központban, majd Budapestre költözött és Sík Olga Iskolájában sajátította el a zenei alapokat.

hirdetés

2002-ben és 2003-ban is elindult a Coca Cola Ezüstlány címért, amit másodszorra sikerült is megszereznie. A verseny után ő lett a cég reklámarca. 2003 decemberében jelent meg első nagylemeze "Csak Szeress" címmel. E mellett folytatta a modellkedést. 2005-ben újabb siker következett Regi életében, mert megnyerte a Miss Popstar Szépség - és Énekversenyt. A Viva TV jelölte az Év Énekesnője díjra is a Viva Comet Díjátadó keretében. 2005 tavaszán részt vett az RTL Klub által vetített a Világ 7 csodája című műsorban.

2006-ban ő énekelte fel a Tibor vagyok, de hódítani akarok című film betétdalát, Szerelemről álmodom címmel, majd szerepet kapott a Casanova Night Musical című darabban Sári Évi oldalán. A Casanova Night Musical című darab sose látott napvilágot, de Sári Évivel megjelent duettjük országos sikert aratott. Az év végén részt vett a Szombat Esti Láz című nagysikerű RTL produkcióban is mint táncos, majd fellépőként is viszontláthatták a nézők.

2008 márciusában a TV2 Hal a tortán című műsorában csillogtathatta meg főzőtudását, majd Júniusban megválasztották az FHM magazin által indított 100 Bombázó verseny első helyezettjének. Ebben az évben adta ki újabb kislemezét Érezd címmel. 2008 Áprilisában Covergirls néven létrehozott egy divatmárkát Zimány Lindával és Bódy Sylvivel karöltve.

2009-ben a leghíresebb magyar DJ-k egyike, Hamvai PG felkérte Reginát, hogy énekeljen fel neki egy számot. A Dream Of My Life a klubok nagy kedvence lett. Ezt követte egy közös duett Papa Jo-val, a Te vagy az, ami hatalmas sikert aratott a Viva Comet gálán. Ebben az évben lett a J. Press cég reklámarca is.

2010: a Music Channel első műsorvezetője lett, a News és a Top21 háziasszonya. A Bravo Otto-n az év magyar női előadójára jelölték. 2013-ban jött újabb két dal, együttműködött Crucianival, és a Sugarbird Festival Collection-el.

Regi amúgy 2010 februárja óta Feczesin Róbert kedvese volt. A pár nemrég szakított, Regina a rajongói oldalán 2014 október végén tette ki az alábbi posztot: "A további pletykák, találgatások és kellemetlen újságcikkek elkerülése végett szeretném tudatni veletek, hogy Robi és én nem vagyunk már egy pár... Nyilatkozni ezután sem áll szándékomban ezzel kapcsolatban!  Megértéseteket köszönöm!"

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 04.19.

Ma Emma napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés