Az ördög hegedűse

Paganinit bravúros játéktechnikája miatt nevezték „az Ördög hegedűsének", s a kicsapongó életű, kétes erkölcsű művész nem sokat tett azért, hogy ezt a megítélést cáfolja.

Niccolo Paganini már-már emberfölötti tehetséget irigyei valódi bizonyítéknak tekintették arra, hogy ő is eladta lelkét az ördögnek, akárcsak Faust. Mások tudni vélték, képességeire úgy tett szert, hogy éjjel-nappal gyakorolt, amikor - állítólag gyilkosságért börtönben ült. Paganini rafináltan kihasználta a róla kialakult démoni képet, hiszen ennél hatásosabb hírverést aligha kaphatott volna. Igaz, későbbi éveiben tagadta, hogy e szóbeszédek igazak lennének.

Fellépései mindenütt óriási feltűnést keltettek. Elragadtatott hallgatói közül sokan igyekeztek valahogy megérinteni őt - például azt színlelték, hogy véletlenül ütköztek neki -, mert különben nem hitték el, hogy hús-vér ember játszik a dobogón. Magas, csont sovány, sötét hajú, fekete szemű férfi volt, zseniális hegedűművész, önző ember és ravasz nőcsábász, s megjelenése csak növelte delejes hatalmát.

Paganini nagyszerű „showman" volt és remek muzsikus, aki a zenei virtuozitás új mércéjét állította fel. Fontos újításokkal gazdagította a vonós hangszereken való játékot. Egyebek között újfajta vonóvezetési módokat és ujjrendeket talált ki, s így példátlan módon kibontakoztatta a hegedűjátékban rejlő kifejezési lehetőségeket.

Virtuóz darabok szerzője

Paganini olyan pokolian nehéz hegedűversenyeket és capricciókat komponált, hogy akkoriban azokat rajta kívül más nem is tudta eljátszani. Bár művei néha inkább a technikai tudást fitogtatták, és olykor hiányzott belőlük az el-mélyültség, nagy zeneszerzők dolgozták fel Őket, így Brahms, Chopin, Liszt, Rahmanyinov és Schumann. E művek főként zongoraátiratok.

A fiatal Liszt Ferenc 1831-ben ámulattal hallgatta Paganinit, s elhatározta, hogy saját szerzeményeinek és zongorajátékának művészi erejével, szenvedélyével ugyanígy el fogja bűvölni a közönséget. Ebből a szándékból szúlettek a Paganini-etűdök, s az ifjú muzsikus abban is tudatosan követte példaképét, hogy saját, óriási technikai követelményeket támasztó művét csakis ő volt képes előadni.

Paganini alakja fölbukkan Schumann Karnevál című zongoradarabjában, annak bizonyságaként, hogy a hegedűvirtuóz a német komponistára szintén hatással volt. Csodálói közé tartozott a lengyel zongoraművész és zeneszerző, Fryderyk Chopin is, aki variációkat írt Souvenir de Paganini címen.

Álmok a hírnévről

Az ifjú művész még 20 éves sem volt, de már jól megélt észak-itáliai fellépéseinek bevételéből. Végre 1801-ben sikerült apja zsarnokságától megszabadulnia, de a hirtelen jött szabadságban elkezdett mértéktelenül inni és kártyázni, szenvedélyes szerelmi kapcsolatokba bonyolódott, és csakhamar úgy látszott, hogy üstökösszerű pályája megszakad. Egyszer még a hegedűjét is zálogba kellett tennie. Egy hangszerkészítő ekkor egy Guarneri-hegedűt kölcsönzött neki, ám amikor játékát meghallotta, nekiajándékozta a hangszert. A legenda szerint egy rejtélyes arisztokrata hölgy mentette meg a 19 éves fiatalembert a teljes elzülléstől: a szeretője lett, vidéki kastélyába vitte, és három évig ott tartotta, hogy felépüljön és gyakoroljon.

Szinte bizonyos azonban, hogy ez nem így történt: Paganini ez idő alatt Luccában komponált, időnként hangversenyt adott és a város két zenekarának egyikét irányította. 1805-ben Napóleon húga, Elisa Bacciochi, az új toscanai nagyhercegnő lett a város ura, s megerősítette tisztében Paganinii, két éven belül pedig kinevezte az udvari zenekar élére. Ám a felelősségteljes poszt sem tartotta vissza a kicsapongó társasági élettől és a viharos szerelmi viszonyoktól. Vidám társaságának tagja volt hű barátja, a nagvszerű operaszerző, Gioacchino Rossini.

1809 végén a zeneszerző elhagyta Luccát. Három évig tartó, megerőltető itáliai hangverseny körútra indult. 1813-ban Milánót is meghódította a Scalában adott diadalmas koncertjével. Az elkövetkező kilenc esztendőben bejárta az egész országot. Fellépéseinek 1822-ben súlyos betegség vetett hirtelen véget. Ekkoriban ismerte meg Antónia Bianchi szopránénekesnőt, aki mellett négy évre megállapodott, 1825-ben megszületett fiuk, Achille. A szóbeszéd szerint Paganini börtönben ült gyilkosságért, s ott volt ideje gyakorolni. Minderre nincs bizonyíték, és Paganini is kereken tagadta e vádakat, bár kétségtelen, az ingyen reklámnak hasznát vette.