hirdetés

Partnereink

Dobó Kata és Hujber Ferenc is nehéz időszakon van túl

hirdetés

Dobó Kata és Hujber Ferenc is nehéz időszakon van túl

Dobó Katáról korábban cikkeztünk, hogy párja elhagyta őt egy tíz évvel fiatalabb színésznőért. A lapok úgy állították be, hogy ez Katát olyannyira megviselte, hogy 40 kilóra fogyott le. Szilveszter óta Hujber Feri körül is legyeskedik a sajtó, hirtelen rosszul lett és válságosnak nevezték az egészségügyi állapotát. Minkét hazai hírességünk nehéz időszakon van túl, de messzemenően sem volt annyira ijesztő a helyzet, mint ahogy azt a lapok leadták.

Dobó Kata túl van élete legnehezebb időszakán. Hat év után romlott meg kapcsolata Gulyás Leventével, kislánya édesapjával. Ősszel picit bele is fogyott a szakításba, de most már jól van, miután teljesen új életet kezdett. Dobó Katát érthetően megviselte a válása. De már túl van a nehezén. Ám miután még a napokban is olyan pletykák jelentek meg róla, hogy teljesen magába van zuhanva, ő maga cáfolta ezt közösségi oldalán: „Teljesen magamba zuhanva, 40 kilósan… Na kérem, tök jól vagyok és 50 kg, köszönöm az aggódást és a felém gondolást.” És ezt ismerősei is megerősítik. – Katának nagyon sűrű az élete mostanság, munkája és kislánya teljesen lefoglalja, már szerencsére nincs is ideje rágódni a múlton – meséli egy közeli kollégája. – Rengeteget nevet mostanában, kimondottan jókedvű, és jól érzi magát a bőrében. Ragyog az arca, nemrég címlapfotózáson vett részt, és csodálatosan néz ki. Hallani sem akar volt párjáról, beszélni róla meg végképp nem. De mi itt, színházi berkekben úgy tudjuk, hogy a kislányuk miatt próbálják majd intelligensen kezelni a kapcsolatukat, hiszen a férfi is látni akarja és gondoskodni is akar Szofiról, ugyanúgy, mint előző házasságából született két gyermekéről is. Állítólag Kata mondta ki az utolsó szót már hónapokkal ezelőtt, már régóta és sokat rágódott a kapcsolatuk miatt. Csalódottnak érezte magát, és már bánja, hogy nem előbb lépett. Ami biztos, hogy a férfi nem sokáig búslakodott. hamar összejött a békéscsabai színház egyik fiatal színésznőjével. De Kata is megváltozott a szakítás óta – külsőre is. Egyre csinosabb ruhákban jár, és mindig odafigyel a frizurája is – folytatja a kolléga. – És végre újra csajos programokat is szervez. Oroszlán Szonja az egyik legjobb barátnője, aki sokat segített neki lelkileg, hogy túltegye magát a szakításon. És sokat dolgozik, hogy mindent meg tudjon adni kislányának – bár nem vállal el olyan felkérést, amit nem érez magáénak, inkább kevesebb pénzből él meg, de nem adja el a lelkét. És még biztosan nem nyitott egy új párkapcsolatra sem, de most nem is férne bele az életébe. Dobó Kata nemrég közösségi oldalán úgy fogalmazott, hogy az életénél is fontosabb számára a kislánya. "Igazi kis művészpalánta. A minap, amikor érte mentem a bölcsibe, még egy jó fél órát kellett rá várnom, hiszen nem hagyhatta félkészen a művet. Megértem, ha ihlet van… Féltem, óvom őt. De közben mérhetetlenül büszke vagyok rá, szerelmesen szeretem, az életemnél is fontosabb nekem!”

hirdetés

 

Hujber Ferencnek is változtatnia kell a szilveszteri rosszullét miatt

Szívprobléma, legyengült immunrendszer és kimerültség okozta a színész súlyos rosszullétét szilveszter éjjelén, ami miatt az intenzív osztályra került. Így élheti túl a helyzetet. Nagy volt a rémület néhány napja, mikor kiderült, hogy Hujber Ferencet az intenzív osztályon ápolják. A színész, saját bevallása szerint is, rendkívül impulzív életet él, két végén égeti a gyertyát, így sajnos nem csoda, hogy a szervezete jelzett: le kéne kicsit állnia. A színész felesége, Cynthia a Blikknek elmondta, hogy férjének kardiológiai kivizsgálásra van szüksége, ugyanis nem alkoholproblémák miatt került kórházba, hanem azért, mert legyengült az immunrendszere és szívproblémák is felmerültek nála, lehetséges, hogy a sok stressz miatt. Hogy elkerülje a további egészségügyi problémákat, Hujber Ferencnek teljes életmódváltásra lenne szüksége.

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 04.20.

Ma Tivadar napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés