Hernádi Judit: „Kedvem szinte soha semmihez nincsen”
hirdetés
Hernádi Judit hazánk egyik legkiemelkedőbb színésznője. A sikere továbbra is töretlen, olyannyira, hogy nemrég egy országos premier során bemutatta a Hernádi Pont önálló estet. Na, de volt-e kedve egyáltalán ehhez? Cikkünkből megtudod a választ és megannyi titkot a színésznőről!
Stuber Andreával beszélgetett a színésznő, ebből mutatjuk a legérdekesebb részeket.
hirdetés
„– Alighanem mindenkinél jobban tud szabadon úszni, hiszen évtizedek óta társulat nélküli színésznőként éli a szakmai életét.
– Volt először egy nyolcéves szép korszakom a Vígszínházban, ahol megtanultam, hogy nehezen illeszkedem skatulyákba, és nem igazán esik jól alkalmazkodni a társulati rend és a műsorterv követelte szabályokhoz. 1986-ban hagytam el a Szent István körúti teátrumot, amelyre ma is úgy nézek, mintha… No de erről most nem mondok többet, mert lesz egy blokk az estemben, amitől talán úgy érzik majd a nézők, hogy még mindig fáj nekem a Vígszínház, pedig már nem. De nem akarok túl sokat elárulni előre az előadásról.
– Volt közben a kilencvenes évek közepén kétszezonnyi tagsága a Művész Színházban. Ezt hagyjuk? Igen, látom, ezt hagyjuk. Vendégszereplőként eljátszott nagy szerepeket különböző színházakban, és közismert a 13 éves korszaka a televízióban, a Heti hetes műsorban. Azt szerepnek tekinthetjük?
– Nem, én ott mindig magamat adtam, a saját véleményemet mondtam. Azzal a naivitással, hogy az ember talán rávilágíthat egyre s másra, és ezzel esetleg hozzájárul valamiféle kis megoldásokhoz.
– Visszaigazolom, hogy ennek a műsornak a nézői személyesen vélték ismerni. Az én anyukám például úgy mesélgette nekem, mi volt Jucival, mintha egy rokon ügyeiről számolna be. De a markáns politikai véleménynyilvánításával valószínűleg nemcsak nyert közönséget, hanem veszített is.
– Tisztában voltam ezzel, figyelmeztettek is rá, de úgy voltam vele, hogy ezek a nézők engem már korábban sem szerettek, csak akkor még nem tudták, hogy miért nem. Idővel belefáradtam a műsorba, és nekem így jó, hogy már nem vagyok benne. Mostanra olyan fájdalmas és szörnyű dolgok lettek a világban, amiket már meg sem lehetne próbálni humoros mondatokkal helyre tenni.
– Nyilván válogat a színészi feladatok között. Körvonalazható, hogy milyen szerepekhez van leginkább kedve?
– Kedvem? Kedvem szinte soha semmihez nincsen. Ha egyszer azt mondanám tíz perccel előadáskezdés előtt, hogy van kedvem bemenni a színpadra, akkor a partnereim okvetlenül hívják ki a mentőket! A döntéseimet – hogy milyen feladatot vállalok el – öt szempont befolyásolja: mit, hol, kivel, hányszor és mennyiért. Előfordul, hogy a negyedik pont a meghatározó. Mert ha valami nem jó, akkor legalább ne sokáig tartson. Az sem véletlen egyébként, hogy a készülő estben éneklem a Szörnyen lusta lány vagyokat. De erről sem mondok többet, nehogy túl sok mindent eláruljak előre az előadásról.
– Említette ezt a hatvanéves dolgot. Az a típusú nő és az az alkatú színésznő, akinek nem számít az idő múlása.
– Magam is azt hiszem, hogy még sokáig lehet majd rám szerepeket osztani. Nincs semmi gondom a korosodással, fel kell használni arra, amire lehet. Például abban a folyamatban, ami a színészet alapja: az ön- és világismeretre való törekvésben. Úgyhogy egyáltalán nem félek az öregedéstől. Fiatalon meghalni, ahhoz sem lett volna semmi kedvem. Azt hiszem, játszhatok majd az idők végezetéig, ha csak nem lesz valami olyan betegségem, ami gátol. Akkor meg majd lehetne könyvet írni. Nem feltétlenül azért, hogy megjelenjen és mások elolvassák. Hanem mert az is olyasmi, amivel az ember rendet tehet önmagában.”
Forrás: zene.hu
Képek: borsonline.hu, artiq.hu