hirdetés

Partnereink

Johnny Depp kutyái veszélyben

hirdetés

Johnny Depp kutyái veszélyben

Johhny Depp egy eléggé népszerű figura, legalábbis nagyon sok esetben ott van az események középpontjában. A világsztár színészt a legtöbben szinte csak úgy ismerik, mint Jack Sparrow, ugyanis ő alakította a vásznon a legendás kalózt. Sok esetben, a való életben is hajlamos úgy viselkedni, mint az említett karakter, hiszen egyáltalán nem egy olyan ember, aki megvetné például az italt, illetve a bulikat.

Nemrég pedig a való életben csempészésen kapták, ugyan nem kalózkodás, viszont ezt is nagyon szigorúan vették az illetékes hatóságok. A két yorkshire terrier kutyáját Depp nemes egyszerűséggel becsempézte Ausztráliába, ott viszont hamar szemet szúrt az embereknek. Ott rendkívül szigorú szabályozások vannak olyan téren, hogy valaki külföldről hozhat-e egyáltalán be állatot az országba vagy sem, így akár a színész két kedvenceinek a sorsa akár még altatás is lehet.

hirdetés

Barnaby Joyce mezőgazdasági miniszter a következőt nyilatkozta: „A Johhny Christopher Depp nevű, 51 éves úriember, vagy ahogy még sokan ismerik, Jack Sparrow kapitány úgy határozott, hogy minden engedély, vizsgálat nélkül behozza a kutyáit az országba. Láttuk, ahogy settenkedik a kutyakozmetikushoz. Ha Mr. Depp 50 órán belül nem juttatja vissza az állatokat Kaliforniába, kénytelenek leszünk elaltatni a kutyákat”. Ez igen! Egy kemény, vaskalapos ember lehet a miniszter, nem úgy tűnik a szavaiból, hogy itt bármiféle elnézést fognak majd tanúsítani a kutyákkal, illetve a gazdájukkal kapcsolatban. Egy kisebb porfelhőt okozott ez a hír, ugyanis számos embert véleménynyilvánításra késztetett. Például voltak olyanok, akik azt írták, hogy irigylésre méltó az ország, ahol egy miniszternek ilyen pitiáner dolgokra van ideje. Hát… van benne valami! A teljes képhez azonban tudnunk kell egymást az országgal kapcsolatban. Az ország lényegében az egyetlen olyan a Földön, ahol nincsen veszettség, illetve egyéb kór, amely állatokra lenne veszélyes. Ez meglehetősen lényeges, hogy sikeresen tudják megóvni a szigetország állatvilágát. Erre pedig végtelenül büszkék. Természetesen ez nem csak úgy az égből pottyant számukra, mindezt csak szigorú keretek között tudják fenntartani. Egy ilyen szigorú szabályozás például, hogy külföldről csakis kizárólag engedéllyel lehet behozni állatokat. Így már azért más egy kicsi a helyzet, ugye? Nos, nyilván nem tenyésztés, illetve eladás céljából vitte be a kutyákat a színész, viszont akkor is a törvény az törvény.

Egyébként nem tudni, hogy miért tette ezt, maximum csak találgathatunk. Vágjunk is bele! Előfordulhat az is, hogy egyáltalán nem tudta, hogy nem szabad bevinni az állatokat, csak valaki még éppen az utazás előtti utolsó pillanatban figyelmeztette, így nem akarta otthagyni őket az indulási helyen, ezért inkább választotta a merészebb utat. Egy másik elképzelésünk, hogy lehet nem is tudta, hogy nála van a két kutya, LOL. Ahogyan korábban már írtuk nem igazán veti meg az alkoholt, illetve a bulikat, lehet még nem is volt teljesen józan, amikor útnak indult, így annak sem volt tudatában, hogy magával viszi az állatokat. Na, jó, elég a találgatásokból, ami történt, megtörtént, mi ezzel együtt nagyon kedveljük a színésznek az alakításait. A Karib Tenger kalózai csak egy a remek alakításai közül, viszont az tény, hogy az a szerep olyan, mintha valósággal rá öltötték volna. Nem igazán tudunk elképzelni olyan színészt, aki hitelesebben tudná előadni a szerepet.

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 04.19.

Ma Emma napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés