Józan László félt a meleg szerepektől

Ahhoz, hogy valaki sikeres tudjon lenni több tényező is szükséges, és bizony még a szerencse is. Nem elég az, ha valaki tehetséges és nem tudja azt megmutatni a megfelelő embereknek. Ugyanakkor fordítva sem igazán működik, tehát hiába van meg a lehetőségünk, ha nem tudunk élni vele. Józan László esetében azonban minden klappolt.

Jó időben volt jó helyen, a megfelelő emberek vették körül, ő maga pedig meg tudta mutatni a tehetségét is. Gyakorlatilag ez a tökéletes recept! Nem csak a Barátok Közt című sorozatban tudja megmutatni magát, hanem a színpadon is. Mostanában Az Őrült Nők Ketrecének játssza a transzvesztita szobalány-inas szerepét.

Alföldi Róberttel már korábban is dolgoztam. Amikor a kultúrbrigádosok felhívtak, hogy rám gondoltak, megkérdeztem, melyik szerepre? Jacob? Igazi tejföl – szokták mondani a nagy öregek. Tóbiásnak épp a mássága érdekes: valódi, életből merített probléma. Imponált a feladat, ezt lehet jól ábrázolni.. Nem volt kérdés, hogy elvállalom-e. Annyira hálás vagyok ezért: rengeteg szeretetet, nyílt színi tapsot kapok, néhány mondatomért is. Az előadás végén a vastaps, az éljenzés is sokáig kitart.  Tudtam, mit vállalok, de "civilben" is jó visszajelezéseket kapok, az utcán is inkább szeretettel szólítanak meg. A rossz szándékú megjegyzések amúgy sem engem minősítenek. A Barátok köztbe két éve hívtak, csupán pár adás erejéig. Boldogan igent mondtam,  Kárpátalján élő szüleim legalább a televízióban láthatnak. A készítők annyira megszerették a karaktert, hogy kisebb kihagyás után visszahívtak a produkcióba. Idővel kiderült Tóbiásról, hogy meleg. A fordulatokat az hozta a történetbe, miként tudja közölni ezt a szüleivel, a barátaival, a közösséggel. Ha konfliktusok árán is, de elfogadták, a lakóközösség részévé vált. Persze nyilván volt bennem félsz, hogy "rám sül a bélyeg". Hiszen a közönség elsősorban tévét néz, kevesebben jutnak el színházba. De színész vagyok. Amikor Tartuffe-öt játszom, aki szerepe szerint undok, számító dög, az nem jelenti azt, hogy én a magánéletben is ilyen vagyok. - mesélte László a szerepeivel és azzal kapcsolatos élményeivel kapcsolatban.

A Vígszínházba jöttem gyakorlatra. A Házi Színpadon egy kortárs amerikai drámában debütáltam, remek előadás volt. Első nagyszínpadi produkcióm a Dzsungel könyve Maugli szerepe volt. Az elmúlt hét évben ebből tanultam a legtöbbet: sok próza, sok ének, sok tánc, és mivel rendszeresen játsszuk, nagyon helyre tud rakni, hiszen benne van a szakma csínja-bínja. Most az Össztánc új szereposztását próbáljuk. Fontos, hogy minden műfajban dolgozom. Az a csodálatos a mi szakmánkban, hogy minden este más bőrébe bújhatunk – bár koromból adódóan én leginkább fiatal fiúkat játszom. Bármit mondtak volna is a tanáraim, úgyis a pályán derül ki, hogy mire vagyok alkalmas.- mondta el Józan László. Egyet kell, értsünk vele, hiszen maga a színész szakma nagyon remek és természetesen szórakoztató tud lenni, mindamellett, hogy olykor valóban nagyon sokat kell dolgozni, hogy valaki ebben a szakmában sikeres tudjon lenni. A fiatal színésznek talán a legnagyobb erénye, hogy szinte bármelyik szerepben otthonosan tud mozogni és motivált annak érdekében, hogy egyre többet tudjon elsajátítani a szakmával kapcsolatban. Ugyanakkor megértjük azt is, hogy ez nem egy hétköznapi, átlagos szerep, hiszen nagyon meg tudja osztani az embereket. A nézők pedig a színészeket általában a darabban eljátszott karakterekkel azonosítanak, illetve azok által szeretik meg. Mi a továbbiakban is sok sikert kívánunk neki és reméljük, még sokáig a képernyőn marad.