hirdetés

Partnereink

Kállay-Saunders Andrásnak elege van a vádakból

hirdetés

Kállay-Saunders Andrásnak elege van a vádakból

Amióta kikerült a Megasztár tehetségkutató versenyből, Kállay-Saunders András sikert sikerre halmoz. Azonban eljött az a pont, amikor már elege lett abból, hogy folyton álhírek röppennek fel róla, és többnyire agresszív embernek állítják be.

Az utóbbi hetekben Kállay-Saundersről kevésbé az aktuális zenei sikerei, sokkal inkább egy újabb verekedési ügy miatt cikkeztek: a hírek szerint a művészt egy bokszoló támadta meg és ütötte le egy szórakozóhely mosdójában. „Olyan dolgokat is mondtak rólam, amit életemben nem tennék meg!” – jelentette ki Kállay-Saunders András a Sláger TV zenei hírműsorában, a Sláger Híradóban. A zenész-énekes őszintén, meglepő szerénységgel beszélt a rágalmakról, a zene szeretetéről és a karrierjéről. „Mostam a kezem, amikor odajött valaki és belém kötött. Nem volt verekedés, ennyi volt az egész. Már megint olyat állítanak rólam, amit életemben nem tennék meg” – fejtette ki el Kállay-Saunders András a Sláger Híradóban.Az énekes nem tartja magát balhésnak, és azt is hangsúlyozta: menedzsmentje nem hagyta el. „Nem dobott el senki! A zenekarommal közösen döntöttünk úgy, hogy visszamegyünk a régi menedzsmentünkhöz” - mondta el a tavalyi Eurovíziós Dalfesztivál magyar nyertese, aki az európai verseny 5. helyezésével minden idők legjobb magyar eredményét érte el. Az interjúban arra is kitért, hogy a rosszindulatú pletykák ellenére erősnek érzi magát. „Sokkal több kell ahhoz, hogy eltűnjek” – jelentette ki.

hirdetés

A Good PR Solution hírügynökség tájékoztatása szerint az előadóművész a Sláger Híradóban mesélt zenekara, a Kallay Saunders Band szakmai sikereiről is: első lemezükről, aktuális slágerükről, továbbá közelgő nagykoncertjükről. Az adásról készült videót is megtekintheted:

 

A Sláger TV hírműsora, a Sláger Híradó minden csütörtökön új tartalommal jelentkezik. A hírműsor a művészekről szóló pozitív híreken, eseményeken, fellépéseken, zenei újdonságokon kívül fórumot biztosít az esetleges hamis hírek felgöngyölítésére is. „Szeretnénk lehetőséget adni a művészeknek, hogy karrierjük fontos történéseit megoszthassák magukról”  – mondta el Fái András, a Sláger TV producere.

Amit Kállay-Saunders Andrásról nem tudtál

A tehetséges énekesben két kultúra találkozik. Ezen felül vannak olyan érdekes tudnivalók róla, amiket lehet se sem hallottál még. Például a Megasztárban való szereplése is érdekesen kezdődött. András Amerikából költözött haza édesanyjához, és így került a népszerű tehetségkutatóba. Kállay-Saunders 1985-ben született, január 28-án, horoszkópja vízöntő. Nem csak énekel. Kipróbálta magát dalszövegírásban is, és többször áll modellt is. Mondjuk nem is kérdés, hogy miért, hiszen testi adottságai ideálisak hozzá. Egyes lapok állítása szerint a sikeres énekes és Tolvai Reni csupán a média előtt mutatja azt, hogy egy párt alkotnának. Sőt mi több, olyan pletykák is felröppentek, miszerint a szórakozóhelyeken mindig egyedül látták Andrást, a kérdésre pedig, hogy „merre van Reni?” azt válaszolta, hogy ők sosem alkottak egy párt. Ezt és a hasonló ilyen híreket elég sok közös kép cáfolja – mint például ez a tavaly közös fotó, ami Krétán készült, nyaralásuk idején –, plusz több forrás szerint 2011-ben össze is bútorozott a két tehetséges énekes.

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 03.29.

Ma Auguszta napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés