Őszintén vallott Vadim Repin: „Ez az én kábítószerem”
hirdetés
Vadim Repin már 44 életévében van és már most egy nagyon impozáns karriert tudhat maga mögött, mint hegedűművész. A világ egyik legjobb hegedűművészként emlegetett zenész már egészen 17 éves kora óta meghatározó alakja a klasszikus zenének. Őszintén elmondta, hogy mit élt át ezen időszak alatt és nem mindennapi dolgokat is megosztott közönségével.
A hvg.hu oldal készített vele interjút, ebből hozzuk a legérdekesebb részeket.
hirdetés
„Rengeteg mindent olvashatd önről az ember a honlapján, a Wikipédián, szerte a neten. Ön mit írna ki ezekre, ki is ez a Repin pontosan?
Nekem kicsit sok időbe telne egy ilyen biográfiát összeállítani, lehet, hogy egy egész könyvnyi szöveget összeírnék. De az biztosan szerepelne benne, hogy alapvetően egy hegedűművész vagyok. Egy zenész. Egyike azoknak, akik segítenek betekintést nyerni a legszebb hegedűdarabok világába. Szeretném, ha minél többen – barátok, kollégák, rajongók – csatlakoznának hozzám erre a fantasztikus zenei utazásra. Tekintve, hogy én már sokszor végigjártam ezt az utat, rengeteg időt és energiát fektettem ebbe, nyugodtan mondhatom, hogy elég jól ismerem. Olyan vagyok, mint egy idegenvezető, aki elég jól ismeri a legszebb, legromantikusabb helyeket, eldugott zugokat és szeretné is megmutatni azokat másoknak. Ez az én munkám.
Ön talált rá a hegedűre, vagy a hangszer talált önre?
Ez az egyik legtrükkösebb dolog. Az énekeseknek ugye születésüktől fogva van hangjuk, ez az alap. Sok zenész viszont egy életen át keresi azt a hangszert, amely a legközelebb áll hozzá. Áldásos, vagy szerencsés az a helyzet, amikor elmondhatod magadról azt, hogy megtaláltad azt az eszközt, amely a legjobban kifejezi a gondolataidat, az érzéseidet. Azt hiszem, hogy ebben a pillanatban a legszebb hangszert tarthatom a kezemben, amellyel valaha is játszottam. Ez egy Stradivari hegedű, amelyet az 1700-as években készítettek. Korábban a francia hegedűművész, Pierre Rode játszott rajta majd’ kétszáz évvel ezelőtt. Elmondhatatlanul boldog vagyok, és őszintén úgy érzem, hogy ez a hegedű képes még többet kihozni belőlem, a fantáziámból és az elképzeléseimből.
Előfordult olyan a karriere során, amikor úgy érezte, hogy eljutott a határokig? Amikor feltámadt az a félelme, hogy talán már nem tud tovább fejlődni, talán már nincs tovább?
Nézze, az életben minden megtörténhet. Vannak jobb és rosszabb napok. Egyszer így érzed magad, máskor meg teljesen másként. Előfordulhat, hogy valami parányi izom valahol a testedben nem úgy működik, ahogy kellene, és nem tudod előcsiholni ugyanazt a hangot a hangszerből, amelyet kellene. Vagy legalábbis amelyikről úgy gondolod, hogy kellene. Szóval egy emberöltő alatt számtalan ilyen dolog történik. Lehetnek kisebb-nagyobb baleseteid például. De azt nem hiszem, hogy a színpad iránt érzett szerelmem, a zenébe vetett hitem valaha is megrendült volna. Függetlenül attól, hogy éppen szerencsésebb időszakban voltam, vagy mondjuk épp lejtmenetbe kerültem. Nehéz ezt meghatározni. Általánosságban ugyanis az a legfontosabb, hogy mindig tedd azt, amiről úgy gondolod, hogy tenned kell. Amiről érzed azt, hogy meghatározza az életedet. Ebben senki nem adhat neked tanácsot és senki nem szabad, hogy eltérítsen. Lehetnek közben rossz döntések, persze, de azok akkor is a sajátjaid. És igazak. Ez az, ami elképesztően fontos. Muszáj felülemelkedned az út során felmerülő problémákon és kényelmetlen helyzeteken.
Mit köszönhet a zenének?
Tudja, a zene a nyelv. Hálás vagyok a Jóistennek azért, hogy beszélhetem ezt a közös nyelvet, amelyet mindannyian értünk. A zene az egyike azoknak a nyelveknek, amelyek abszolút univerzálisak, és amelyek felszabadítanak. A zenén keresztül olyan állapotokat, olyan érzelmeket ismerhetünk meg, amelyeket csak néhány más művészeti ág képes ilyen magas szinten bemutatni. Ezen kívül pedig nem szabad elfelejteni azt sem, hogy nagyon sok barátságot köszönhetek a zenének. Nagyon sok felejthetetlen pillanatot. Ez az én életem, ez a munkám, ez az örömöm, a kábítószerem. Ez a mindenem.”
Forrás