hirdetés

Partnereink

Pierce Brosnant nem érdekli, ha kövér a felesége!

hirdetés

Pierce Brosnant nem érdekli, ha kövér a felesége!

Már 62 éves Pierce Brosnan! Ő minden idők egyik legsármosabb Bondja, eddigi élete során kétszer állt oltár elé. 1980-ban feleségül vette Cassandra Harrist, tőle3 gyermeke született. Boldogságuk 1991-ig tartott, amikor belehalt a petefészekrákba.

A 007-es 3 évvel később találkozott össze a televíziós újságíróként tevékenykedő Keely Shaye Smithel, és igaz megfogadta, nem vesz el több nőt, 2 fiuk születését követően, 2001-ben mégis oltárhoz vezette kedvesét. Felesége Keely2-ik fiuk születése után már nem úgy nézett ki, mint szülés előtt, a színész soha nem gondolt arra, hogy elhagyja őt egy másikért. Felesleges kilóival együtt is szereti feleségét, hiszen tisztában van azzal, ami köztük van az mindennél értékesebb. Pierce és Keely még június elején Párizsban töltöttek egynéhány napot, a lesifotósok pedig természetesen nem voltak tétlenek, a hotel erkélyén kapták le az ölelkező házaspárt. Már 14 éve imádja teltkarcsú párját Brosnan.

hirdetés

Nemrégmeseautót vett

Nem semmi autót szerzett be Pierce Brosnan! A boldog apa 2 legkisebb fiával, Dylannel valamint Parisszal próbálta ki a kocsit, akik nagyon elégedetten szálltak ki az autóból. Nincs is min csodálkozni, hiszen ki ne örülne annak, ha vezethetné a legújabb I8-as BMW-t, egy ilyennek az ára 300.000 dollár, ami átszámítva úgy 90.000.0000 forintnak felel meg.Bízunk benne, hogy ennek megfelelően is kezelik majd a srácok. Amellett pedig, hogy erős az ára, egy ilyen kocsit meg kell jegyezni, hogy tudni is kell vezetni. Nem kevés példát láthattunk már arra, hogy valaki a halálba rohant sportkocsijával csak azért, mert nem volt tisztában azzal mi van a birtokában.

Amit nem tudtál vele kapcsolatban:

Őt már 1986-ban kiválasztották Bond szerepére, ennek értelmében az 1987-es Halálos rémületben már ő kellett volna hozza a 007-es karakterét, de a Remington Steele népszerűsége miatt behívták még egy évadra. A sztárt a forgatás végéig kötötte a szerződése, ezért Dalton még utoljára eljátszhattaa 007-es ügynök szerepét. Érdekesség még vele kapcsolatban, hogy a londoni James Bond szabók véleménye alapján Pierce volt a legkönnyebb valamint egyben a legnehezebb 007-es ügynök, akire ruhát kellett szabniuk, mivel az Aranyszem forgatása alatt csakhetvennégy és fél kilót nyomott, a Halj meg máskorban viszont már kilencvenhat kilós volt.Nem okoz meglepetést, ha eláruljuk, hogy az állandó magyar hangja: Kautzky Armand. Nevük már szinte összeforrt, ezt már csak azért is lehet kijelenteni, mert számtalan filmben valamint sorozatban kölcsönözte Pierce-nek a hangját ide tartoznak a teljesség igénye nélkül a következők: Remington Steele, James Bond filmek, Dante pokla, A Thomas Crown ügy, Matador, Mamma Mia! Az őáltala leginkább kedvelt 007-es filmek az Oroszországból szeretettel valamint a Szigorúan bizalmas, ha meg kéne a legkevésbé kedveltet neveznie akkor az Őfelsége titkosszolgálatában említené meg. Saját elmondása alapján az első két film, amelyet moziban látott a Goldfinger valamint az Arábiai Lawrence voltak, s ezek növelték színészi ambícióit is.  Klausztrofóbiával rendelkezik, s ez okból kifolyólag a Dante pokla bizonyos jelenetei igen nehezek voltak számára.

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Párkapcsolat

Névnap 03.28.

Ma Gedeon, Johanna napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés