hirdetés

Partnereink

Hamarosan eltűnhetnek a hűtőszekrények a konyhákból

hirdetés

Hamarosan eltűnhetnek a hűtőszekrények a konyhákból

A jelenlegi konyhatrendekhez nem illenek a modern hűtőszekrények, ezért egy izgalmas megoldást találtak ki a lakberendezők.

A New York Times cikke szerint nincs egyszerű dolguk azoknak, akik a jelenlegi trendeknek megfelelően óhajtják berendezni a konyhájukat, és hűtőszekrényt is szeretnének az otthonukba. Egy hírességekhez is bejáratos lakberendező elmondta, hogy a múlt században megjelenő hatalmas háztartási gépeket – amiknek kinézete nem igazán változott az utóbbi években – most mindenki igyekszik elrejteni, amennyire csak lehet. Ezért is lehet az, hogy a bútorokba szerelhető darabok a legnépszerűbbek.

hirdetés

Mégis veszélyben vannak a hűtők

A mostani trendek szerint épített konyhák egyre inkább az 1800-as évek szatócsboltjait idézik, ebbe a miliőbe pedig egyáltalán nem illik bele egy hatalmas, fémből készült hűtőszekrény, még akkor sem, ha faborítás fedi. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a háztartásnak ne lenne hűtőszekrénye, csupán annyit, hogy igyekeznek teljesen eltüntetni azt.

A legmodernebb helyeken például egy-egy hűtött fiókban lehet elhelyezni a romlandó ételeket és az italokat. Azonban nem tűntek még teljesen el a hagyományos hűtőszekrények, hiszen megtalálhatóak a lakás rejtettebb zugaiban, az alagsorban vagy a garázsban.

A hűtőszekrény eltűnése egyébként nemcsak a trendnek köszönhető, hanem annak is, hogy egyre nagyobb az igény az organikus táplálkozás és a friss ételek iránt, amelyeket nem feltétlenül kell a hűtőben tárolni, illetve bőven elég ezeknek 1-1 fiók.

Forrás: Nosalty

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szépség

Névnap 10.20.

Ma Vendel napja van.

Már a neten is nézhetőek az Inforg filmek

Az újkori magyar filmgyártás legtermékenyebb független stúdiója, a 10 évig működő Inforg tekintélyes könyvtárának emlékezetes alkotásai a netre költöz...

  • 2021-10-20 18:19
„Swimathon Pécs 2021” - Hat jó ügy, boldog résztvevők, eredményes záróesemény

A Pécsi Közösségi Alapítvány követes adománygyűjtő rendezvénye immár második alkalommal került megrendezésre városunkban, idén végre a Hullámfürdőben....

  • 2021-10-20 16:48
HuGo-val Amerikában, az „56-os úton"

Több mint fél éve követhetjük nyomon az egyre szaporodó, magyar vonatkozású Amerikában lévő helyeket, történelmi, kulturális, gasztronómiai nyomokat a...

  • 2021-10-20 15:24
Ki lesz az év fiatal vállalkozója?

A FIVOSZ 13. alkalommal hirdeti meg az Országos Fiatal Vállalkozói Díjat. A fiatal vállalkozók legnagyobb presztízsű magyarországi díjára a 18 és 40 é...

  • 2021-10-20 13:04
Sok pályázati pénz zúdul az agrárszektorra

A 15-20 évvel ezelőtt elkezdődött folyamat, ami eleinte csupán kutatásokban és az egyetemi oktatásban volt téma, mára elkerülhetetlenné vált: muszáj r...

  • 2021-10-20 12:00

hirdetés

Kutyatáp Guinness és magyar rekordot állítottak be

7,8 tonna kutyatáp egy napon belüli adományozásával beírta magát a történelembe a Hungarian Vizsla Inu (HVI) nevű magyar kriptovaluta. A tetemes menny...

  • 2021-10-20 09:41
Igazi őszi különlegességnek számít a rumos-diós gubatorta

A forma eltávolítása után csinos kis tortát tálalhatsz fel. Az asztalról ne hiányozzon az extra porcukros dió és valami folyékonyabb kísérő sem…

  • 2021-10-20 08:00
Michael Caine 88 évesen úgy döntött, visszavonul

A BBC rádióműsorában járt Michael Caine, aki nagy bejelentést tett karrierjével kapcsolatban. Minderről a People számolt be.

  • 2021-10-20 06:17
Csonka András nem akar többé kiszolgáltatott helyzetbe kerülni

Csonka András édesapja nyomdokait követve lett színész, de gyerekkorában felmerült benne, hogy édesanyja szakmáját követi. Az 56 éves színész sok tech...

  • 2021-10-19 22:06
Így lehet kávékapszulából karácsonyfadísz

Kávékapszulából, papírgurigából, műanyaghulladékból vagy akár szép formájú üvegből készült karácsonyfadíszekkel is indulhatnak az óvodák az ország bár...

  • 2021-10-19 20:20

Minden cikk

hirdetés

hirdetés