hirdetés

Partnereink

Teltkarcsú divatikonok

hirdetés

Teltkarcsú divatikonok

Kíváncsi vagy kik a legszexibb dundi sztárok szerintünk? Listánkra azokat a neveket válogattuk össze, akik nem csak gyönyörűek, de inspiráltak is minket valahogyan. Ők mind attól ilyen sikeresek és szépek, mert nem féltek önmaguk maradni egy ilyen elvárásokkal teli világban.

Megmutatják nőies idomaikat és azt, hogy így is lehet az ember igazán boldog, kiegyensúlyozott és sikeres. Ez teszi őket olyan vonzóvá!

hirdetés

Adele

A dundi előadónőt nem csak erős, rekedtes hangjáró, de karakteres szépségéről is azonnal felismeri az ember. Nem véletlen, hogy a britek fiatal kedvence már debütáló, 19 című albumával is rögtön a listák élére repült. De ez nem volt elég, ugyanis második albumával,- melyet stílusosan 21-re keresztelt-, már a tengerentúlt is meghódította. Nem csak zenéit szeretjük annyira, de az imádni való, dundi sztárt magát is, mivel elfogadta magát és nem akart megfelelni még a szigorú Hollywoodnak sem! Nem! Ő önmaga maradt és énekel, ezzel pedig nem csak egy nagyszerű példát állít elénk, de el is gondolkodtat, hogy vajon hogy jobb élni, sanyargatva önmagunkat, de megfelelve az elvárásoknak, vagy kiegyensúlyozottan ragyogni?

Sara Ramirez

A mexikói szépség 1998-ban a Szerelem hálójában című romantikus filmben kapott egy kisebb mellék szerepet. Ez persze csak a kezdet volt, nem sokkal később már olyan sikeres mozikban láthattuk őt, mint a Pókember 2 vagy a Chicago. A legnagyobb sikert talán mégiscsak egy sorozat hozta el neki, ami nem más, mint a Grace klinika. Fő szerepben csillogtatja meg tehetségét és ragyogó szépségét!

 Crystal Renn

Tudtad, hogy a világ egyik legismertebb dundi modelljét pályája elején drasztikus fogyókúrára ítélték, mondván: ha nem lesz szuper karcsú, búcsút inthet a kifutók világának? Renn ezért mindent beleadott és 40 kilóra fogyott! Majdnem belehalt diétájába. Szerencsére végül elkezdett hinni saját magában, visszahízott, és mára ő lett a legsikeresebb dundi modell! Szuper, nem?

 Kirsten Vangsness

Az 1972-es születésű szőke szépség kanyargós úton jutott el Hollywoodba. Mielőtt a Gyilkos elmék számítógép-boszijaként ismertté vált volna, dolgozott helyettes tanárként, de személyi asszisztensként és éttermi recepciósként is. Mára azért mindenki úgy ismeri, mint a nagyszájú, mindig stílusos, vagány számítógép gurut a Gyilkos Elmékből. Remek példa arra, hogy a stílusunk, egyéniségünk a legszuperebb kiegészítő, ami kiemel a tömegből és olyan fényt ad, ami az éhező, gebe tucat modelleknek biztosan nincs.

Queen Latifah

A latin-amerikai szépségek közül vitán felül az egyik legismertebb az 1970-es születésű Queen Latifah. Rengeteg filmben tündököl és különleges szépsége, lenyűgöző thettsége egészen a nagy mozikig repítette őt. Pl.: Míg a jackpot el nem választ c. film. Amelyik mozi pedig nem indult nagy durranásnak, na azt ő tutira egy szuper filmmé varázsolta. Ilyen például a Méhek titkos élete c. film. Ti láttátok már? Emellett persze vitathatatlan, hogy lányok, nők százait inspirálja sugárzó stílusával és ragyogó, telt szépségével.

America Ferrera

Emlékeztek még a Betty, a csúnya lány c. sorozatra? Ebben tűnhetett fel nekünk először America Ferrara. Bár a sorozat a divat világában játszódik, Ferrerának esze ágában sincs alkalmazkodni a zéróméretes elvárásokhoz. És épp ezért imádjuk őt!

Forrás: Wannabe

Képek: news.compost-gazette.com

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Szépség

Névnap 03.29.

Ma Auguszta napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés