hirdetés

Partnereink

Anionos betétek az egészségért

hirdetés

Anionos betétek az egészségért

Korábban mindenfélével foglalkoztam: voltam kozmetikai cégek képviselője, s a természetes alapanyagokból készült cikkeket forgalmozó cégek tanácsadója. Egy nap pedig kedves kollaganőm ajánlotta figyelmembe új lehetőségként a Love Moon anionos betéteket.

Mivel mindig becsületes kereskedő voltam, talán ezért sem volt tevékenységem nyereséges, semmit nem szerettem anélkül kínálni, hogy előbb leteszteltem volna. Elmentem hát egy termékbemutatóra, később pedig magam is kipróbáltam a betéteket. Többségében nagyon jó véleménnyel voltam róluk, bár kicsit borsosnak találtam az 1400- és 2000 forintnyi árukat csomagonként. Úgy gondoltam, megosztok veletek néhány pozitív és negatív tapasztalatomat, melyek minden reklámtól függetlenek, tehát valóságosak.

hirdetés

Elsőként a nappali, illetve éjszakai változatokat teszteltem le. Nagyon vonzónak bizonyult számomra az a bemutatott kísérlet, hogy más betétekkel szemben jóval jobban beszívja és megtartja a bő folyadékmennyiséget! Ez valóban igaz, az a tény viszont nem, hogy akár 12 órán is tartja, az viszont biztos, hogy kevesebb cserét igényel az átlagos betétekhez képest. S még az éjszakai betétnek is túl rövidnek tartom a hosszúságát. Egy ducibb testalkatú nőnek nem lehet igazán kényelmes, ha a véknyabbnak sem volt az.

Az anyagát tekintve viszont valóban a legtermészetesebb anyagból készült, nem műanyagból: ettől nem pattogzott ki a bőröm, s valóban nem engedte vissza a legmelegebb időszakban sem a kellemetlen szagot. Épp ezért reálisnak tartom azt a lehetőséget, hogy a betétek meggátolják a baktériumok szaporodását, a gyulladások keletkezését. S az is igaz, hogy rendszeresen használva a betéteket , a tisztaságit is beleértve, csökken a bő menszesz mennyisége és az időtartam hossza: az én esetemben ez 8 napról 5-6 napra változott, s nem éreztem azt az első napokban sem, hogy "árad a folyó". Ugyanígy az előírtnak megfelelően csökkentek a menstruációs görcseim is.

Ezután pedig próbára tettem a tisztasági anionos betéteket is! Ezekből valóban elegendő volt a napi egy darab használata: tiszta érzetet adott és semmilyen szagot nem árasztott egy teljes nap után sem! Viszont itt is rövidnek tartom a méretét! Azonban az aranyér problémámon nem javított és a kínzó fogfájásomon sem! Ez utóbbival kapcsolatban azt mondták, tegyünk a betét közepében lévő anioncsíkból egy darabot, s hamarabb fog csillapodni a fogfájás, illetve gyógyulni a foghúzás utáni seb. Ezek nem váltak be. Ahogyan az ujjamon késvágással keletkezett seb sem gyógyult meg hamarabb, hiába csavartam rá.

Viszont a kisfiam felfázásán valóban hamar segített: egy éjszaka viselte, s tényleg elmúlt a felfázással járó csípő érzet! Továbbá nem bizonyított tény, de kezelőorvosom sem tartja kizártnak, hogy ez a betét hozta ki szervezetemből azt a betegséget, ami 7 éve kínzott, és szakemberek sem találták az okát! Így igaz lehet a tanulmány, miszerint a betétek rendszeres használata elősegíti a szervezet egészségének megőrzését is, s jobb közérzetet biztosít például oldja a stresszt is. Nem véletlenül anionok tehát hiszen ebben is benne van, hogy meggátolják, ill. megelőzik a rossz ionok egészségünk elleni munkálkodását.

Azok többségének, akik vásároltak belőlük, pozitív volt a véleménye: valóban segített a vizelettartási problémán, valóban enyhített egy éjszakás ráhelyezés után a visszeres lábakon, ugyanakkor nem szívódtak fel tőle a petefészekben lévő ciszták. 

Végül nem forgalmaztam a betéteket, de a tisztaságinak ma is rendszeres használója vagyok. Őszintén kimondva tehát nem minden leírt előnye bizonyult valósnak, viszont ha már csak két lépésben is elősegíti az egészségünket más betétekkel szemben, mindenképp megéri használni.

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Bulvár

Névnap 04.19.

Ma Emma napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés