hirdetés

Partnereink

Nem sokat segít a lázmérés a fertőzött gyerekek megtalálásában

hirdetés

Nem sokat segít a lázmérés a fertőzött gyerekek megtalálásában

Lázméréssel indult a magyar köznevelésben részt vevő több mint egymillió ember napja október elsején. A kormány döntése értelmében akinek két mérés után is 37,8 foknál magasabb a testhőmérséklete, azt hazaküldik az iskolákból és óvodákból. A szakértő szerint azonban ezzel nem sokat teszünk a járvány lassításáért, mert a 14 év alattiak 60-70 százaléka láz nélkül vészeli át a koronavírust.

Az első beszámolók szerint az intézmények jelentős részében nagyobb fennakadások nélkül megoldották a reggeli lázmérést. Olyan budapesti iskoláról is tudunk, amelynek épülete előtt a szerdai próbanapon óriási sor kígyózott, de mára több kapu kinyitásával fel tudta gyorsítani a beléptetést.

hirdetés

Néhány helyen már bevett gyakorlat

Olyan iskolák is vannak, ahol a reggeli lázmérés már egyáltalán nem újdonság. A Brit-Magyar Kéttannyelvű Általános iskolában maga az igazgató méri meg az érkezők lázát, már hetek óta. Egyelőre egyik szülő sem engedte a gyerekét lázasan iskolába, de ha ez megtörténne, arra az esetre készen van a protokoll.

„Ilyenkor elkülönítve tartjuk a gyermeket, értesítjük a szülőket, értesítjük az iskolaorvosunkat, és az iskolaorvos dönt az iskolát érintő dolgokkal kapcsolatban, ha ilyen lenne, illetőleg a szülő jön a gyermekért, és hazaviszi" - nyilatkozta Fodor Zoltán igazgató az Euronewsnak.

A kormány célja a zökkenőmentes oktatás fenntartása. Ennek érdekében 41 ezer digitális hőmérőt osztottak ki a köznevelési intézményeknek, és nemcsak az állami és önkormányzati, hanem az egyházi és magániskoláknak is. A 120 legzsúfoltabb iskolában pedig hőkamerás beléptetőrendszert is telepítettek.

Igencsak kérdéses a módszer hatékonysága

A Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke szerint bár a lázmérés egy világszerte elfogadott szűrővizsgálat, pont a koronavírusos gyerekeknél nem tudja a kívánt hatást elérni.

„Tudjuk, hogy a 14 év alattiaknál 40 százalékban teljesen tünetmentesen zajlik le a fertőzés, és körülbelül 60-70 százalék közé tehető azon pozitív esetek aránya, akik láztalanul csinálják végig az egész megbetegedést" - mondta Dr. Póta György. A szakember szerint a lázméréstől kár azt várni, hogy kiszűrje a vírusterjesztőket. Inkább csak a lázas gyerekek kiszűrésére lehet alkalmas, de ez mindenekelőtt a szülők felelőssége:

„Én nem hiszek abban, hogy hét órakor, mikor elindulnak otthonról, a gyerek teljesen tünetmentes, és háromnegyed nyolckor lázasan ér oda a kapuhoz. Aki megbukik a szűrésen, azt a szülőnek már nem lenne szabad elvinnie. Ha pedig a szülő mindenképpen át akarja verni az iskolát, beadhat egy lázcsillapítót a gyereknek, és akkor ezen a lázmérésen simán át fog csúszni" - tette hozzá Dr. Póta György.

Forrás: Euronews

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Bulvár

Névnap 04.20.

Ma Tivadar napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés