hirdetés

Partnereink

A HIV-fertőzés anyatejjel is terjed

hirdetés

A HIV-fertőzés anyatejjel is terjed

Az AIDS a HIV által előidézett, gyakorlatilag 100%-os halálozású tünetegyüttes, amelyet 1981-ben azonosítottak, de már jóval régebben megjelent. Azóta már néhány esetben volt példa fertőzött AIDS betegek gyógyulására is.

A vírus az immunrendszer sejtjeit, elsősorban a CD4 receptorral rendelkező T-limfocitákat pusztítja. Az immunrendszer fokozatos leromlása elősegíti az opportunista fertőzések és a daganatok megjelenését. A fertőzés után a tünetek általában évekkel (átlagosan 5 évvel) később jelentkeznek, de időközben a fertőzöttek továbbadhatják a vírust. A vírus átadhható direkt nyálkahártya-kontaktussal vagy különböző testfolyadékok által, mint a vér, ondó, hüvelyváladék, előváladék és anyatej. A fertőzés bekövetkezet közösülés, vérátömlesztés során, fertőzött injekciós tű által, anya és csecsemő között a terhesség, szülés és szoptatás alatt, vagy ha a fent említett folyadékok valamelyike egy nyálkahártya vagy bőrsérüléssel érintkezik. Az AIDS-et 1981. december 1-től jegyzik, mint különálló betegség. A vírus terjedésének menete 1959-ig vezethető vissza. A legtöbb tudós szerint a HIV Fekete-Afrikában alakult ki a 20. század első felében. Ma már pandémiás jellegű. A WHO becslése szerint 2007-ben 33,2 millió ember szenvedett AIDS-ben 2,1 millió halt bele, amiből 330 ezer gyerek. A fertőzöttek több mint háromnegyede Fekete-Afrikában él. Ma már igen nagy hatékonyságú gyógyszerek léteznek, amelyekkel a vírus szaporodása jelentős mértékben lelassítható, sőt ma már a vírusfertőzés megszűntethető. A vírus szaporodását gátló gyógyszerek nem gyógyítják meg a HIV-fertőzést, de nagymértékben lelassítják az immunrendszer pusztulását. A HIV-fertőzés ilyen módon kezelhető, sőt egyre inkább gyógyítható krónikus fertőzés. A betegség lefolyása öt szakaszra bontható. Az 1. szakasz a HIV fertőzés utáni 3-4 hét a HIV vírus lappangási időszaka, a beteg nem AIDS-es. A 2. szakasz a Primer vagy akut HIV tünetegyüttes – a HIV fertőzést követő 3-6 hétben lép fel.Tünetei: átmeneti nyirokcsomó-megnagyobbodás, láz, fáradékonyság, rossz közérzet, izomfájdalom, és kanyarószerű bőrkiütések. A fertőzöttek egy-két hét elteltével hirtelen tünetmentessé válnak. A harmadik szakasz a krónikus tünetmentes HIV betegség. Semmilyen klinikai tünet nincs, az immunrendszer funkciója kielégítő, közben a vírus szaporodása változatlan ütemben zajlik, a CD4+ limfociták száma folyamatosan csökken. Ez az állapot 3-8 évig tart. A 4. szakasz a tünetes HIV betegség. Megjelenik a krónikus, megmagyarázhatatlan hasmenés időszaka, és tovább tart, mint egy hónap. Nyirokcsomó-megnagyobbodás, fogyás, lázrohamok, éjjeli izzadás, szájpenész, övsömör. Az 5. szakasz a kifejlett HIV betegség, AIDS stádium. Megjelennek a toxoplazmák az agyban, gombás fertőzések a bőrön, bronchitis és/vagy tüdőgyulladás, Kaposi szarkóma. Ezt a szakaszt nevezzük AIDS-betegségnek. Ennek átlagos időtartama 6 hónaptól 2 évig terjed, melyet halál követ.

hirdetés

A HIV-fertőzés vér, ondó, előváladék, hüvelyváladék, és anyatej útján terjed; elsősorban óvszer nélküli közösülés és közös tűvel folytatott injekciós kábítószer használat révén. Másodsorban fertőzött vérkészítményből, illetve szülés vagy szoptatás során, de egy nyílt seb minden helyzetben veszélyes lehet.

 

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Bulvár

Névnap 03.28.

Ma Gedeon, Johanna napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés