hirdetés

Partnereink

Az elhízás majdnem akkora költség, mint a dohányzás

hirdetés

Az elhízás majdnem akkora költség, mint a dohányzás

Az elhízás majdnem ugyanakkora költségeket ró a világra, mint a dohányzás és a fegyveres konfliktusok, nagyobb terhet jelent, mint akár az alkoholizmus, akár a klímaváltozás - állapította meg egy amerikai kutatás, mely az elhízás legyőzésének stratégiáit is vizsgálta.

Az elhízás egyike annak a három legsúlyosabb társadalmi tehernek, amelyet az ember okozott - írta honlapján az amerikai McKinsley Kutatóintézet (MGI). Az egyébként megelőzhető probléma gyorsan súlyosbodik. Ha az elhízottak száma a jelenlegi ütemben nő, 2030-ra a világ felnőtt népességének majdnem fele elhízott lesz.

hirdetés

Az MGI mérései szerint a világ éves GDP-je 2,8 százalékát, 2 ezer milliárd dollárt (487 ezer milliárd forint) emésztenek fel az elhízással kapcsolatos költségek. A kutatóintézet Az elhízás legyőzése (Overcoming obesity) című tanulmánya a lehetséges stratégiák elemeit is vizsgálta. Tanulmányozták azt a 74 intézkedést, amely 18 területen történt a világ valamelyik országában, egyebek között az összes diák számára támogatott iskolai étrendet, az élelmiszerek címkéjén feltüntetett kalória- és tápanyagmennyiséget, a magas kalóriatartalmú ételek hirdetésének tilalmát és a közegészségügyi reklámkampányokat. Elengedő adatot 16 terület 44 intézkedéséről találtak.

A vitairatnak szánt tanulmány főbb eredményei azt mutatják, nincs olyan egyetlen intézkedés, amelynek jelentős általános hatása lenne. A terhek növekedésének megállításához fenntartható intézkedések egész rendszerére van szükség.

Az oktatás és a személyes felelősség minden programnak alapvető eleme, ám magukban nem elegendőek. A szükséges intézkedések kevésbé alapulnak az egyes emberek tudatos választásain, sokkal inkább a környezet és a társadalmi normák megváltoztatásán. Ilyen stratégia az ételadagok csökkentése, a marketing átalakítása, a városi és az oktatási környezet átépítése úgy, hogy lehetővé tegye a testmozgást.

Sem egyetlen kormány, sem az egyes szektorok, többek között a kereskedelem, az élelmiszergyártók, a média, az egészségügy nem képesek egyedül legyőzni a problémát, a lehető legnagyobb hatás eléréséhez a lehető legtöbb területnek kell megmozdulnia - írták a kutatók.

Te mit tehetsz?

Felmerül a kérdés, hogy te, mint egyén, mint ember mit tehetsz azért, hogy az elhízás megszűnjön, azaz reálisabban gondolkodva csökkenjen az elhízás veszélyének kitett emberek száma? Igyekezz követni egy egészségesebb életmódot, amiben több szerepet kap a zöldség és a gyümölcs. Egy idő után a kisebb fejadagok is elegendőek, laktatósabbak lesznek, mint az agyoncukrozott édességek vagy a tésztafélék, krumplis ételek.

Emellett nem szabad megfeledkeznünk a sportról sem. Ha például egy átlagos embert veszünk, aki naponta elszív 10 szál cigarettát és ezzel 10x10 percet, azaz 100 percet egy nap dohányzással tölt, akkor helyette nyugodtan sportolhatsz is 100 percet. Ne vond meg magadtól a napi másfél óra testedzést, hiszen megerősít, fitté tesz, nem mellesleg karcsúsodsz, vagy könnyebben tudod tartani testsúlyod és nem hízol tovább. Ezt a másfél órát nyugodtan feloszthatod két-három alkalomra is, otthon bárki nekiállhat tornázni 20-30 percet anélkül is, hogy kondigépekkel égesse a zsírt. Mindenki meg kell találja a számára legideálisabb megoldást, ami eleinte lehet kicsit fárasztó, viszont a későbbiekben csodás eredményeket felmutatva megtérül.

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Bulvár

Névnap 04.20.

Ma Tivadar napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés