hirdetés

Partnereink

10 megmagyarázhatatlan rejtély

hirdetés

10 megmagyarázhatatlan rejtély

Mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy léteznek megmagyarázhatatlan rejtélyek. Igenis vannak olyan rejtélyes dolgok, amelyek mind a mai napig zavarba ejtik még a kutatókat is.

Most következőkben néhány elképesztő tárgyat valamint építményt mutatunk be, melynek létére a tudomány mai állása alapján nem tudjuk a választ.

hirdetés

1. Kínai agyaghadsereg

Hogy mi is az agyaghadsereg? Az agyaghadsereg nem más, mint az első kínai császár, Csin Si Huang-ti sírhelyét védő agyagkatonák, lovak, kocsik valamint zenészek elnevezése. Ennek az építménynek és a szobroknak a célja az volt, hogy a császár uralmát a túlvilágon is biztosítsák. Szema Csien híre történetíró azt írja, hogy az első császár palotákkal, szép tornyokkal, hivatalokkal, értékes valamint csodás használati tárgyakkal lett eltemetve, száz higanyfolyóval övezve. Tudományos felmérések alátámasztják, hogy a Lisan hegység talajában magas a higanykoncentráció.

2. Kristálykoponyák

Ezek a kvarcból, valamint más kristályokból kifaragott emberi koponyát formázó szobrok sokak szerint csodatevő titokzatos erővel vannak felruházva.

3. Balti Anomália

A Balti tenger alján fekvő kör alakú tárgyat egy svéd kutatócsoport találta meg 2011-ben. Ami eddig kiderült ezzel kapcsolatban az, hogy körülbelül 18 méter átmérőjű tárgy oldalai lekerekítettek, a szélei pedig egyenetlenek. Az objektumon észre vehető egy tojás alakú lyuk is, ami a tetejéről vezethet a belsejébe. Eme nem hétköznapi tárgy alakja nagyon hasonlít a Csillagok háborújából ismert Millennium Falconra.

4. Nazca-vonalak

A perui Pampas de Jumana nevű fennsíkon nagyon nagy mértani alakzatok, monumentális állatfigurák, valamint nyílegyenes vonalak terpeszkednek a vidéken. Azt hogy miért vannak nem tudni, ismeretlen a rendeltetésük. Az állatfigurák közös tulajdonsága az, hogy egyetlen, önmagát sehol nem metsző vonalból állnak. A népszerű misztifikáció alapján a Nazca-vonalak azoknak a földönkivülieknek készültek, akik az ábrákon megjelölt csillagképekben laktak.

5. Dinoszaurusz és emberi lábnyom

Egyazon ősi maradványon emberi, valamint dinoszurusz lábnyomot találtak. Meg tudod ezt magyarázni?

6. Radioaktív maradványok az indus-völgyi ősi városokban

Harappaban valamint Mohenjo Daro-ban a sugárzás szintje olyan magas, hogy egyesek úgy gondolják, hogy évszázadokkal ezelőtt a nukleáris robbanás végezett a lakossággal.

7. Puma Punku romjai

Bolívia ókori világának építményei olyannyira remek módon megformáltak, hogy a bennük lévő vonalként belevésett mélyedések teljesen egyenesek, és minden pontban ugyanolyan mélységűek. A kifaragott domborulatok szimmetrikusak, és amennyiben a történészek által lefektetett alapokat nézzük (eszerint az Imara indiánok nem írtak, illetve nem is méricskéltek) mégis hogyan lehetséges, hogy ennyire nagy pontossággal el tudták készíteni a tömböket, semmiféle tervezés, számítás valamint mérőműszer nélkül?

8. Voynich kézirat

Az ismeretlen eredetű betűkkel valamint nyelven írt könyv, amelynek tartalmát mind a mai napig nem sikerült megfejteni. A neve egykori tulajdonosáról, Wilfrid Michael Voynich amerikai könyvkereskedőről ered, hozzá 1912-ben került.

9. Kokain az egyiptomi múmiában

Egy német orvos felnyitotta II. Ramszesz egyiptomi múmiáját - a kokaintartalma volt az oka ennek. A kokain az Andokban terem, de akkor hogy jutott mégis a tudatmódosító a múmiába?

10. Antiküthérai szerkezet

Az antiküthérai szerkezet nem más, mint egy antik számológép, ezzel több, mint valószínű, hogy asztronómiai méréseket végeztek. Időszámításunk előtt 150 / 100 körül a Nap, a Hold valamint 5 másik bolygó pontos helymeghatározására használták.

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Divat

Névnap 10.22.

Ma Előd napja van.

Ők a költözések nyertesei

Érdekesen alakultak az országon belül a költözések tavaly, Budapest például meglepetést okozott - derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből, am...

  • 2019-10-21 08:51
Százezreket érint Magyarországon az inkontinencia

3600 fő bevonásával készült hazai felmérés a vizeletvisszatartási problémában, közismert nevén inkontinenciában szenvedőkről. A betegségben egyébként ...

  • 2019-10-18 20:55
Az emberek többsége jobban bízik a robotokban, mint a főnökében

Az Oracle és a Future Workplace kutatócég immár második alkalommal végezték el az ‘AI at Work’ című közös, globális felmérésüket, amelynek eredményei ...

  • 2019-10-18 19:53
Miért nem nőnek fel a férfiak? Csenki Attila megmondja!

Pénteken este újabb rekeszizomedző produkcióval jelentkezik a Comedy Club, a Comedy Central standupos műsorfolyama. Csenki Attila, az örök felháborodo...

  • 2019-10-18 17:21
Casio digitális zongorát kapott három népszerű magyar zenekar

A CASIO számára kiemelten fontos a hazai könnyű zenei élet támogatása, ezért három nagyértékű digitális zongorát ajándékozott magyar zenekarok számára...

  • 2019-10-18 14:03

hirdetés

Martin Grubinger és Eötvös Péter a Nemezti Filharmonikusok koncertjén

Hogyan hangzik egy várakozni tilos tábla, ha egy szakavatott muzsikus ráüt? Milyen egy bőgő oroszlán a pódiumon? Utóbbitól nem kell félni, nem ugrik a...

  • 2019-10-18 11:13
Újabb 14 üzletében telepít önkiszolgáló kasszákat a SPAR

A kiskereskedelmi lánc 2017 szeptemberében az érdi hipermarket áruházában indította el az önkiszolgáló gyorspénztári vásárlás lehetőségét. Az idei új ...

  • 2019-10-18 08:16
Színházjegyet szinte csak online veszünk

A vígjáték és a musical egyértelműen vezet a Bónusz Brigád és a GKI Digital kutatása szerint, melyben a magyar internetezők színházba járási szokásait...

  • 2019-10-17 21:41
Magyar ezüstérem a nemzetközi gyerekfoci tornán

A felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia a 2. helyen, míg az ETO FC Győr csapata a 17. helyen végzett az idei Danone Focikupa a Gyermekekért tornán...

  • 2019-10-17 18:51
Soma Mamagésa: Kajarendelő-szűz vagyok!

Steiner Kristóf eheti vendége a Kristóf’s Kitchen in The Studiosban Spitzer Göngyi Soma Mamagésa, akiért a műsorvezető hosszú évek óta szenvedélyesen ...

  • 2019-10-17 17:36

Minden cikk

hirdetés

hirdetés