hirdetés

Partnereink

Kulcs a misztériumokhoz

hirdetés

Kulcs a misztériumokhoz

A teremtés nagy misztériumait feltáró kulcs a teljes harmónia, az önzetlen, feltétel nélküli szeretet, a mindennel való együttrezgés, ami létezik és működik.

„Törvénytisztelő”-nek lenni - a Biblia szerint - semmi más, mint ennek a harmóniának a megszerzése, mindennek kerülése, ami ez ellen vét (általánosságban „bűnnek” nevezik).

hirdetés

Egy hosszú heteken át végzendő szellemi gyakorlatsorozaton keresztül kell hozzászoknunk, egészen addig, amíg testünket és vérünket át nem hatja a gyakorlat célja. Ez lesz  a tudatosan módszeres, célirányos gondolkozás. Már csak tudatosan arra kell gondolni, mi szolgálja céljainkat, mi felel meg pillanatnyi (kis) vagy távolabbra mutató (nagy) célkitűzésünknek. Viszont ugyanilyen tudatosan kell kikapcsolni mindent, ami árt a feladatnak, csökkenti a siker esélyeit vagy befolyásolja azokat.

Ezt a feladatot nagyon könnyű elolvasni, és még sincs ennél súlyosabb. Ha helyesen végezzük, képes forradalmasítani sorsunkat, attól függően, hogy jó vagy rossz értelemben, milyen a célkitűzésünk. A tudatosan pozitív (tehát célnak megfelelő) gondolkodás azt jelenti, hogy nappali tudatunk minden percében, és még inkább féléber (közbenső) tudatunkban, nem veszünk tudomásul egyetlen negatív, kételkedő, romboló gondolatot sem. Nem elhárítjuk, hanem nem vesszük tudomásul. Erőt adó gondolatokkal pótoljuk azokat, ezt megállás nélkül, óráról órára, napról napra, hónapról hónapra így tesszük, és végül - ezt az újonnan létrehozott „természetessé vált” szokást követve - így teszünk egész életünkben. Reméljük, hogy a tanuló felfogja, micsoda eszköz kerül a kezébe, csupán ezzel az egy gyakorlattal.

És még több is!

 A következő lépés: álmainkat is át kell „alakítanunk” céltudatos beállítódásunk szerint. Erre szolgál először a szuggesztív befolyásolás. A következő minta egy egyszerű elalvás előtti szuggesztió vagy önhipnotizáló technika:„Alvásom tartós és mély, és nem csupán az elhasználódott erőket újítja meg, nem csupán a meglévő eltérőségeket regenerálja, hanem célhoz vezető utamon munkámhoz pótlólagos erőforrásokat és képességeket is ad. Alvásom mély és álomtalan. Ha 'álmodnék', bensőmből jövő üzeneteket fogadnék, amelyek fontosak számomra és támogatnak; vagy olyan képeket élnék át, amelyek erőt, örömet és nyugodt, vidám ébredést ajándékoznak nekem.”

Nehéz feladatoknál csak lépésenként haladhatunk, és - be kell ismernünk - ezek az ember elé kitűzhetők között is a legnehezebbek -, de ezek az egyáltalán létező leghálásabb, legsegítőbb feladatok is. Arról van szó, hogy néhány heti pozitív gondolkozásra való szoktatás után érzéseinket is ellenőriznünk kell, szintén a nap és az éjszaka minden órájában. Ezen gyakorlatok időtartama ismét néhány hét, egészen addig, amíg belsőleg már nem lázongunk ellenük akaratunk ellenére, és már csupán a kívánt emóciók töltenek el.

Nem, ezzel még nem zárult le ez a gyakorlatsor

És nem is zárul le soha, de a hatása is az örökkévalóságig tart. Csak attól függ, hogy teljes lelki-szellemi átalakulásunkból megtanuljunk hasznot húzni; már csak azt mondjuk, ami segít másokon vagy használ nekünk (ezt az utóbbit nem anyagiakban kell érteni). Az olyan érzések, amelyeken nem uralkodunk, gyorsan és hevesen tudnak kitömi, gonosz, kemény szavakban.  A megtisztult gondolati- és érzésvilágnak már csupán a segítésre, a jóságra, a szeretetre, a megértésre, a türelemre (toleranciára) vannak szavai, és a saját szervezete számára végzett szellemi gyakorlatokra. Itt is hagyjunk eltelni újabb heteket, sőt hónapokat, mielőtt továbblépnénk.

Az utolsó, kérlelhetetlen feladat is önmagunkkal szembeni követelmény. Legyen a szavad igen vagy nem, minden más baj - mondja a Szentírás. Átvitt értelemben így kell ennek történnie cselekedeteinkkel is. Mindig úgy teszünk, mintha ez a földi élet sose érne véget, de közben úgy is, mintha holnap már szólítanának az örökkévalóságba.

Képek: leleklanc.eoldal.hu és rejtelyekszigete.com

Hozzászólások

hírdetés

Kapcsolódó cikkek

Divat

Névnap 04.18.

Ma Andrea, Ilma napja van.

Padlizsános-répás rizstészta mogyoróval

Pillanatok alatt elkészíthető, energiadús fogás. Különösen ajánlott azoknak, akik imádják a keleties ízvilágú ételeket.

  • 2022-02-15 21:00
Egyedi rózsaszín kerül a híres kék festésbe

A BWT és az Alpine F1 Csapata stratégiai, hosszú távú partnerséget írt alá, amelynek értelmében az osztrák víztechnológia cég 2022-től az Alpine F1 Te...

  • 2022-02-15 18:02
Nagykőrösön találta meg új helyét hazánk egyetlen autós szafariparkja

Korábbi életterüknél jóval nagyobb, több mint harminchektáros területre költöznek a Magyar Nemzeti Cirkusz vadállatai, akik a nemzetközi állatvédelmi ...

  • 2022-02-15 16:44
Ingyen osztogatja részvényeit a startupper

Már egy 20 ezer forintos diszkont funkciós kártya vásárlásával is a Benefit Barcode Inc. részvényesévé válhatnak az új csatlakozók a startup alapítójá...

  • 2022-02-15 15:10
Itt van a leggyorsabb hamis carbonara!

Lehet, hogy szentségtörésnek fogható fel a következő recept az eredeti carbonara-val szemben. Viszont ez egy sokkal olcsóbb és gyorsabb verziója az ig...

  • 2022-02-15 14:00

hirdetés

Jó hírekkel jelentkezett a SZIN

Nemzetközi sztárokat és egy nagy csokor hazai fellépőt jelentett be első körben a legnagyobb nyárzáró bulink, a Szegedi Ifjúsági Napok. A Tisza-parti ...

  • 2022-02-15 12:30
Édesburgonya-krémleves kókusztejjel

Gyorsan összedobható, szuper krémes édesburgonya-krémleves receptet ajánlunk a figyelmetekbe, ami ráadásul teljesen tejmentes is. Egész évben elkészít...

  • 2022-02-14 12:00
A Kosnak szabadnapokra van szüksége

Lehet, hogy ma különösen kalandvágyónak érezheti magát. Ezért előfordulhat, hogy összeszedi a családját, bepattannak az autóba és elindulnak a hegyek ...

  • 2022-02-14 08:12
A jó főnök című film lett a Valenciában rendezett gála nagy nyertese

A jó főnök (El buen patrón) című film lett a nagy nyertes a legfontosabb spanyol filmes elismerés, a Goya-díj a vasárnap hajnalig tartó átadó ünnepség...

  • 2022-02-13 23:04
Tóth Evelin és Maria Mazzotta a Müpában

Két énekesnő lép színpadra a Müpa Dupla W című világzenei sorozatában február 18-án. Tóth Evelin Ewiwa! nevű formációjával zenél, mellette az olasz Ma...

  • 2022-02-13 21:48

Minden cikk

hirdetés

hirdetés