A szimbólumok rejtélyes világa

Ógörög írások szerint, amikor testvéreknek, szerelmeseknek hosszabb időre el kellett válniuk, akkor egy - a teljességet jelképező - kerek medált kettétörtek, és a fél-fél darabot a nyakukba akasztották, hogy majd ha sok év múlva szerencsésen összetalálkoznak, akkor ezeknek a segítségével ismerjék fel egymást. Ez a ráismerő jel a szimbólum, a jelkép.

A jelképek, ahogy elnevezésük is mutálja, erőteljesen képszerűek, érzékletesek. A képi rész az azonosító, a jelentés rész az azonosított. Az azonosítás mindig valamilyen külső vagy gondolati hasonlóság alapján jön létre. A jelképek értéke éppen az érzékeltetőképességükben van, mert a képszerűségükkel tesznek láthatóvá eredetileg láthatatlan létezéstartományokat, és ezáltal teszik lehetővé azt, hogy egy érté szem olvasson belőlük. Gondoljunk csak bele például abba, hogy a betegségjelzéseknek akár életmentő szerepük is lehet!

Metafora vagy szimbólum?

A jelképeknek két nagy csoportja van: a metaforák és a „valódi" szimbólumok. A metaforáknál egyértelmű az azonosító és az azonosított közötti kapcsolat, ezek a jelképek a kulturális örökség részei, taníthatóak, generációról generációra átadhatóak, így például a csőrében zöld ágat vivő galamb a béke, a karikagyűrű a háziasság, a lánc el rabság jelképe. Beszédünkben gyakoriak a köznyelvi metaforák, de a mindennapi használat következtében már fel sem ügyelünk arra, hogy a hegynek gerince, az ajtónak szemöldök fája, a kancsónak füle, a fognak gyökere van, és a haj hagymából nőtt ki. Pedig ez a jelképes nyelv Őrzi az ember és a világ összeszőttségéről szőlő ludast. Erre az egységről szőlő őstudásra épültek fel a nagy gnosztikus tradíciók: az asztrológia, a különféle jóslási rendszerek, közülük is a legősibbek és legkidolgozottabbak a Ji-king ós a Tarot, valamint az álomfejtés is. „Ahogy fenn, úgy lenn, ahogy kint, úgy bent" - figyelmeztet a nagy mitikus tanító. Hermész Triszmegisztosz a világ egységének csodájára.

A „valódi" szimbólumok abban különböznek a metaforáktól, hogy ezekben a jelképekben nehezebb megtalálni az azonosító kép mögött az azonosítottal, vagyis a jelentést, mivel egyéni jelentésátvitellel érzékeltetnek sajátos, bonyolult, nagy mélységű lelki tartalmakat, amelyek eredetileg nem képek, és nem szavak, hanem puszta lélek-energiák. A kép ős a jelentés közötti kapcsolat a szimbólumban tehát homályosabb, lebegtetettebb, mint a metaforánál

Az ősi tudások szerint a jelképek analógiasorokat alkotnak. Az analógia különböző dolgok, jelenségek közötti megfeleltetés, hasonlóság, mely hasonlóság nem ok-okozati összefüggések által áll fenn. így például egy analógialáncolatba tartoznak a következők: nap, fény, ragyogás, kisugárzás, atya, isten, király, fáraó, halalom. zsarnok, energia, életerő, tudat, apa, férj, főnök, központ, a legigazibb én. az Oroszlán asztrológiai jegy, az ötös ház az asztrológiai életterületek közül, sárga szín, nyár, tűz, kukorica, napraforgó, arany, szív, gerinc... és még folytathatnánk a sort. A Hold analógia láncolatai: anyaság, anyává váló feleség, gyermek, gyermekkor, termékenység, ösztön, éjszaka, titok, romantika, éjszakai tudat, álom, visszatükrözés, víz, befogadás, ciklusosság, menstruációs ciklus, gyomor, mell, anyaméh, nyálkahártyák, szervek, érzékenység, szenvedés, szenvedékenység, az érzeti én, a Rák jegy, a négyes ház, kezdet, múlt, szülői ház, otthon, örök változás, nép, fantázia, hangulat, ezüst, igazgyöngy... és még folytathatnánk.

Forrás: jogapont.hu

Képek: hotdog.hu és embers-eg.webnode.hu